Katalin

Fidelio Klasszik: Börcsök, Szikora

2013.01.10. 19:06

Programkereső

A Fidelio és a Klasszik Rádió magazinműsorának következő adása január 12-én lesz hallható.

A Magyar Állami Operaházban január 19-én mutatják be Wagner A bolygó hollandi című operájának párizsi ősváltozatát Szikora János rendezésében. A stílusosan a Duna hullámain, a Millennium II. hajón megrendezett sajtótájékoztatón a darab rendezője Wagnerre mint rendezőre hívta fel a figyelmet. Szikora felfogása szerint a mű lényege a mítosz: nemcsak a Hollandi és Senta, de férfi és nő egymásra vágyakozásának és a megváltásnak örök érvényű történetét fogalmazta meg a színház és a zene nyelvén Wagner.

Szikora János
Szikora János

Vígszínházi szerepei mellett két független produkcióban is rendszeresen látható Börcsök Enikő. A 2010-ben bemutatott Nemsenkilényben az autista emberek életét ismerhetjük meg zárt világukkal és annak kötött szabályaival, míg a Füge égisze alatt a tavalyi évben létrehozott Kérem, vigyázzanak, az ajtók záródnak! című előadásban egy javítóintézet falai mögé pillanthatunk be a szó szoros értelmében, hiszen a produkciót a Rákospalotai Leánynevelő Intézetben játsszák. A művésznőt arról is kérdeztük, hogyan alakult a kapcsolata a bentlakó lányokkal, akikkel együtt szerepel, mit jelentenek számára ezek a Vígszínházon kívüli munkák, és véget ér-e valami a próbák befejeztével. Január 22-én Önök is kérdezhetik a színésznőt a Fidelio Színházi Est legújabb alkalmán, a Rómeó és Júlia-előadáshoz kapcsolódó közönségtalálkozón a Vígszínházban, az előadás után. Az eseményen részt vesz a fordító, Varró Dániel és az előadás rendezője, Eszenyi Enikő is.

Börcsök Enikő
Börcsök Enikő

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére január 12-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.