Emma

Vidnyánszky Attila: "Mesék nélkül nincsen élet"

2013.10.14. 07:00

Programkereső

Vidnyánszky Attila legkedvesebb rendezései közé tartozik Kodály Háry János című daljátéka, amelynek debreceni változata egyben az Erkel Színház 2013/14-es évadának nyitó előadása is. A rendezőt a fővárosi kőszínházi premier alkalmával kérdeztük az előadásról és a zenés színházhoz fűződő viszonyáról. INTERJÚ

A hármas koprodukcióban készült előadást 2011 tavaszán mutatta be a Csokonai Színház, és még abban az évben láthatta a budapesti közönség is a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Az Operaház előző vezetése már akkor azzal a céllal támogatta a darab létrejöttét, hogy azt később az újranyíló Erkel Színház is műsorára tűzze, most pedig az OperaKaland sorozat részeként középiskolások ezrei tekinthetik meg a nagyot mondó huszár történetét, s a produkció zenei anyagából új CD-felvétel is készül.

- Mitől annyira kedves az Ön számára a Háry János?

- Ez egy gyönyörűséges, egészen különleges mű, egyúttal az a műforma, amelyet mindig is keresgéltem, mindig is műveltem a zenés és a prózai műfaj határán. A legszebb dolgokról szól: az álmodozni tudásunkról, a lelkünkben lévő gyermeki mivoltunkról, arról a csodáról, ami a magyar lélek. Kodály végtelen szeretettel fordult a magyar ember felé anélkül, hogy bántott volna más nemzeteket. A magyar történelem évszázados kudarcai és vereségei között arról mesél, hogy az álmainkban hogyan találhatunk gyógyírt ezekre a sebekre. Mindehhez gyönyörű zene és fantasztikus energiák társulnak. Ez az egyik kedvenc művem.

Vidnyánszky Attila
Vidnyánszky Attila

- Érdekessége még a Háry Jánosnak, milyen szeretettel fordul nagyot mondó főhőse felé.

- Az ember idővel rájön arra, hogy a lelkében lévő képzetek és a kézzelfogható valóság igazsága milyen bonyolultan viszonyul egymáshoz. Néha a lelkemben megtörtént, az általam kitalált dolog valósága sokkal nagyobb lehet, mint az objektív igazság, és ettől lesz óriási Háry hitele. Szerintem senkit sem érdekel, mi történt valójában a majlandi harcmezőn, a lényeg az, hogy az ő hite hitet ad másoknak. Ezzel együtt persze mindenki tudja, hogy ez mese. Mesék nélkül azonban nincsen élet.

- Az előadás zenéjébe és librettójába is visszahelyezte a gyakran kihúzott részeket, több évtized után a nyitányt is újra hallhatja a közönség. Miért döntött a teljesebb változat mellett?

- Mert szeretem ezt a darabot, tetszik a librettó is. Többféle változata létezik Kodály művének - azt sem tartom kizártnak, hogy egyszer még prózai színészekkel is megrendezem. Ne felejtsük el, a darab eredetileg számukra született, csak Kodály többszöri átdolgozása során, fokozatosan alakult ki a mostani változat. Ez már olyan igényeket támaszt a szereplőkkel szemben, amelyeknek egy prózai színész nem tud megfelelni. De ez így is aranyos és érdekes játék, szerettem, és feladatot láttam abban, hogy hogyan lehet ezeket az énekes és prózai szituációkat megszülni, nézhetővé, élvezhetővé tenni. Sok-sok saját szöveg is bekerült az előadásba, az orosz és a magyar silbak dialógusát szinte teljesen átírtuk. Volt még egy-két remek poénunk, például a császár egy szalonnával, amit talán még Kodály is bevett volna a darabba.

- Rendezéseiben szívesen alkalmaz szereptöbbszörözéseket, erre a fiatal és az öreg Háry alakja is lehetőséget kínál, de Ön a darabban megjelenítette Háry unokáját is. Mi volt ezzel a célja?

- Az átadást, az átöröklést szimbolizálja, a felelősséget, hogy kincseinket átadjuk egyik generációról a másikra. Ezért tűnik fel néhány jelenetben maga Kodály is a színpadon. Hiszek abban, hogy a következő generáció sem rosszabb az előzőnél, és át tudja venni, tovább tudja vinni mindazt, ami fontos. Dremák Artúr, aki az eredeti előadásban játszotta Háry unokáját, most már nagy suhanc lett, fantasztikus figura. Nem könnyű még egy ilyen fiút találni, mert remek néptáncos is, mindehhez pedig a kellő csibészség is megvolt benne. Az öreg Hárynk Miske Laci bácsi volt, az ő szerepét most Csurka László viszi tovább.

Bejárás az Erkel Színházban 2013. február 14-én
Bejárás az Erkel Színházban 2013. február 14-én

- A hármas szereposztás egyikében a Háryt alakító Haja Zsolt, Örzse szerepében pedig Gál Erika is megmaradt az eredeti előadásból, a prózai szerepekben pedig a Nemzeti Színház fiatal művészei is közreműködnek.

- Igen, Zsolt és Erika az első szereposztás, és nagyon örülök, hogy ők megmaradtak. A prózai szereplők sajnos annyira leterheltek Debrecenben, hogy őket le kellett cserélni. Fontos volt számomra, hogy a Nemzetiből is érkezzenek prózai színészek, ezáltal kicsit ide is kötődik a produkció. De ami a legfontosabb, hogy az Operaház egy vidéki színházzal közösen hozott létre egy ilyen előadást, mivel úgy gondolom, valóban feladata az Operaháznak, hogy így is hasson a vidéki operajátszásra. Példamutató az akkori vezetés és Ókovácsék részéről is, hogy elvállalták a bemutatót. Fontos segítség az ilyesfajta együttműködés bármely vidéki operának, mert ösztönzi a színvonalas produkciók létrehozását, hisz presztízse van, és komoly lehetőség, ha egy vidéki színház Budapesten is játszhat.

- Mit jelent egy vidéki város, egy vidéki színház számára önálló operaprodukciót létrehozni?

- Az opera a legkomplexebb színházi műfaj, a legösszetettebb művészeti alkotás. Egy nagy operaelőadásnál akár ötszázan is cselekszenek egyetlen ember kézmozdulataira. Nincs ilyen precíz együttműködés az emberi élet más területén, ahol ez nem számítógépek segítségével, hanem a valós emberi kommunikáció és együttműködés révén valósul meg. Hatalmas teljesítmény, ha erre egy vidéki város is képes. Tényleg úgy gondolom, hogy a nagyoperák az emberiség legnagyobb teljesítményei közé tartoznak, ezek megvalósítását segíteni kell, méghozzá úgy, hogy azt helyi erők hozzák létre. Mindennek most már adottak a törvényi keretei is, aminek hatására Kecskeméten, Veszprémben is volt már opera-előadás.

- Az operadarabok - részben a zene révén - jóval több kötöttséggel járnak a rendező számára. Másképp áll ezekhez a munkáihoz?

- Hosszú ideig tanultam és még most is tanulom ezt a műfajt. Ezen művek kapcsán nagyon fontos az alázat, hogy tanulás közben se romboljon az ember. De így sem kell feladnom az elképzeléseimet. Ahogy egyre inkább megismerem a műfajt, úgy gondolom, egyre bátrabb vagyok, de mindenképp megmarad az alázat.

Vidnyánszky Attila
Vidnyánszky Attila

- Prózai előadásaiban is mindig kiemelt szerepet játszik a zene. Miért ennyire fontos eszköze ez a színháznak?

- Nem tudom elképzelni a színházat zene nélkül. Ugyanolyan eszköz, mint a szó, és ugyanúgy szerves része az előadásaimnak, mint a nyelv, a tér, amely maga is zenél. Tehát a térmegoldások, a gesztusrendszer ad ki együtt valami egészet. A zene is a maga sokféleségében, legyen az fentről vagy a lélekből szóló zene, millió aspektus. A zenével való dialógus megtanítása például a kaposvári diákjaim esetében is nagy kihívás. Hogy ne csak párhuzamosan, jobb esetben a zenét hallva létezzenek, hanem tudjanak vele párbeszédet folytatni, hisz a zene egy előadásban valamely gondolat kifejezője is lehet, és ez egy nagyon izgalmas játék.