Tekla

Celeng Mária: "Énekelj úgy, hogy ne lehessen beléd kötni!"

2013.01.21. 06:58

Programkereső

A Münchenben tanuló, huszonnégy esztendős lírai szoprán 2013 januárjában a Denevérben debütált az Operaház színpadán, és az év még számos rangos felkérést tartogat számára. INTERJÚ

- Gyerekkorodtól fogva énekelsz, az opera műfaja felé viszont csak később, tinédzser éveid közepén fordult a figyelmed. Hogyan kerültél közel a klasszikus zenéhez?

- Bár nem származom zenészcsaládból, az éneklés, mint hobbi mindig is adott volt az életemben. Apukám autodidakta módon tanult zenét, de a családban mindenkinek jó és erős hangja van. Először a nővérem példáját követve én is zongorázni tanultam egy szlovák zeneiskolában, de mivel akkor még nem tudtam jól szlovákul és nagyon félénk kisgyerek is voltam, végül abbahagytam. Később a szüleim újra beírattak a zeneiskolába, ezúttal már énekre. Aztán pár évvel később egy balassagyarmati énekverseny után Fekete Mária ajánlotta, hogy felvételizzek hozzá Budapestre, a Bartók Konziba. Itt később a harmadik évben döntöttem el, hogy az éneklés az, amivel hivatásszerűen szeretnék foglalkozni. A megerősödésben az is közrejátszott, hogy Brickner Szabolcs zeneakadémista korában kistanárként tanított engem. A bátorítása plusz tüzet adott nekem. Nagy szerencsém volt abban, hogy a szüleim úgy neveltek, hogy egyszerre több dologra is nyitott legyek, szorgalmas legyek. Az iskolában jó eredményeim voltak, korábban versenyszerűen sakkoztam. Anyukám eredetileg orvosnak szánt. Az éneklés mindig ösztönösen jött, de nem gondoltuk volna, hogy ennyire a szenvedélyemmé válik.

Celeng Mária
Celeng Mária

- Fekete Máriát és zeneakadémiai tanárodat, Pászthy Júliát rendszeresen említed, mint számodra meghatározó mestereket. Hogyan fogalmaznád meg, amit kaptál tőlük?

- Nehezen tudom elképzelni azt, hogy aki a hangommal foglalkozik, ne kerüljön közel hozzám. Fekete Mária az első lépéseknél segített és mindig nagy odafigyeléssel tanított. Hatalmas a repertoárismerete és nemcsak a zene terén jártas, hanem bármelyik művészeti ágban. Egy művésznek minden téren érzékenynek és nyitottnak kell lennie, nem lehet lecövekelni csak a zene mellett. Olvasni kell, színházba járni és múzeumokba. Pászthy Júlia volt az, aki kézbe vette a technikámat. Már az első konzultáció után mondta, hogy szívesen tanítana engem. Nagyon szeretem a felvételeit hallgatni, nem túl gyakran hallani ugyanis ilyen könnyedén és stílusosan éneklő lírai szopránt. Hihetetlen bizalommal és elszántsággal tanított mindig. Ez fontos volt számomra, mert sokszor magam helyett is bízott bennem.

- Már egyetemi tanulóéveid alatt is sorra találtak meg a felkérések, olyan karmesterekkel dolgozhattál együtt, mint Vashegyi György, Fischer Ádám vagy Kocsis Zoltán.

- Ezeknek a fellépéseknek azért köszönhettem sokat, mert így többféle zenei ízlést is megtanultam. Kocsis Zoltánnál Haydn-misét, Fischer Ádámnál Mozart Rekviemjét, Vashegyi Györgynél barokk előadásokban énekeltem. Segítettek, hogy miképp énekeljek a stílusnak megfelelően, zenei és előadói megoldásokat mutattak. Nagyon örültem, hogy ilyen fiatalon együttdolgozhattam velük, persze végig bennem motoszkált a kérdés, vajon elég jó tudok-e majd lenni. Amikor viszont már ott voltam a próbákon, már nem volt időm ilyeneken gondolkodni, csak zenélni.

Celeng Mária
Celeng Mária

- Egy Münchenben eltöltött Erasmus-félév után úgy döntöttél, külföldön folytatod a mesterképzést. A Hochschule für Musik und Theaterben idén nyáron diplomázol Gabriella Fuchs növendékeként. Miben más ott a képzés a budapestihez képest?

- A zeneiségem alapjaira Magyarországon tettem szert. A magyar Zeneakadémián nagyon magas a színvonal, és mindig hangsúlyozom, a Bachelor diplomám itt szereztem. A müncheni évek leginkább az énektechnikai csiszolásával és színpadi tapasztalatszerzéssel telnek. A klímaváltozással persze másról is szól: megismersz egy új kultúrát, ami az előadói személyiségedet is befolyásolja, és az ember önkéntelenül megtanul egy új nyelvet. A két képzést összehasonlítva nincs sok különbség, talán mindössze annyi, hogy Münchenben barátságosabb a légkör, mindenki a feladataira és saját magára koncentrál.

Celeng Mária
Celeng Mária

- 2011 májusában szerepeltél egy Kovalik-előadásban a müncheni Prinzregententheaterben. Johann Adolph Hasse 18. századi német zeneszerző Didone abbandonata című operájában mindössze egy kisebb szerepet énekeltél, Kovalik Balázst azonban így is sikerült megihletned, aminek eredményeképp nemcsak a fantáziája kelt szárnyakra, hanem statiszták segítségével te magad is.

- A szóló áriám a megszokottól elrugaszkodó megrendezéséből csak előnyöm fakadt: mindenki el volt tőle ájulva. Szerelmes szolgálót játszottam. "A kalitkába zárt madár is énekel, mert reménykedik, hogy újra szállhat"-  így szólt az áriám. "A remény hal meg utoljára". Ki ne lenne boldog és nem kapna szárnyra, ha szerelmes! A kadenciát - miután a rendpróbákon (a színpadi próbákat megelőző próbaszakasz) kipróbáltuk, működne-e - fejjel hátrafelé lógva énekeltem. Így folyamatosan támasztanom kellett, az izmaim egy pillanatra sem pihenhettek. Ez feloldotta bennem a gátlásokat, mert nem volt időm agyalni azon, hogyan kell csinálni, jött magától. Persze azért koncentrálnom is kellett, de éppen a korlátok, ebben az esetben az ária kissé akrobatikus jellegű megrendezése miatt valahogy könnyebben fel tudtam szabadulni. A fejjel lefelé történő éneklés épp ezért nem okozott különösebb nehézséget.

- Nem fordult meg a fejedben, hogy a mesterképzés első éve után átjelentkezel hozzá, a müncheni Theaterakademie zenés színházi képzésére?

- Mivel teljesen elölről kellett volna kezdenem a mesterképzést, nem merült fel ez az opció. Az Erasmus-félév miatt így is hat év alatt fogok végezni a tanulmányaimmal. Ezt normális esetben öt év alatt szokták teljesíteni. Kovalik Balázs épp ezért nem is várta el, hogy felvételizzek hozzá, azt mondta, hogy nekem már ki kell repülnöm.

- Tavaly nyáron szintén a müncheni Prinzregententheaterben elénekelted életed első szólószerepét, A Ravasz rókácska című Janáček-opera címszerepét.

- Az előadás közel sem egy kedves állatmese csupán, hanem egy mély kérdéseket boncolgató történet: elfojtott vágyakról, mikor tud emberségesebb lenni egy állat az embernél vagy épp fordítva, miért állatibb néha az ember az állatnál, meg az ember és természet viszonyáról, az örök körforgásról és politikáról is szól.Tehát csupa olyan dologról, melyek lehet észrevétlenül is, de hatással vannak a mindennapi életünkre. Mindehhez meseszerű zene párosul, így a teljes kép a torz emberi, állati figurákkal igen groteszknek is tud hatni. Az előadás, úgy éreztem, jól sikerült. Ezt a rókalányt sokat bántották, borzasztó a története. Volt például egy olyan rész a rendpróbákon, amikor a szólóáriám végén fel kellett emelkednem egy padról és azt kiáltanom, hogy szabad lettem. Az egész személyiségem és élettörténetem benne volt ebben az egy mondatban. Az összes próbán meg tudtam csinálni ezt, de amikor a színpadi próbákra került sor, egyszerűen nem ment, mert leszédültem a lényegnél. Kovalik Balázs egyébként még figyelmeztetett is arra, hogy nem biztos, hogy el kellene vállalnom a szerepet, mivel szomorú darab, és megviselhet lelkileg. Ez persze csak felvillanyozott engem, mert egy olyan történetről volt szó, amiben sokat fejlődhettem. Nagyon izgalmasnak tartottam a rókalány karakterét , aki lázadó, szabad, szerelmes, önfeláldozó, ízig-vérig nő. Ezért is jelentkeztem végül rá és legnagyobb örömömre megkaptam a szerepet.

Celeng Mária - A ravasz rókácska
Celeng Mária - A ravasz rókácska

- A salzburgi Young Singers Project ösztöndíjasaként tavaly nyáron két hónapot tölthettél el az Ünnepi Játékokon. A program keretében énekeltél például Thomas Hampson mesterkurzusán, amiről több külföldi lap is beszámolt, köztük A Frankfurter Allgemeine Zeitung is, melynek hasábjain a fiatal Gruberovához hasonlítottak.

- A nyilvános mesterkurzuson mindössze öten kaptunk lehetőséget a projektben résztvevő énekesek közül, mindegyikünkre körülbelül húsz perc jutott összesen. Én egy Strauss-dalt vittem, amiben sokat kellett "pianózni '' - a stílusnak megfelelően. Volt bennem egy igen erős megmutatni vágyás Thomas Hampson miatt. A kurzuson sok instrukciót adott nekem. Egy idő után ráéreztem, hogyan szeretné hallani a dalt, amitől az egész egy másik dimenzióba került. Már az alatt a kevéske idő alatt is rengeteget lehetett tőle tanulni.

- A 2013-as év sok szempontból jelentős fordulópontja lehet a karrierednek. Az újév másnapján, a Denevérben debütáltál az Operaházban, áprilisban a János Vitéz Iluskájaként láthatunk ugyanitt, a nyáron pedig a legnagyobb világsztárokkal - köztük Thomas Hampsonnal es Jonas Kaufmannal - énekelhetsz együtt a Salzburgi Ünnepi Játékok színpadán. Milyen fogadalmakkal vágtál neki az újévnek?

- Az énektanárom egyszer azt mondta nekem, énekelj úgy, hogy ne lehessen beléd kötni. Ez persze nem olyan egyszerű, mint amilyen egyszerűen hangzik, de törekedni kell rá. Az újévben az iskola mellett más feladatok, például előéneklések is várnak rám és lehet, hogy egy versennyel is megpróbálkozom. Igyekszem mindenre ugyanolyan mértékben koncentrálni és a maximumot adni. A Denevér Adéljában például most arra kellett nagyon figyelnem, hogy mindig pozícióban legyen a hangom, mert prózában is kellett beszélnem. Ha magamhoz képest a legjobbat nyújtom, akkor azt szoktam mondani, elégedett lehetek, persze ez soha sincs így igazából (nevet).

Celeng Mária
Celeng Mária

- Alig pár hónapja unokatestvéreddel, Balga Gabival beszélgettem, aki szintén a 2012/13-as évadban debütált az Operaházban. Terveztek közös fellépést?

- Már az Operaházban is tudják, hogy rokonok vagyunk! Közös álmunk, hogy egyszer olyan előadásban szerepeljünk, amiben ő játssza a nadrágszerepet, én pedig a szopránt. Bellini Rómeó es Júliája például tökéletes lenne ehhez, de az operairodalom amúgy is bővelkedik az ilyen előadásokban.