Jolán

Cser Krisztián kitüntetése

2013.04.12. 17:30

Programkereső

A Fészek Művészklub és a Magyar Állami Operaház közös alapítványa Csillag Ferenc szobrászművészt kérte fel, hogy tervezzen emlékplakettet Székely Mihály Kossuth-díjas, érdemes művész emlékére. A díjat először a művész halálának első évfordulóján (1964. március 22-én) adták át. Azóta évente ítélik oda az Operaház olyan énekművészének, aki erre művészi és emberi magatartása alapján a leginkább érdemes.

Az idén, Székely Mihály halálának ötvenedik évfordulóján Cser Krisztián veszi át az elismerést a Fészek Művészklubban, 2013. április 12-én Ókovács Szilveszter főigazgatótól. A 19 órakor kezdődő gálaesten az eddigi esztendőkben Székely-plakettel kitüntetett művészek lépnek fel: Molnár András, Kováts Kolos, Frankó Tünde, Rozsos István, Bazsinka Zsuzsanna, Szüle Tamás, Kovács Annamária, Tóth János, Csák József, Pánczél Éva.

Cser Krisztián
Cser Krisztián

A muzsikuscsaládban született Cser Krisztián - Andrejcsik István, Marton Éva, Kovalik Balázs, Polgár László és Johannes von Duisburg egykori növendéke - Székely Mihályt, mint mondta, mindig is példaképének tekintette. Oratóriumszólistaként 1998-ban debütált Bach János-passiójában, repertoárja a kora barokk kompozícióktól a kortárs zenéig szinte minden stílusra kiterjed. Olyan neves magyar és külföldi karmesterekkel dolgozott együtt, mint például Helmuth Rilling, Peter Schreier, Hamar Zsolt, Kocsis Zoltán, Fischer Ádám, Peskó Zoltán és Vashegyi György. 2004-ben megnyerte a IV. Simándy József Énekversenyt. 2008-ban a Montserrat Caballé Énekversenyen döntőbe került, a 2009-es Genfi Énekversenyen különdíjat nyert. 2007-ben Fischer Annie-ösztöndíjas volt.