Friderika

"Az emberek imádják a jó történeteket"

2013.10.11. 21:39

Programkereső

Több mint százhetvenszer vezényelt a MET-ben, opera-repertoárja meghaladja a százat, és egyik meghatározó zenei élménye Bartókhoz kötődik. A világ egyik legnagyobb karmesterével, aki négyszer vezényli a Tannhäusert az Operaházban, a nagy sikerű nyitóelőadás után beszélgettünk. INTERJÚ Christian Badeával.

- Azt rebesgetik, hogy fejből tudja a Tannhäuser minden hangját, nincs is szüksége kottára.

- Tényleg fejből tudom, de soha nem állnék ki a pulpitusra kotta nélkül. Ismerek olyan karmestereket, akiknek fotografikus a memóriája, és olykor kotta nélkül vezényelnek, de szerintem az fölösleges kockázat. Minden mű megérdemli azt a tiszteletet, ha úgy tetszik, bánásmódot, hogy hangról hangra papíron is „lekövessük", a részletekre, apró finomságokra csak így lehet odafigyelni igazán.

Christian Badea
Christian Badea

- Hogyan értékeli a budapesti Tannhäusert - az elsőt - és az itteni stáb munkáját?

- Nagyon komoly teljesítményt nyújtott az Operaház zenekara és az énekesek is. A zenészeknek egy viszonylag rövid próbafolyamat alatt kellett feldolgozniuk azt a hatalmas mennyiségű új információt, amelyet a művel kapcsolatban közvetítettem nekik. Remek érzés volt látni, tapasztalni, hogy végig figyelnek, velem vannak, akármilyen fáradtak, nem süppednek vissza a rutinba, hanem egyre jobbra és jobbra törekednek. Az énekesek pedig - Németh Judit, Sümegi Eszter, Kálmándi Mihály, Frank van Aken - szintén egytől egyig a helyükön voltak, hangban, karakterben, kisugárzásban egyaránt.

- Utoljára három évvel ezelőtt, Oslóban dirigálta ezt a Wagner-művet, a szintén világhírű Stefan Herheim rendezésében. Érett-e, változott-e azóta önben ez a sokrétű alkotás?

- Minden, mindig változik bennem. Ha egy művel évekig nem találkozom, az agyam, az érzékeim mélyebb rétegeiben akkor is foglalkozom vele, úgy is mondhatnám, folyamatos „passzív alkotás" zajlik bennem. Eszembe jut egy részlet, egy apró finomság, hogy mit kellene máshogy itt vagy ott, mi mitől lenne jobb. A Tannhäuserrel is így vagyok, főként, mert ez egy különösen bonyolult, szimbolikájában is sok „rágódást" igénylő alkotás. Mindig azt mondom, hogy az emberek elsősorban azért járnak operába, mert imádják a jó történeteket, és az opera ezt adja meg nekik. De a Tannhäuser sokkal több ennél. A belső emberi vívódás drámája, hihetetlen teljességben tárja elénk az egyik legnagyobb igazságot: a külső szenvedésekből szinte bármennyit képesek vagyunk elviselni, de ha belül gyötrődünk, ha belül borul fel az egyensúly, akkor abba belehalunk.

- A világ legjelentősebb opera- és koncertszínpadain ünneplik Önt, a legnagyobb nevekkel dolgozott, dolgozik együtt, a Metropolitanben szinte állandó vendég - egyszer Marton Évával is vezényelte ott a Toscát. Egyik különleges operafelvételéért, Barber Antonius és Kleopátrájáért Grammy-díjat is kapott. Mit jelent önnek a hírnév?

- Munkát. Romániában születtem, fiatalon hegedűművésznek tanultam, napi 8-10 órát gyakoroltam, azután kerültem ki Brüsszelbe, Salzburgba, végül New Yorkba, a Juilliardra, ahol végleg a karmesteri hivatás mellett döntöttem. Számomra soha nem azon volt a hangsúly, hogy tehetséges vagyok, hanem azon, hogy mit kezdek a tehetségemmel. Van egy alapítványom Romániában, amellyel kezdő, fiatal zenészeknek segítek elindulni a pályán, főként úgy, hogy közös produkciókban hozom össze őket nagy nevekkel. Szerintem így lehet a legjobban tanulni. Nekik is azt mondom mindig: ne kérdezz, ne habozz, csináld! És ha nem megy jól, gyakorold, ha kell, százszor, ezerszer. Én is ezt teszem: felállok a pulpitusra, azt kérem a zenészeimtől, hogy tartsák velem a szemkontaktust, a kotta mellett nézzenek rám is, maradjanak velem, éljünk együtt a zenével, és kész. Dolgozzunk, de ne görcsösen. A koncentráció akkor igazán jó, ha kiegyensúlyozottsággal és nyugalommal párosul.

Christian Badea
Christian Badea

- Egyszer régen már járt Magyarországon, de a mostani Tannhäuser mégis egyfajta debütálásnak tekinthető nálunk. Van-e ezen kívül más kötődése az országunkhoz?

- Életem egyik legszebb élménye egy magyar zeneszerzőhöz, Bartók Bélához kötődik. Fiatal hegedűs koromban, Romániában egy kis Arad melletti faluban adtunk koncertet. Isten háta mögötti hely volt, még csak be se fűtöttek a művelődési házban, a helyi parasztemberek nagykabátban, kucsmában ültek a nézőtéren. Bartók II. Hegedűversenyét játszottuk, bevallom, az elején a közönségen is ugyanazt láttam, amit én éreztem belül: mit keresek én itt? Azután belekezdtünk, és az emberek hirtelen felfigyeltek a muzsikára, a szemek csillogni kezdtek, megtörtént a varázslat, és arra is rájöttem, hogy miért: hiszen ez az ő zenéjük volt! Bartók mindig is a népzenei hagyományokra épített, járta a vidéket és a dalokat összegyűjtötte. Ezek a dalok keltek aztán újra életre az ő zsenijén átszűrődve, átlényegülve, és az emberek megértették. Valami nagyon fontosat tanultam meg ott a zenéről, és ezt egy magyar géniusznak köszönhetem. Többek között ezért is gondolok jó szívvel a magyarokra, és jövök ide vissza  örömmel bármikor, ha hívnak.


Tannhäuser újragondolva - a dobogón a nemzetközi operaélet egyik legjelentősebb dirigense

Szinetár Miklós 1990-ben állította színpadra Wagner Tannhäuser című művét. A 2013/2014-es szezonra a darab új táncbetétekkel gazdagodott - koreográfus: Venekei Marianna -, a hátteret pedig Horgas Péter díszlettervező segítségével újították meg. A tervező kiemelte: a több mint húszéves, Kecskeméti Sándor által tervezett eredeti díszletek olyan jó állapotban vannak, hogy kár lett volna akár minimális változtatással megtörni a látvány egységét. „Csupán a háttérvetítést és így a világítást korszerűsítettük néhány helyen. Lóránt Demeter és csapata segítségével kiemeltük, hangsúlyoztuk a női princípium két megtestesítőjének, Vénusznak és Szűz Máriának csillagszerű megjelenését, átváltozásaikat, felragyogásaikat, illetve Erzsébet imája alatt az idő múlását kívántuk bemutatni, érzékeltetni."

Szinetár Miklós 80 éves
Szinetár Miklós 80 éves

Az előadást a nemzetközi színpadokon jól ismert karmester, Christian Badea vezényletével októberben négy alkalommal láthatja az Operaház közönsége. A címszereplő, Frank van Aken, neves hazai énekesek partnereként lép színpadra, a főbb szerepekben Fried Péter, Sümegi Eszter és Kálmándi Mihály látható.

A dirigensről:

Christian Badea szimfonikus karmesterként épp oly elismert, mint operakarmesterként. A világ szinte valamennyi jelentős zenekarát dirigálta a leghíresebb hangversenytermekben. Herbert von Karajan mentoráltja több évtizedes pályáján olyan neves művészekkel dolgozott együtt mint Leonard Bernstein, Msztyiszlav Rosztropovics, YoYo Ma, Yefim Bronfman, Shlomo Mintz, Mitsuko Uchida, Gerhard Oppitz, és olyan énekesekkel, mint Placido Domingo, Renée Fleming, Bryn Terfel, Natalie Dessay, Simon Keenlyside, Thomas Hampson, rendezők közül pedig Stefan Herheim, Bruce Beresford, David Pountney, Franco Zeffirelli,  Andrei Serban és Keith Warner voltak munkapartnerei. A nemzetközi operaélet legfontosabb színterein visszatérő vendég - a New York-i Metropolitanben több mint 160 előadást dirigált, köztük számos élő nemzetközi közvetítéssel zajlott. A tengerentúlon Houston, Dallas, Toronto, Montreal, Baltimore és Detroit operatársulatainak előadásaiban, Európában a bécsi Staatsoper, a Covent Garden, a müncheni Bayerische Staatsoper, valamint Hamburg, Genova, Brüsszel, Amszterdam, Koppenhága, Stockholm, Torino, Bologna és Lyon operaházaiban vendégszerepelt.

Operarepertoárján több mint nyolcvan mű szerepel, Mozart, Strauss, Wagner, Verdi, Puccini, Muszorgszkij műveitől kezdve egészen a 20. századi szerzőkig, Prokofjev, Sosztakovics, Stravinsky, Berg és Samuel Barber alkotásaiig. Az olasz és a francia repertoárt egyaránt viszi, az utóbbi két évtized legnagyobb énekeseivel dolgozva.

Szinetár Miklós gondolatai a Tannhäuserről:

„Wagner e darabot forradalmárként írta, hisz az 1848-as forradalom után - amely végigsöpört Európán - őt is körözték, bujkálni kényszerült, így a Tannhäusert Liszt mutatta be Drezdában. A forradalmár Wagner gyönyörű zenét és egy máig élő forradalmi gondolatot írt meg: az agresszív szélsőségek között el kell pusztulnia annak, aki sehová nem akar besorolni. A vénuszi világ csodálatos, de ahogy Tannhäuser mondja a darab elején, „zu viel, zu viel". A wartburgi lovagok világa ezzel szemben fennkölt és emelkedett, de elviselhetetlenül szigorú. A tűz és jég között Tannhäuser és Erzsébet is valami olyasmit keres, ami igazán emberi, ami lehet ilyen is, meg olyan is. De hát szigorú társadalmunkban ez nem megy. Az egyetlen remény, hogy vannak magasabb igazságok is, és a bigott pápa pásztorbotja mégis csak kivirágzik. Ez, ha akarom, csoda, ha akarom, válasz arra, hogy van-e remény a földön."