Emma

Csődöt jelentett New York második számú operaháza

2013.10.02. 15:42

Programkereső

Bezárt és csődvédelmet kért helyi idő szerint október 1-jén a New York City Opera, az amerikai nagyváros második számú operaháza, amelyet az interneten hirdetett adománygyűjtő kampány sem tudott megmenteni.

Az operaház szeptember közepén hirdette meg akcióját a kickstarter.com portálon. Hétmillió dollárra (másfél milliárd forintos összegre) volt szüksége, és remélte, hogy ebből egymillió online adományokból fog összegyűlni. A weboldalra azonban csak 301 ezer dollár (66 millió forint) érkezett 2108 adományozótól, így végül kedden törölték az akciót.

New York az Empire State Buildingről
New York az Empire State Buildingről

Az opera 1944. február 21-én kezdte meg működését a New York City Centerben a Tosca előadásával. A ház célja az volt, hogy olcsó jegyei segítségével minél szélesebb közönséghez hozza közel az opera műfaját. Az 1960-as években itt kezdődött Plácido Domingo és Beverly Sills amerikai szopránénekesnő karrierje is. Az opera 1966-ban a Lincoln Centerbe költözött (2011-ben pénzügyi nehézségek miatt újra helyszínt váltott az intézmény). Fénykorában a társulat évadonként 12-16 operát tűzött műsorra, és 130 előadást tartott. A mostani évadban Bartók műve, A kékszakállú herceg vára is szerepelt volna, csakúgy mint Mozarttól a Figaro házassága. A szombat esti (szeptember 28-i) utolsó előadás, az Anna Nicole című darab végén a művészek könnyes szemmel köszönték meg a közönség álló ovációját.

Plácido Domingo telefonon hívta fel George Steel művészeti igazgatót, hogy megkérdezze, hogyan tudna segíteni. Az énekes a Wall Street Journalnak elmondta, ő csak egyike annak a rengeteg énekesnek, akiknek pályája kezdetén az opera oly sok segítséget és bátorítást nyújtott fennállásának csaknem hetven éve alatt. Úgy gondolja, borzalmas, hogy egy olyan nagy és gazdag város, mint New York, képtelen egy második operaházat is eltartani.

Plácido Domingo
Plácido Domingo

Steel a múlt hétvégén közölte, hogy csődöt jelent, és törli a szezon további előadásait, ha szeptember 30-ig nem sikerül 7 millió dollárt összegyűjtenie. Szeptember 26-án, csütörtökön azt jelentették, hogy csupán másfél milliós adomány érkezett, és október 1. reggelére is mindössze kétmillió dollárig emelkedett az összeg.

A City Opera bezárásáról szóló hírrel kapcsolatban a Metropolitan Opera igazgatója, Peter Gelb úgy fogalmazott, a történtek jelzik, hogy mennyire ingatag az operatársulatok helyzete manapság. "Tudatában vagyunk annak, hogy nehéz fenntartható üzleti modellt működtetni a művészetekben" - mondta.