Nándor

Bayreuth-i kitekintés

2013.08.27. 11:59

Programkereső

A Tannhäuser előadásával zárul augusztus 28-án este a Bayreuth-i Ünnepi Játékok idei programsorozata, és ugyanez a produkció nyitja meg jövőre, 2014. július 25-én a Wagner-fesztivált.

Az opera a sokat vitatott Sebastian Baumgarten-rendezésben látható, amely a cselekményt egy újrafeldolgozó üzem díszletei közé helyezve, az addikció sajátos fokozatait felvonultatva értelmezi. Az előadást Axel Kober vezényli, aki idén debütált a Festspielhausban.

Tannhäuser, bélyeg 1933-ból
Tannhäuser, bélyeg 1933-ból

A karmester, aki a következő játékokat nyitja majd, egy videointerjúban beszélt bayreuth-i kötődéséről: a városhoz közeli Kronachban nevelkedett, konzervatóriumi tanulmányait pedig Bayreuth-ban végezte. Növendékként rendszeresen beült a próbákra, később pedig élvezte a Richard Wagner Társaság ösztöndíját is. Természetesen álmodozott arról, hogy egyszer ő áll a karmesteri pultnál. "Most lemenni a zenekari árokba őrült élmény. Ez a mű itt érvényesül igazán, hiszen a német romantika kiemelkedő darabja" - hangsúlyozta a dirigens.

Axel Kober 1994-ben a Schwerini Állami Színházban kezdte pályafutását, majd 1998-tól 2003-ig a Dortmundi Színházban, később Mannheimban volt helyettes, illetve teljes jogkörű zeneigazgató. Repertoárja széles: Mozart, Wagner, Verdi, Richard Strauss, Alban Berg műveit vezényli. 2009-től a Deutsche Oper am Rhein zeneigazgatója.