Hedvig

Yvonne Kálmán: "Apám nem akart operetteket írni"

2013.08.23. 07:03

Programkereső

Kálmán Imre legkisebb lányának teljes neve hallatán - Yvonne Sylvia Marica Kálmán - azonnal arra gondol az ember, hogy az ő élete alighanem az operettek kulisszái előtt játszódik. Ami részben igaz is. INTERJÚ

Mivel legtöbbet Párizsban, Zürichben és az Egyesült Államokban élt születése óta, nem feltételeztem, hogy Kálmán Imre legkisebb lánya a kötelező néhány szón felül beszélne magyarul. Kedves gesztusnak vettem, amikor telefonon mondott egy-két mondatot, de arra nem számítottam, hogy amikor leülünk beszélgetni, Yvonne-ka (ahogyan édesapja szólította, és ahogyan mai napig is sokan nevezik) pillanatokon belül magyarra vált, és az összes kérdésemet magyarul válaszolja meg.

Yvonne Kálmán
Yvonne Kálmán

- Köztudott, hogy sokat utazik azzal a céllal, hogy a Kálmán Imre darabokat népszerűsítse. Ezt a Kálmán-örökség ápolására vonatkozó feladatai szerves részének tekinti. Minden Kálmán-premierre elmegy?

- Természetesen nem, csak akkor megyek, ha személyes kapcsolat fűz egy adott színházhoz vagy társulathoz, ahol valamelyik alkotást előadják. Ki is szokták kérni a véleményemet, hogy mit szólok egy-egy rendezéshez, de a többit a kiadó intézi. Ritkán fordul elő szerencsére, hogy olyan koncepcióval találkozunk, ami ne lenne méltó Kálmán Imre nevéhez, általában az ilyenekhez hozzá sem fognak. Szerencsére, hiszen a premieren már késő, olyankor már nem sokat lehet tenni.

- Ezek szerint végignézett már olyan előadást, ami kifejezetten ellenére volt?

- Mindenképpen emlékezetes volt 2000 decemberében a drezdai Semperoperben Peter Konwitschny Csárdáskirálynő-rendezése (első világháborús lövészárkokban játszódik a cselekmény egy része - a szerk.). Nagyon lelkesedtünk a különleges alkalomért, én Amerikából utaztam oda, hogy megnézzem, mire a rendező rémes dolgot csinált belőle. Nagyon nyomasztó volt a közönség számára is, szerintem egy rossz ízlésű rendezés volt. Annak ellenére, hogy nagyon sokba kerültek a belépők az előadásra, legtöbben elmentek, még mielőtt befejeződött volna. Borzasztó emlék. Nem értem, hogy történhetett ilyen.

- Miben volt ez a modern feldolgozás más, mint esetleg a korábbi Csárdáskirálynő-interpretációk? Végülis a valós háttér megegyezik: ezt az operettet Kálmán Imre az első világháború alatt írta.

- Nézze, én soha nem szeretem, ha ezeket a darabokat háborús kontextusba helyezik. Van elég háború körülöttünk a való világban. De tetszenek, például, azok a rendezések, ahol ez a háttér parodisztikusan jelenik meg, ahol könnyedebben értelmezik ezt a témát. Ez az egész a harminc évvel ezelőtti rendezésekben még elképzelhetetlen lett volna.

A Csárdáskirálynő a Waldbühnén
A Csárdáskirálynő a Waldbühnén

- Több panaszt lehetett arról hallani, hogy a Budapesti Operettszínház és Kerényi Miklós Gábor kizárólagos jogokkal rendelkezik, ami a Kálmán-kompozíciókat illeti, így más fővárosi színházak számára gyakorlatilag lehetetlen megszerezni a szerzői jogokat, ha műsorra tűznék egy további interpretációban a Csárdáskirálynőt például. Miért döntött így? És milyen esélyekkel indul a többi budapesti színház, ha Kálmánt játszanának?

- Nagyon szeretem és szeretjük Kerót, egyfajta mágusként tekintük rá a színházában, és lojálisak vagyunk hozzá. Úgyhogy igen, amíg ő rendezi az előadásokat, addig rá esik a választásunk.

- Annak köszönhetően találkozunk, hogy a berlini Seefestspiele helyett most a Waldbühnén láthatják a német fővárosban az egyik leghíresebb magyar operettet. Az előzetes tervek ellenére az augusztus 17-i lesz az egyedüli alkalom, amikor az Operettszínház a berlini közönség előtt is bemutatja a darabot. Nem túl nagy erőfeszítés a teljes díszlettel, társulattal és kelléktárral egy este miatt kiutazni?

- Dehogynem! Nagy ráfordítás ez egyetlen este kedvéért, de a berlini szervezők miatt alakult úgy, hogy az eredeti helyszín helyett a Waldbühnén lesz az előadás, és emiatt végül csak egy estével kell beérnünk. Magam is és az Operettszínház is fontos eseményként tekintünk erre, hiszen első alkalommal mutatkoznak be itt, és fontosnak tartjuk, hogy Berlin megismerje őket. 2015-ben lesz százéves a Csárdáskirálynő, ezért remélem, hogy hamarosan Amerikába is elviszik az előadást. Emellett dolgozom azon, hogy Kínába, Koreába és Ománba is eljussanak vele. 

A Csárdáskirálynő a Waldbühnén
A Csárdáskirálynő a Waldbühnén

- Magyarországon kétségtelenül töretlen az operett népszerűsége, elég csak a nap mint nap látható kígyózó sorokra gondolni a Nagymező utcai pénztár előtt. De mi a helyzet külföldön? Mennyire vevők az emberek máshol erre a műfajra?

- Az operett olyan, mint a mostohagyerek, akivel korábban rosszul bántak, elhanyagolták. Most viszont azt veszem észre, hogy egy új generáció szerette meg ezt a műfajt. Sok érdekes embert látok az előadásokon, akik csak most ismerkednek vele, de máris nagyon megszerették. Berlinben, a Komische Oper repertoárján fantasztikus előadásokat lehet látni, többek közt apám darabjai közül is kettőt (jelenleg A csikágói hercegnő van műsoron Kovács János vezényletével, Sándor Boris szerepében pedig Nyári Zoltánnal - a szerk.). Ha jól számolom, jelenleg huszonhét produkció fut Kálmán-művekbőll német nyelvterületen: többek közt Münchenben, Bécsben, Düsseldorfban és Kölnben. Ha olyan nagy operaénekesek, mint Jonas Kaufmann és Diana Damrau operett-dalokkal lépnek fel, vagy Piotr Beczała kiad egy cédét, amelyen kizárólag operetteket énekel, akkor ez segíti az operett divatjának visszatérését. 2014 szilveszterére is készül Drezdában egy csodálatos produkció Christian Thielemann vezényletével, melyben a Csárdáskirálynő főszerepeit Anna Netrebko és várhatóan Jonas Kaufmann éneklik majd.

A Csárdáskirálynő a Waldbühnén
A Csárdáskirálynő a Waldbühnén

- Jól tudom, hogy Kálmán Imre gyakran maga vezényelte a műveit?

- Igen, egyik legkorábbi emlékem ezzel kapcsolatban az, amikor a bátyámmal apánk egy koncertjén voltunk New Yorkban. Nagyon kicsi voltam, csak arra emlékszem, hogy a hangtechnikusoknál álltunk, és jött apám egy hosszú karmesteri pálcával a kezében, hogy egy több mint százfős zenekart vezényeljen. A bátyám ekkor azt mondta: "Yvonne-ka, ugye tudod, hogy ez ott a papi? És hogy ő fogja vezényelni ezt a hatalmas zenekart? Nagyon fog tetszeni neked." Valóban nagyon tetszett, csupán egy dolog előtt álltam értetlenül, amikor két nappal később sugározták a koncertet a rádióban: hogyan férhetett be ennyi ember a készülékbe...

- Zongoristának készült, első művei között szimfóniát írt és közben jogot is végzett. Ebből az életrajzból kiindulva akár meglepő is lehet, hogy Kálmán Imre mégis az operettel lett világhírű.

- Nem is akart operetteket írni, a Zeneakadémián, ahova járt, Kodály Zoltánnal és Bartók Bélával barátkozott, és komolyan foglalkozott a szimfonikus zenével. De az őt foglalkoztató melódiákat nem tudta kiverni a fejéből, nem hagyták őt békében, és végül elnyerték az egész világ tetszését, sőt mai napig is szeretik őket. Apám egyszerűen nem tagadta meg önmagát, nem akart más lenni, mint aki volt. Egyik erősségének számított, hogy maga vezényelt, és az is, hogy nagy hangsúlyt fektetett a librettóra: fontos volt számára, hogy ne legyenek benne túl hosszú szavak vagy szótagok, és jól érvényesüljenek a csattanók. Mindent megtett annak elkerülésére, hogy a nézők elfáradjanak, vagy megunják a darabot. Átlagban évente egy operett született, amit apám mély intellektuális munkaként élt meg. Minden nap találkozott két szövegírójával, és dohányfüstben, kávé mellett dolgoztak a darabon. Ha valami nem tetszett neki, nagyon dühös tudott lenni, otthagyta őket, hazament, és csak akkor folytatta velük, amikor egy-egy rész pontosan olyan lett, mint amilyennek elképzelte. Szerintem zseni volt. A bajadérban például indai helyszín és zenei-, valamint táncelemek jelennek meg, a Cirkuszhercegnőben az orosz témát vonultatja fel - mindezt úgy, hogy soha nem járt ezekeben az országokban, csupán olvasott róluk, és egyszerűen bele tudta képzelni magát az idegen környezetbe.

- Ő maga is idegen környezetben élt, miután zsidó identitása miatt a második világháború előtt el kellett hagynia Európát. Amihez azonban úgy Budapesten, mint Bécsben vagy New Yorkban ragaszkodott, az a baráti köre volt. Milyen volt Önnek egy olyan családban felnőni, ahol egyik híres művész a másiknak adta a kilincset?

Yvonne Kálmán és Kerényi Miklós Gábor
Yvonne Kálmán és Kerényi Miklós Gábor

- Valóban sok barátja volt, Molnár Ferenc és Szirmai Albert sokat voltak nálunk, hiszen bárhol is laktuk, a házunk mindig nyitva állt az ismerőseink előtt. És persze a legjobb magyar szakácsnő főzött nekünk, úgyhogy mindig voltak magyaros ételek az asztalon. Az amerikai emigrációban is sok barátja lett: rendszeresen járt hozzánk Erich Maria Remarque vagy Marlene Dietrich is. Inkább édesanyám volt a társasági lény kettőjük közül, mindig elegánsan öltözködött, és nagyon kellemes személyisége volt, ezért nemcsak hozzánk jöttek rendszeresen vendégek, hanem a szüleim is állandóan kaptak meghívásokat. Nagyszerű életük volt, bár édesapám szívesebben töltötte az idejét a családdal, otthon ült, vagy moziba járt. Nagyon hiányzott neki Magyarország, járt neki otthonról újság is, de Rákosi kérésére sem tért haza: azt mondta, addig nem költözik vissza, amíg otthon az embernek nincs teljes szabadsága.