Máté, Mirella

Notte Verdi

2013.10.10. 11:56

Programkereső

Október 10-én ünneplelte a zenei világ Giuseppe Verdi születésének kétszázadik évfordulóját. A Notte Verdi (Verdi-éjszaka) elnevezésű kezdeményezéshez számos színház, zenekar, zenei egyesület és iskola is csatlakozott egész Olaszországban. Ahol az időjárás megakadályozta a szabadtéri koncertet, ott a helyi színházak fogadták be az ünnepi rendezvényeket. Máshol konferenciákkal és kiállításokkal emlékeztek meg a komponistáról.

A torinói operaház október 9-én nyitotta meg az idei szezonját a Simon Boccanegra 1979-es előadásának felelevenítésével, a milánói Scala pedig Verdi-maratont rendezett október 10-én. Először egy összeállítást vetítettek, amely a világ leghíresebb Verdi-előadásaiból készült, majd Riccardo Chailly karmester, a lipcsei Gewandhaus zenekarának művészeti vezetője beszélt Verdi életéről és zenéjéről. Milánóban több mint nyolcvan Verdi-program követi egymást egészen január 27-ig, Verdi 1901-ben bekövetkezett halálának napjáig. A velencei La Fenice csütörtök este az Otellót vitte színre rendkívüli helyszínen: a Dózse-palota udvarán.

Giuseppe Verdi
Giuseppe Verdi

A születésnap kiemelkedő eseményének számított Verdi Requiemjének interneten is követhető előadása Riccardo Muti olasz karmester vezényletével a Chicagói Szimfonikus Zenekarral (cso.org/verdi). A komponista szülőhelyén, a Parma melletti Roncole di Bussetóban ünnepi bélyeget adtak ki a település leghíresebb szülöttjének emlékére. A parmai operaház előtti téren az Arturo Toscanini Zenekar tartott Verdi-estet.

"Boldog születésnapot, maestro!" címmel jelent meg a programokat tartalmazó http://www.giuseppeverdi.it/ honlap is, amelyen egyenesben lehetett követni a különböző eseményeket. Az olasz újságok viszont - kevéssé ünnepi hangulatban - megjegyezték, hogy az Etiópiától Peruig világszerte ünnepelt Verdi egykori otthonai évek óta elhagyatva állnak, az olasz államnak nincsen pénze a megmentésükre.