Móric

Gépfegyverrel a sárkány ellen

2013.07.30. 14:41

Programkereső

Siegfried története az Alexanderplatz díszletei között bontakozott ki, Fafner halálát pedig egy tár töltény okozta Bayreuth-ban.

Várható volt, hogy egyszer ez is megtörténik, de arra kevesen számítottak, hogy épp Richard Wagner saját operaházában, a zeneszerző születésének 200. és halálának 130. évfordulóját ünneplő Bayreuthi Ünnepi Játékokon teírti le Siegfried - a Notung helyett - géppuskával Fafnert, a hatalmat jelentő gyűrűt sárkány képében őrző óriást.

Bayreuth, a Festspielhaus 1895 körül
Bayreuth, a Festspielhaus 1895 körül

A közönség és a kritika továbbra sem lelkesedett Castorf rendezéséért, amely a Route 66 mentén elképzelt Rajna kincse és a Bakuban játszódó Walkür után a Sigfried cselekményét a berlini Alexanderplatzra helyezte - U-Bahn- és S-Bahn-megállóval, bisztróval, benzinkúttal és a híres világórával téve egyértelművé a helyszínt. Emellett a tetralógia harmadik darabja elkalauzolta a nézőket az egyesült államokbeli Mount Rushmore sajátosan baloldalivá fazonírozott változatához is, amelyből az amerikai elnökök portréja helyett Marx, Sztálin, Lenin és Mao Ce-Tung arcmása domborodott ki (alighanem azt a tagadhatatlanul igaz, bár kevéssé eredeti gondolatot sugallva, hogy az olajból eredő gazdagság és hatalom utáni hajsza egyformán korrupt gazemberré változtat bárkit a világon, ideológiai meggyőződéstől függetlenül). A 20. századi mítoszokat célba vevő szcenírozás, mint a Die Welt kritikusa megjegyezte, Siegfriedet egy Elvis-hasonmásra emélkeztető showmanhez tette hasonlatossá, aki személyiségfejlődése során előbb Clint Eastwood-stílusú bosszúállóvá nőtte ki magát, hogy végül egy Tarantinóhoz illő jelenetben végezzen a sárkánnyal. Mindezt Brünnhilde megszabadításakor a színpadon megjelenő óriáskrokodilok szürreális képe fűszerezte.

Ennek ellenére, bár a tekintélyes lap recenzense kifogásolta, hogy a közönség sosem tudhatta, mit várjon, mivel Castorf fantáziavilágában a naturalizmus és a trash humor sajátosan keveredett Wagner mitológiájának lenyűgöző zenei világával, a kritikus végül arra az álláspontra helyezkedett, hogy a látvány meghökkentő tarkasága végeredményben nem számított katasztrófának. Főképp annak tükrében, hogy az énekesek, köztük a Siegfriedet éneklő kanadai tenor, Lance Ryan, valamint a Brünnhilde szerepében színre lépő angol szoprán, Catherine Foster remek teljesítményt nyújtottak, csakúgy, mint a produkció karmestere, Kirill Petrenko.