Nándor

Verdi Schiller-trilógiája az Erkelben

2013.11.20. 14:14

Programkereső

November 29-én unikális sorozattal kezdődik meg a vidéki, illetve határon túli színházak vendégjátéka az Erkel Színházban. Elsőként a Kolozsvári Magyar Opera érkezik három ritkán játszott Verdi-operával.

A 200 éve született szerző Schiller-drámák alapján íródott művei: a Giovanna d'Arco, A haramiák és a Luisa Miller kerül színre, a különleges sorozat művészeti vezetője és karmestere Selmeczi György lesz. A színpadkép egységes vizuális világát Csíki Csaba tizenöt absztrakt körplasztikája teremti meg, ezek a három előadásban háromféle elrendezésben lesznek színen. A fiatal erdélyi rendező, Zakariás Zalán viszi színre a Giovanna d'Arcót, Göttinger Pál A haramiákat, Szőcs Artur pedig a Luisa Millert.

Erkel Színház, homlokzat
Erkel Színház, homlokzat

A különleges produkcióról Selmeczi György foglalta össze a gondolatait Apák kora (Gondolatok Verdi Schiller-trilógiájának kolozsvári bemutatójára) címmel:

"Az évfordulók, a jubileumok, kultúrkampányok megítélése korunkban egyre ellentmondásosabb. A közvélekedés jó és rossz konklúziókat egyaránt képes levonni. Az életünket elborító marketing-szellem valamelyest mindig szembenáll az igazi érték képviseletével. A Verdi-bicentenáriumon azonban sok mindennek örülhetünk. A 19. századnak ez az óriása olyan hatalmas és gazdag életművet hagyott ránk, a gondolatoknak és eszméknek olyan végtelen tárházát, hogy a világszerte regnáló Verdi-kultusz messze túlmutat a történeti-filológiai érték puszta megbecsülésén, és folyton saját korunkkal szembesít.

A kolozsvári magyar operatársulat - a budapesti Operaházzal együtt - ragyogó lehetőséget kapott, hogy a Verdi-örökség meghökkentően korszerű vonásait a nagyközönség elé tárja. Még az operabarátok táborában is meglepetést kelt Verdi három, az 1840-es évtizedben komponált operája, melyeket Schiller drámái nyomán írt, és melyeket csak ritkán fedezhetünk fel az operaházak műsorán. Mindig foglalkoztatott - és különösen az egyes partitúrák áttanulmányozása után -, vajon miért is ódzkodik az operavilág lassan másfél évszázada, hogy ezeket a műveket méltó helyükön kezelje a repertoárban. Meglepő következtetésekhez jutottam el: nem kétséges, hogy ezek a művek Verdi alkotói életének is különleges darabjai. Az akkor sikerei csúcsán lévő, a Nabuccóval, a Lombardokkal a közönség kegyeit élvező komponista ezekben a művekben tesz tanúbizonyságot rendkívüli művészi és emberi nagyságáról. Verdi érezhette, hogy a Nabucco szerzői nyelve nem beszélhető hosszú távon, egy életművön át. Kisebb kaliberű művész nyilván kiaknázta volna a Nabucco zeneszerzői módszerében rejlő lehetőségeket, ő azonban csodálatra méltó önvizsgálattal felismerte a megújulás parancsát, és egy gazdagabb, differenciáltabb, korában hallatlanul modern szerzői nyelvet alakított ki, s ezzel némiképp megelőzte a korszak közízlésének alakulását. Ő szárnyalt, korabeli közönsége azonban még nyilván sokallottaa az újítást, szokatlan volt számára a feszes és szélső értékekben gazdag dramaturgia, így aztán vélhetően egyértelmű jelzéseket küldött kedvenc zeneszerzőjének, aki aztán A trubadúrban, a Rigolettóban, a Traviatában kiegyensúlyozottan, a közönséggel szorosabb gesztus-közösségben szólalt meg, noha a Schiller-operákban már minden készen állt. Méghozzá messzehatóan készen; e művek alkotói módszere kitart majd az Aidáig, az Álarcosbálig, sőt, felfedhető az utolsó korszak nagy műveiben is.

Giuseppe Verdi
Giuseppe Verdi

A megújulás motorja pedig Schiller drámaköltészete. Még mai felfogásunkkal is csodálattal figyelhetjük, hogy ez a minden gesztusában, megnyilvánulásában, vérmérsékletében olasz művész hogyan is kötődhet ilyen szorosan a németség emblematikus költőjéhez. És lám csak, ez a három opera is mutatja, milyen bámulatos egység tud születni az európai gondolat mentén. Schiller drámái színházi éthoszuk mellett a nagy irodalom körébe tartoznak, s a komponista éppen ezt az irodalmat vonja ki, azért, hogy zenével töltse be a helyét. Szinte az antikvitásból örökölt drámaszerkezet, az európai drámaeszmény jelenik meg előttünk nagyszabású zenei megvalósításban.

A fenti felismerések késztették az alkotókat arra, hogy a három művet egységbe foglalják egy közös vizualitás keretei között. A színpadon mintha csak régmúlt korok fosszíliái, valamiféle régészeti leletek sorakoznának, az archaikus és a modern vizuális értékek sajátos egységét sugallva, és tovább erősítve a három mű összefüggéseinek rendszerét.

Hogyan értelmezhető trilógiaként ez a három alkotás? Csupán az ihlető Schiller személyisége köti össze őket? Nos, van még valami, ami különösen felértékelődik korunkban: ez pedig az apa-princípium, az apa-eszmény zenedrámai megjelenítése. Apátlan korban élünk, társadalmi viszonyaink, emberi kapcsolataink ziláltak. Erkölcseink és felelősségtudatunk eróziáját nap mint nap megszenvedjük. A Verdi és Schiller révén elénk tárulkozó apafigura talán gondolkodásra késztet mindnyájunkat. Különös élmény felfedezni, hogy a cselekmény, a drámai folyamatok háttere mindig az apák döntéseinek, az apák áldozatának függvényében alakul.

Friedrich Schiller
Friedrich Schiller

Lám csak, a bicentenáriumi alkalom milyen tágra nyitja a horizontot ennek az időtlen életműnek a megismerésében; és egyben - talán most először - megteremti az operaműfaj budapesti és kolozsvári művészeinek „határok feletti" nagy találkozását. A mögöttünk álló munka rendkívüli áldozatokat követelt énekművészektől, zenekaron, énekkaron át egészen a látványt megteremtő és működtető szakemberekig. De Verdi művészetében és a létrejött előadásokban ott rejlik a jutalom: az erkölcsi és művészi elégtétel."