Ilona

Opera Europa - kurzus a Balatonnál

2013.08.19. 14:34

Programkereső

Az Opera Europa és az Armel Produkciós és Sajtóiroda ötnapos kurzust tart Balatonfüreden a zenei intézmények feltörekvő új nemzedéke számára augusztus 21-26-ig. Az előadásokon olyan kiemelkedő vezetők adják át tapasztalataikat, mint Gerard Mortier, a madridi Királyi Operaház főigazgatója, a Salzburgi Ünnepi Játékok korábbi intendánsa, illetve Kasper Holten, a londoni Királyi Opera igazgatója.

"Egy éve vetődött fel a nemzetközi kurzus szervezése. Tudtam, hogy egyedül kevésbé leszünk sikeresek, mintha az Opera Europa együttműködését kérjük. Annál inkább, mert a szervezet áprilisi bécsi közgyűlésén külön is kiemelték: ösztönözni kell a következő generációt, hogy megalapozott és sokrétű tudással induljanak az első számú vezetői posztokért" - számolt be az előzetes tervekről az Armel ügyvezetője, Havas Ágnes.

Gerard Mortier
Gerard Mortier

A kurzuson a jelenlegi, már sokféle pozíciót betöltött szakemberek adják át tapasztalataikat. Inspirációt kaphatnak és speciális szakértelmre tehetnek szert a képzés résztvevői - ígérte Nicholas Payne, az Opera Europa igazgatója, hozzátéve: a balatonfüredi környezet koncentrált munkát tesz lehetővé.

"Sokat gondolkoztunk azon, hogy kiket tekintsünk a kurzus célcsoportjának, egészen kezdőknek hirdessük meg, vagy olyan fiatal szakembereknek, akik már valamilyen felelős, másod- vagy középvezetői állást töltenek be. Az utóbbi mellett döntöttünk" - részletezte Havas Ágnes. "A hallgatói létszámot huszonnégyben maximáltuk, de végül két pótkérést is teljesítettünk, egyikük például Emmanuel Trenque, az Opéra de Tours ének- és zenekarának igazgatója" - tette hozzá. Így összesen huszonhatan vesznek részt a kurzuson. A résztvevők négy csoportban fognak dolgozni tizennégy kiemelkedő mentorral.

A jelentkezőkre komoly feladatok várnak, például el kell készíteniük egy operaház évadtervét a megvalósíthatósági tanulmánnyal együtt. A nyitónap fő előadója Kasper Holten, a londoni Királyi Opera, a Covent Garden igazgatója, aki Miért dolgozunk operaházban: ambíciók és realitások címmel tart előadást. Másnap financiális kérdések kerülnek terítékre: Philippe Agid, az Opéra de Paris korábbi igazgatóhelyettese és Thomas Lauriot Prévost, a Théâtre du Châtelet adminisztratív és gazdasági igazgatója a pénzügyi, Tom Remlov, az oslói Norvég Opera és Balett intendánsa a humán erőforrásokról beszél. A következő nap a tervezéssel telik, augusztus 23-án pedig a művészeti kérdésekről cserélnek eszmét. Serge Dorny, a Lyoni Opera főigazgatója például arról beszél majd, hogy miként lehet az avantgárd és a "közönségbarát" előadások között egyensúlyt találni.

Augusztus 24-én a marketing kérdései és a különböző kommunikációs megoldások kerülnek sorra olyan kiváló szakemberek vezetésével, mint Gillian Brierley, a Glyndebourne Fesztivál kommunikációs és marketing igazgatója vagy Esther Lehoczky, az ARTE tévécsatorna vezetője, majd (25-én) Marisa Vázquez-Shelly számol be arról, hogyan alakította ki a madridi Királyi Opera szponzori körét. A kurzust Gerard Mortier zárja, aki arról fog előadást tartani, hogy a résztvevők a hallott szakmai és etikai kérdéseket miként hasznosíthatják a gyakorlatban.