Erzsébet

"Minden szálat a kezemben tartottam"

2013.10.03. 07:07

Programkereső

Szeptemberben a Wiener Staatsoper Christine Mielitz rendezésében tűzte műsorára Verdi Otellóját. A címszerepet José Cura énekelte, Desdemonát Anja Harteros formálta meg, a karmester Dan Ettinger volt. A produkció kirobbanó sikert hozott. Dmitri Hvorostovsky, aki most debütált Jago szerepében, a második előadás után adott INTERJÚt a Fideliónak.

- Dmitri Alexandrovich, engedje meg, hogy először is gratuláljak. Első Jagója nagy sikert aratott, igazi diadal.

- Köszönöm, magam is úgy érzem.

Dmitri Hvorostovsky
Dmitri Hvorostovsky

- Amikor több mint húsz évvel ezelőtt megnyerte a leghíresebb nemzetközi énekversenyt, a BBC Singer of the Worldöt Cardiffban, versenyprogramjában már szerepelt Verdi-ária, Rodrigo halála a Don Carlosból. Később pedig szinte az összes nagy bariton szerepet énekelte Verdi életművéből, Jagónak mégis várnia kellett. Miért? Vannak a szerepnek különleges vokális vagy egyéb követelményei?

- Verdi egy bizonyos hangtípusra írta a szerepet. Első Jagója Victor Maurel volt mélyebb, testesebb, az alsó regiszterben nagyon erőteljes hanggal. Ki kellett várnom, amíg a hangom megérett, és kényelmesen bírja az alsó regisztert. És mentálisan is fel kellett készülnöm a szerepre. Talán megpróbálhattam volna már néhány évvel ezelőtt is... Érdekes, hogy az előző új szerepem, az Ernani Don Carlója éppen az ellenkezője Jagónak, nagyon magas, szinte tenor. Egyszer a Met folyosóján tréfából megkérdeztem Domingót: "Placido, nem készülsz véletlenül Ernanit énekelni?" Azt mondta, igen!

- Hallotta, hogy Domingo új CD-jén bariton áriákat énekel Verditől?

- Isten éltesse!

- Ön nem tervez esetleg tenor albumot?  Végül is előfordult, hogy „lusta tenornak" hívták.

- Csak néhány hónapig tanultam tenoristaként, de igazi természetem nyilvánvalóan bariton. Tény viszont, hogy soha nem okozott gondot a felső regiszter, és bár az évek során a hangom testesebb lett és megérett, most is könnyedén bírja a magasságot. Akadnak hasonló példák a baritonok világában: Piero Cappuccilli például könnyedén kiénekelte a magas C-t. Fantasztikus énekes volt.

- Hogyan készül egy új szerepre, hogyan készült Jagóra?

- Mindösszesen körülbelül egy évig tanultam. El se hinné, öt napom volt rá múlt nyáron, aztán három a tavasszal korrepetitorral, és így tovább, és így tovább, két nap itt, öt nap ott.... közben pedig mindig eltelt annyi idő, hogy elfelejtettem! Soha nem adódott nyugodt két hetem a tanulásra. Még két héttel ezelőtt se tudtam fejből a teljes szerepet.

- Hát emiatt rázott kezet tegnap este a tapsrendnél a súgóval!

- Bizony... Mario, a kis olasz súgó ahelyett, hogy a szavakat adta volna fel, így tett . .. (előre-hátra ingatja magát ültében).

- Ő is énekelt?

- Dehogyis, nevetett! A szerep gyors beszédet kíván, különösen a recitativók, és időnként igen mulatságosan zagyváltam össze a szöveget.

- Ezek szerint a szerep nem volt még egészen készen az első előadásra?

- Soha nincs egészen készen. Minden egyes előadással javul. Semmi más nem javít rajta olyan sokat, mint a valódi produkció. A próbák fontosak, de az előadások lendítenek föl a következő szintre. Minél több előadás, annál jobb lesz a szerep.

- Jago igazi nagyágyú-szerep, nehéz feladat lehet.

- Nem nehéz, öröm! Az előző előadáson szinte száz százalékig úgy éreztem, hogy uralom a színpadot, kezemben tartottam az összes szálat, összhangban a kollégáimmal, a zenekarral, a kórussal és természetesen Otellóval, aki a legfontosabb szereplő. José Cura a központ, a horgony, körülötte forog minden. De a harmadik felvonásban Jago alakítja a történetet.

- Nemcsak a harmadikban. Egy hagyományosabb rendezésben Otello a cselekmény elején diadalmas hős, Jago pedig egy a katonák közül. Azután a helyzet változik, Jago emelkedik, erősödik, Otello fokozatosan elveszíti integritását, és elbukik. Ebben az előadásban viszont Jago az, aki szinte az első jelenettől kezdve domináns figura, aktív, dinamikus, többet mozog, mint az összes többi szereplő együttvéve. A jellem sötétségét közvetíti a produkció sötétsége, rendkívüli komorsága. A rendező feketére feketét fest.

- Illik ahhoz a teljes negativizmushoz, amit a produkció sugároz. Nekem a fények tetszenek benne, a világítás. Időnként egészen különleges.

Dmitri Hvorostovsky Jagóként a Staatsoper elődásán
Dmitri Hvorostovsky Jagóként a Staatsoper elődásán

- Igen. Piros, kék - és fekete.

- Harcosok klubja - ha emlékszik a filmre.

- Akkor most ön Brad Pitt?

- Igen, nyilván (Nevet). Jago az egész történet motorja. Remélem, ha más, esetleg hagyományosabb produkciókban éneklem majd, akkor is meg tudom teremteni a figurának ezt a dinamizmusát. Most már, hogy megküzdöttem vele, tudom, hogy képes vagyok rá.

- Jago negatív szereplő, igazi sötét jellem. Milyen érzés a bőrébe bújni?

- Nemcsak sötét, elegáns is. Jagóként sokat mosolygok, természetesen viselkedem, mert szinte mindent úgy is gondolok, ahogyan mondom. Jago nyilvánvalóan megveti Cassiót, intrikája tárgyát, de megveti Rodrigót is. Otello...Otello más. Jago szereti Otellót, ő a személyiségének a másik oldala. Sötétség és fény. Emiatt válik Otello olyan könnyen áldozattá, gyanakvóvá, emiatt lesz a teljes negativitás prédája, mert mindez ott van benne, Jago csak segít neki egy kicsit. Egymás ellentétei ők, fekete és fehér. Szeretik és gyűlölik egymást emiatt.

- Az ön Jagója játékos szörnyeteg, jól szórakozik, és ettől még ijesztőbb.

- Igen, mivel az intrika kitalálása és mozgásba lendítése szórakoztató a számára. Jago így éli az életét, ezért amikor Desdemona halálával betelik a bosszúja, vége a játékának, elégedett. Küldetése  teljesült, akár meg is halhat.

- Nagyon sokféle karaktert énekelt már, nemes, jó embereket mint Andrej herceg vagy Jeleckij, bonyolult  jellemeket mint Anyegin, nagyszívű rosszakat mint Rigoletto, és most a sötét jellemű Jagót. Melyik figurával könnyebb, melyikkel nehezebb azonosulni?

- Bármelyikkel tudok. Az ember élete során maga is bonyolulttá, összetetté válik, megtalál magában szinte mindent, amit a színpadi szerepek megkövetelnek. Ne felejtse el, sokat foglalkozom kamarazenével. A daléneklés olyan nekem, mint egy műhely, ahol cizellálom a mesterségemet. Kidolgozok minden apró részletet, minden félhangot, minden érzelmi árnyalatot, amit aztán átviszek a színpadra is, hogy megformáljak emberi lelkeket, karaktereket. Már nagyon régen, a pályám elején érzékeltem mindezt. Olyan, mintha egy másik, egy mágikus valóságban élnék a színpadon. Sok évvel ezelőtt a nagy orosz mezzoszoprán, Irina Arhipova bejött az öltözőmbe. Mindig meghívtam, amikor Oroszországban léptem fel, és még egészen idős korában is eljött. Azt mondta: rendben van, én tudom, hogyan kell ezt énekelni. De honnan tudja maga? Túl fiatal hozzá! Honnan tudja, hogy egy bizonyos darabot egy bizonyos módon kell előadni?

- És honnan tudja?

- Nem tudom! Mint mondtam, már nagyon régóta érzékelem, tapasztalom a lelkek, jellemek sokféleségének szépségét a színpadon. Ott vannak bennem, a fejemben, felébreszthetők, amikor kell.

- Lehet, hogy Jago lesz a következő névjegy-szerepe, mint Anyegin volt?

- Őszintén remélem, hogy így lesz! Jagót énekelni ajándék, könnyedén boldogulok vele. Nem olyan, mint a Rigoletto, amelyet nagyon sok évvel ezelőtt tanultam, de ma is fárasztó énekelni, mert a régi rossz szokások visszajönnek. Nagyon nehéz volt, és rosszul tanultam be, erőltettem a hangomat, kiabáltam - kezdettől rosszul csináltam. Úgyhogy még ma is, ha Rigolettót éneklem, harcolnom kell a régi szokásaim ellen. De ebben az új szerepben kitűnően érzem magam. Van tapasztalatom, van jó technikám, jó emberek dolgoznak nekem.

- A következő évi programja viszonylag kevés operát, de nagyon sok koncertet és előadóestet mutat.

- Már hat-hét éve így van. Az operaszínpadon még fejlődöm, de nem tölthetem minden időmet ott. Sok crossover programban veszek részt, ami anyagi hátteret ad ahhoz, hogy szabad legyek, minőségi munkát végezhessek a magam örömére az opera műfajában. Emiatt csak néhány operaházban lépek fel, és nem tervezem másként a jövőben sem. Covent Garden, Metropolitan Opera, Opéra Bastille, Bécs.

- Jó tudni, hogy Bécs közöttük van. A bécsi közönség rajong önért!

- Igen, teljesen őrültek! Kiváló közönség. Emlékszem, éppen itt Bécsben fújoltak először a pályámon. 1994-ben a Puritánokat adtuk elő Bellinitől. Sejtelmem sem volt, mit jelent a búzás, kimentem meghajolni és nevettem. Roberto Scandiuzzi kérdezte meg, hogy mit nevetek, hiszen ez fújolás volt! "És az mit jelent?" - kérdeztem vissza. -  "Fischiare, stupido!" - magyarázta, hogy értsem, mert Oroszországban ilyen helyzetben fütyülnek. Azt hiszem, elég nagy utat tettem meg itt a kifütyültetéstől a mostani nagy sikerig.

- Éneklés közben az operaszínpadon vagy a pódiumon érzékeli-e a hallgatósága hangulatát?

- A koncertpódiumon inkább, az sokkal közvetlenebb dialógus a közönséggel. Az operaszínpadon túlságosan elfoglalt vagyok, ki kell zárnom ezt a kapcsolatot, mert arra kell koncentrálnom, amit csinálok - különösen ha én vagyok a rosszfiú. De egy hangversenyen is sokszor lekapcsoltatom a világítást, és csak a reflektorfényt hagyom, mert ha például ásít valaki a nézőtéren, az nagyon zavaró. Néha jól jön, hogy szemüveg nélkül alig látok; ha a kontaktlencsémnek valami baja esik, nem látok tovább az orromnál.

 - A torkában kisebbfajta erőmű működik. Amikor énekel, érzi ezt a működést, ezt a vibrálást valamilyen módon, fizikailag?

- Inkább szellemi, mint fizikai érzékelésnek mondanám. Úgy érzem, energiát teremtek, ami képes áthidalni a távolságokat. Olyan, mint a képzelőerő. Néha az ujjaim hegyében érzem az energiámat. A hangom segít kiterjeszteni.

- Sokat változik egy szerep, ha egyfolytában sok előadáson énekli, mint majd most novemberben a Rigoletto címszerepét a Metropolitanben?

- Ne is említse!

- Nem kedveli Michael Mayer "Las Vegas Rigolettóját"? Mi a fő kifogása ellene?

- A mesterkéltség. Nagyon sekélyes, de az amerikaiak szeretik, mert valahol a saját kultúrájukat fejezi ki. Las Vegas nagyon Amerika. Sima Broadway-darabot csináltak a Rigolettóból, szerintem Verdi forog a sírjában.

- Vannak már tervei, hogyan birkózik meg a viszolygással?

- Igen, elmentem megnézni az előadást, tanulmányoztam, beszéltem Peter Gelbbel is. Két választásom volt, vagy eltépem a szerződést, vagy nagyon alapos előkészítést kérek, elemző megbeszéléseket a rendezővel, és talán ki tudunk találni valamit. Nem lehet megváltoztatni a díszleteket, a világítást, ezzel tisztában vagyok, de a szerepemet igen... Magamba zárkózom, megkapaszkodom, és mindent megteszek, hogy a szerep működjön, hiszen az opera végső soron közös munka, együttműködés.

Dmitri Hvorostovsky
Dmitri Hvorostovsky

- Mi lesz a következő új szerepe?

- Több lehetőségen is gondolkodom, de a legvalószínűbb Macbeth. Sokáig féltem tőle, túlságosan sötét, sötétebb, mint Jago. Jago szórakoztatóbb, könnyedebb. Macbeth - maga a vég. A teljes kétségbeesés.

- Macbeth motivációja világos, az ambíció. Jagóról soha nem tudjuk pontosan, mi hajtja.

- Jago titok, emiatt róla lehet fantáziálni. De Macbeth... az ember tudja, hova vezet az útja. A zene is - nagy része mollban, nagyon sötét. Lever, kikészít, de megpróbálkozom vele. Még nem tudom, hol. Az a legfontosabb, hogy találjak időt a megtanulására, valakivel, akiben megbízom. Jagóra Londonban a Covent Garden nagyszerű korrepetitorával, Paul Griffith-szel készültem, akit nagyon régóta ismerek. Ő tanított arra, hogy elegáns legyek, mosolyogjak, a saját hangomat használjam, ne próbáljak démoni vagy ördögi lenni, ne túlozzak, legyek természetes. Ez az, amire más szerepeimben is törekszem.

- Az elmúlt négy évben négy szólóalbumot is megjelentetett orosz dalokkal: Csajkovszkij, Rahmanyinov, Muszorgszkij, Tanyejev, Medtner és mások műveit énekelte. Hogyan alakítja ki egy dalest vagy egy CD programját?

- Ez nagymértékben állandó zongorakísérőmön, Ivari Ilján múlik. Fantasztikus zenész, mélységesen intelligens és rengeteget tud a kamarazenéről, mindenféle zenéről, a vokális zenéről különösen. Észt származású, a Moszkvai Konzervatóriumban tanult. Húszas éveinek elején járt, amikor Irina Arhipova zongorakísérőjének választotta. Kottaoldalak százezreit tanulta meg, zenei tudása messze meghaladja az enyémet. Amikor javasol valamit, azt mindig megfontolom. Érvelek, lehet, hogy ellentmondok, de úgy bízom benne, mint senki másban.

- Soha nem gondolt arra, hogy dalestről készítsen DVD-t?

- Nem. Egyre kevesebben szeretik ezt a műfajt. Kihalófélben van, a kollégák közül is egyre kevesebben foglalkoznak vele. Úgy érzem magam, mint az utolsó mohikán.

- Kár, hiszen kivételes szépség és intenzitás van a dalokban.

- Igen, de végképp nem kifizetődő. Az ember utazik, készül, rengeteg időt és energiát fektet bele, és a végén alig kap érte valamit. De csinálja a becsületért, a dicsőségért...

- ...és talán annak a kicsi közönségnek a kedvéért, aki szereti.

- Igen. A művészetünkben, a mesterségünkben misszió van, amit teljesíteni kell. Mondanivaló, amit ki kell mondani, át kell adni.  Úgyhogy én folytatom.

- Tanítani nem akar?

- Nem. Hiányzik az idő, hiányzik a türelem. A tanításhoz sajátos tehetség kell. A nagy énekesek közül szinte senki nem lett nagy tanárként is. A mesterkurzus más, sok nagy énekes vezetett fantasztikus mesterkurzusokat, mint Dietrich Fischer-Dieskau, Elisabeth Schwarzkopf, Várady Júlia, Kiri Te Kanawa. Az intellektuálisabb énekesek. Vagy Tom Hampson, ő kész egyetem! Én nem vagyok ilyen, de legutóbb két éve azért adtam mesterkurzus-műsort a Moszkvai Konzervatóriumban, tele van vele az internet.

- És a közönséggel való kapcsolat? Vannak kollégái, akik aktív facebook-felhasználók, például Joyce DiDonato, az említett Thomas Hampson vagy José Cura.

- Tudom, de én szívesebben hallgatok. A mi mesterségünk körül van valamiféle titokzatosság. Nem magamról beszélek, de van. Azt hiszem, ezt fenn kell tartani, hiszen nem tudom elmagyarázni, mit csinálok, hogyan és miért. Az oldal a nyilvánossággal való kapcsolattartásom része, a stábom működteti, nem a barátaimnak szól. Távolságtartó ember vagyok a magánéletemben.