Cecília

Negyvenhat kilóval született

2013.07.11. 17:47

Programkereső

Az operett konzervatív műfaj: nehezen vagy alig tűri a nagy átírásokat, ha valaki - rendező, díszletes - nagyon mást akar, mint ami a darabba bele van kódolva. A Csárdáskirálynő azért kivétel - lásd a Mohácsi testvérek legutóbbi rendezését - mert annak a melankólia is szerves része. Egyéb darabokon, ha azokat mássá akarjuk tenni, más közegbe akarjuk átültetni őket, erőszakot kell tenni. És ezt az erőszakot az operettek nehezen viselik. KRITIKA

Jacobi Viktor - aki egy időben volt Jakabfi is, akkor, amikor Weiner Leó Vándorra magyarított - remek dallamalkotó képességgel rendelkezett. 1911-es sikerdarabjához az akkor már öreg rókának számító nagy librettistától, Martos Ferenctől kért szövegkönyvet. Mivel Puccini "kocsmaoperája" és egyéb amerikai dolgok miatt akkoriban épp divatba jött a Vadnyugat, Martos ragaszkodott a western-operetthez. Az első felvonás helyszíne így egy ivó lett valahol San Francisco mellett. Itt hallja meg Tom Miggles - valójában Fleetwood -, hogy szépséges lányával, Lucyvel együtt a városba érkezik Harrison, az az ember, aki az apját egy tőzsdei manipulációval tönkretette. Martos darabjához a talmudtudós Bródy fia, Miksa - remek Ady-epigon, Ady nem egy versét a sajátjainál jobbnak mondta - adott dalszövegeket. És hozzátette a magáét Fedák Sári is, aki Lucy komornáját, Bessyt alakította.

A Leányvásár próbáján - Nagy Ervin
A Leányvásár próbáján - Nagy Ervin

Az operett a kezdetektől szép embereket állított a reflektorfénybe, szépek voltak a szubrettek, egykor szépek a primadonnák, szépek a bonvivánok, és ha nem is szépek, de legalább kecsesek a táncos komikusok. A szépek csatájában mindenki, aki szép volt, elnyerte méltó jutalmát: hozzá mehetett egy szép emberhez. Tom Migglest azon az 1911-es, hideg novemberi estén Király Ernő játszotta, Lucyt Petráss Sári, gróf Rottenberget - aki Lucyt akarja a hozományért - Latabár Árpád, Fritzet, a fiát Rátkai Márton. Király Ernő az egyik legszebb magyar színész volt, Petráss Sári maga volt a megtestesült elegancia, báj, olyan méltóság és tartás sugárzott belőle, hogy aki nem tudta, az is kitalálhatta, kék vér csörgedezik ereiben. Rokonságban állt Európa egyik legeredetibb arisztokrata famíliájával, a Kinskyekkel, ennek tudható be, hogy ugyanolyan jó beszélt németül és franciául, mint magyarul, de kiválóan játszott angolul is. Nagynénje volt az első Béke Nobel-díjas nő, a Kinsky grófnőnek született Bertha von Suttner.

A Leányvásárt a legkiválóbb angol impressziáriók egyike, George Edwardes karolta fel, és vitte külföldre. Színházában a darab megérte a háromszázadik előadást: ez biztathatta fel Jacobit, hogy angol nyelvterületen próbáljon szerencsét. New Yorkban még a század talán legismertebb hegedűsével, Fritz Kreislerrel is dolgozott együtt, számítása mégsem vált be. Igen fiatalon öngyilkos lett az amerikai nagyvárosban.

Martos egykor a Nemzeti Színháznak is írt. A Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumban szobatársa volt Huszka Jenő, az ő biztatásra pártolt az operetthez (1902-ben mutatták be első közös művüket, a Bob herceget). Jacobi számára készített szövegkönyvét a szegedi előadás céljaira Vinnai András és Varró Dániel dolgozta át - az operettszépséggel mit sem törődve. A szerzőpáros kiindulópontja alán az lehetett, hogy hallottak egyszer Tonga-Tongáról, ahol dics minél kövérebbnek lenni, azt becsülik meg, akin minél több felesleg van. Történetükben mindenesetre a hájasok szigetére érkezik - a helyi népszokás, a leányvásár napján - úszva a fitneszőrült, kecses Harrison leány.

Leányvásár - Bordás Barbara, Szombathy Gyula, Keresztes Tamás
Leányvásár - Bordás Barbara, Szombathy Gyula, Keresztes Tamás

A leghájasabb a szigeten természetesen Tom - poénja szerint: negyvenhat kilóval látta meg a napvilágot. A fiatalember ebben a darabban is - Martosból csak a szüzsé maradt, az alaptörténet alapelemei - bosszúra éhes. De a poénok körülbelül arra a szintre kerülnek le, mintha azt írnám, nem csak bosszúra éhes, de zsíros falatokra, meg tiramisura is. Vinnai András - eddigi műveit ismerve - többé-kevésbé érezte, melyik humoros szituáció, melyik nem. De, maradva a darab stílusában, most nem a szöveget tette többé, hanem a szereplők súlyát. Nem tudom, csak sejtem, kinek köszönhteő a szituációkat eluraló totális infantilizmus - nem akarom senkinek a nyakába Varr-ni. Nem is igazán az átirattal (a darabot minden hájjal megkenő poétizmussal) van a baj, hanem azzal, hogy ebből a Leányvásárból kifogyott a lényeg. Az ugyanis, hogy Tom apjától ellopják a soványítószer receptjét, és Harrison lesz a fogyiporból gazdag, nem Fleetwood, kevésbé erős bosszú-motiváció, mint a tőzsdei károkozás. És ha Tom alapmotivációja gyengül, akkor a darab érdekessége, a történet atmoszférája is elvész.

Podmaniczky Félix, amikor a Leányvásárt erdélyi környezetbe helyezte filmjében, az alapmotivációhoz és a dalszövegekhez alig nyúlt. Csak a hátteret festette át. Varróék darabja erősebben stilizált, mint az eredeti - ami western mivolta miatt amúgy is a realitástól elemeltebb, mint egy átlagos operett -, különös paródia, ahol a poénok alig vagy egyáltalán nem ülnek (még ha hatalmas helyet foglalnak el, akkor sem). A rímek rendszerint túl kínosak, illetve - mondjuk akkor így - a kínok rímesek. Ez a fitnesz-Lucy egyszerűen nem szerethet bele ebbe a hájpacniba (Nagy Ervin remekül adja mozgásban, dülöngélésben a kövéret), és a kövéret szerető Tom se ebbe a nyüzüge lányba. A legnagyobb hiba, amit az átírók elkövettek, hogy kezükben nem csak hiteltelenné vált a cselekményt mozgató szerelem, de a főszereplőkkel sem tudunk együtt érezni. Tom sem szimpatikus (egy evés-szenvedélybeteg tahó), Lucy sem az (plázacica: nagyon sok lett a szövegében a wellnesz, a paleo-jóga, a pilates, a fogyi...). Nem csak, hogy nem hihető, hogy ők egymáséi lesznek, de tulajdonképpen az sem érdekel senkit, mi ezeknek az öntelt, magukkal elfoglalt anti-operetthősöknek a sorsa. Harrison és kutyába lemenő felesége sem nyeri el senki szimpátiáját, de nekik ez legalább nem áll rosszul (Ujlaki Dénes és a sípoló labda után futkosó Schell Judit is remek).

Az már csak hab a tortán, hogy a dalszövegekre sem lehet ráismerni. Igaz, annak idején sem kis értetlenséggel fogadta a közönség, hogy „Nékem a világon a fő a dzsiloló..." - ennek is tudható be, hogy Steinhardt Géza a dalnál is népszerűbb paródiát írt belőle. Jelen változatban viszont a fura szóból - amely Fedák Sári magyarázata szerint egy dél-afrikai város neve - habroló lett... A legnagyobb slágerek a Bessy-Fritz párosnak íródtak. Így a Kettecskén is. Az eredeti szövegnek - ez is mutatta, mi volt a közönség összbenyomása - igen tudott örülni a Szabadtérire ezen estén kivonuló sokaság. Végre egy dal, konstatálhatták, ami ismerős.

A hajón játszódó második felvonás (és a vele összevont harmadik) sikerültebbnek bizonyult, mint az elsősorban a díszlet miatt dicsérhető - amúgy ez is a rendező, Gothár Péter leleménye - első, amelyben egyébként mind a zenekar (vezetőjük Silló István), mind az énekesek és színészek remekeltek.

A leányvásár próbáján - Hegedűs D. Géza
A leányvásár próbáján - Hegedűs D. Géza

A jó operetthez olyan színészek szükségeltetnek - ezért is nehéz műfaj - akik mind a prózai színészként, mind énekesként megállják a helyüket. Nagy Ervinnek, aki énekelt már Papagenót is, nem okozott gondot Tom szerepe. A mindig kiváló Bordás Barbara most is telten, a magasabb regiszterekben is jól énekelt, és jól adta a gazdag lánykát, akinek mindene a látszat. Kiss Diána Magdolna vérbő, buja szubrett volt, kissé Übü-mamás, nagymelles kosztümjében (jelmez Tihanyi Ildi), Keresztes Tamás belengte, betáncolta teret. Amikor színen volt, ő volt a legerőteljesebb.

Ugyanakkor, bár a Juronics Tamás betanította táncokra nem lehetett panasz, mégis az maradt az idei szegedi szabadtéris operettelőadás summázata: azon gyengén látóknak, akik ismerték Jacobi zenéjét, de nem tudtak jól magyarul, bizonyára nagyon tetszett ez az előadás (főleg ha meg sem próbálták kisilabizálni, mi történik a színpadon), ám a kevésbé szerencsés többiek egy valójában átgondolatlan, heveny ötletekre építő kövérek versus soványak bohózatot láttak. Olyat, ami sem saját súlyunk (helyzetünk, gyengeségeink) elfogadására nem buzdít, sem az operett megszeretésére.