Jolán

Nagy Ervin a Dóm téri Leányvásár főszerepében

2013.04.11. 13:51

Programkereső

Nagy Ervint, Schell Juditot, Hegedűs D. Gézát és Keresztes Tamást is láthatják a nézők a Szegedi Szabadtéri Játékok idei első produkciójában. Gothár Péter rendezésében, új szöveggel és dramaturgiai koncepcióval kerül színpadra a Leányvásár című operett.

Castingok és hosszú hónapokig tartó kreatív tervezés eredményeként megszületett a Leányvásár szereposztása, mely a Kossuth-díjas film- és színházrendező, Gothár Péter rendezésében kerül színre. Ezzel az operettel indul idén a Szegedi Szabadtéri Játékok, melyet három előadásban, július 5-én, 6-án és 7-én láthatnak a nézők, méghozzá friss, a hagyományokhoz hű, ám a művet frappánsan átalakító koncepcióban.

Nagy Ervin
Nagy Ervin

A produkció stábja igazi színházi kuriózum: ezek a művészek kizárólag a Dóm téren dolgoznak együtt, máshol közös produkcióban nem láthatók. Gothár anyaszínházából, a budapesti Katona József Színházból válogatott be több színészt is a darabba, de érkeznek szereplők a Vígből és az Operettből is. Tom Miggles-t Nagy Ervin alakítja, Harrisont Ujlaki Dénes, feleségét Schell Judit, lányukat, Lucy Harissont pedig Bordás Barbara kelti életre. Az ütődött Rottenberg gróf bőrébe Keresztes Tamás bújik. Bessy Kiss Diána Magdolna, a polgármester Hegedűs D. Géza lesz, kisebb szerepekben Kocsis Gergőt is láthatjuk. Az előadás koreográfiáját a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője, Juronics Tamás álmodja színpadra, a díszletet Gothár Péter tervezi.

Schell Judit
Schell Judit

A Dóm téri operettjátszás 2005-ben a Csárdáskirálynővel a forradalmi megújulás útjára lépett: a poros színpadi elgondolásokat felváltották a kortárs, fiatalos kiállítású produkciók. A nézők azóta rajonganak az új művészeti koncepcióért. Gothár szerzőtársaival, a népszerű Túl a Maszat-hegyen című verses meseregény írójával, számos klasszikus dráma „újrafordítójával", Varró Dániellel (dalszöveg) illetve Vinnai Andrással (szövegkönyv) egy teljesen új komikus szituációra épít, ehhez formálva a darab szövegét is. Az egész előadáson végigvonuló, fő helyzetkomikum a kövérek és soványak ellentétére épül, mely számtalan kacagtató helyzetet szül és a darab egyik fontos bonyodalmát, Tom Miggles álcáját is hangsúlyosabbá teszi. A közönségkedvenc dalokat, így a Kettecsként és a Gilolo-t természetesen eredeti szöveggel, változatlanul hallhatja a közönség.