Jenő

Az Operaház éve számokban

2014.01.01. 18:10

Programkereső

584 rendezvény, 549 ezer néző, 1,5 milliárd forint összesített jegy- és bérletbevétel, valamint az Erkel Színház újranyitása - ezek az Opera elmúlt évének legmeghatározóbb mutatói.

2013-ban 584 rendezvény valósult meg a dalszínház szervezésében, az Erkel Színház újranyitásával már két állandó budapesti játszóhelyen, továbbá vidéki helyszíneken és a Távol-Keleten, az alábbi megoszlásban: 427 opera- és balettelőadás (268 az Operaházban, 136 az Erkel Színházban, 23 Japánban és Kínában), 12 premier, 3 nagy felújítás, 1 Verdi-fesztivál, 30 repertoárprodukció, 16 hangverseny, dalest, 77 diák- és ifjúsági foglalkozás, előadás, 18 egyéb rendezvény (könnyűzenei koncertek, gálák, táncestek, szabadtéri események).

Diótörő Fesztivál a Magyar Állami Operaház előtt
Diótörő Fesztivál a Magyar Állami Operaház előtt

Az 549.000 nézőből 72.703 váltott bérletet az Opera előadásaira, 47 ezren pedig a társulat külföldi turnéin látták a dalszínház produkcióit. 54 ezer középiskolás diák a nagy sikerű OperaKaland sorozat keretében vehetett részt operaelőadásokon az Erkel Színházban (122 város 300 oktatási intézményéből, 2 sorozatban 43 előadás).
Az Opera nemcsak rendezvényeivel, de kiadványaival, híradásaival is hatékonyan érte el látogatóit. 2013-ban valamennyi itthon és külföldön született magyar állampolgár megkapta az Útravaló 2013 CD-t, a lemez így 100 ezer családhoz jutott el. A több tízezer sajtó- és köztéri megjelenés, a 480 Facebook-bejegyzés, a 182 saját weboldalon megjelent hír és az összesen 16 exkluzív kiadvány jóvoltából folyamatosan tájékozódhattak a látogatók az Opera aktuális eseményeiről. Az intézmény Facebook-oldalának rajongói száma elérte a 19 ezret, ez 95%-os növekedést jelent egy évre vetítve, 350%-os növekedést két év viszonylatában. 2013-ban 12 televíziós és 20 rádiófelvétel- és közvetítés jóvoltából azok is figyelemmel követhették az intézményben zajló eseményeket, akik személyesen nem lehettek jelen egy-egy helyszínen. A rendezvényeket több ezer fotó és 51 saját szerkesztésű videófelvétel örökítette meg.

Az Opera 2013-as összesített jegy- és bérletbevétele elérte 1,5 milliárd forintot. Ezen álomhatár elérését, a kiemelkedő számú rendezvény megvalósulását 1.010 közalkalmazott - ebből 291 új állás létesült az Erkel Színház újranyitásával - 260 szerződéses magyar művész, 69 külföldi vendégművész  (44 énekes, 11 karmester, 14 alkotó) és 13 partner-együttes (MR Szimfonikusok, Danubia Zenekar, Kolozsvári Magyar Opera, Concerto Budapest, Orfeo Zenekar, MR Énekkar, Budapesti Stúdió Kórus, Honvéd Férfikar, Zeneakadémia, Magyar Táncművészeti Főiskola, Győri Balett, Pécsi Balett, Honvéd Táncegyüttes) munkája eredményezte.

Erkel Színház látványterve
Erkel Színház látványterve

Az idei év legfontosabb ténye az Erkel Színház megnyitása volt. A legnagyobb közép-európai, ültetett színházi nézőterének helyet adót Erkel136 előadásának átlagos látogatottsága 74%-os volt, amely az 1.819 pótszék nélküli ülőhellyel számolva minden előadáson átlag 1.373 látogatót jelent. Mivel az Operaház befogadóképessége 1.260 ülőhely, és ennek kihasználtsága 2013-ban 92%-os volt, ez az arány azt jelzi, hogy a felújítás miatt 2013-ban még csak 5 hónapon át játszó Erkel működésével az összintézményi opera- és balettelőadásokat látogatók száma bőven több mint kétszeresére emelkedett.

A Magyar Állami Operaház 2014-ben minden téren eléri működőképes méretének határát, amellyel - a párizsi mellett - az egyik legnagyobb összművészeti centruma, integrált operaintézménye a világnak. Indokolja ezt (különleges társadalmi szerepvállalása mellett) az ország zenei és tánchagyománya, a magyar tehetségnevelés és művészeti élet ma is érvényes nemzetközi reputációja és az ország történelmi sajátosságaiból is eredő, Budapest-központúság is. Az Opera pedig a jövőben is élni kíván a ráruházott felelősséggel: nemcsak az operajátszás, a klasszikus balett és a filharmóniai tudással bíró zenekari játék magyarországi fenntartása múlik rajta, s így nemcsak a Zeneakadémián és a Magyar Táncművészeti Főiskolán végzettek legnagyobb felvevője, de áttételesen, énekművészeken, karmestereken, alkotókon és más segítségnyújtásokon keresztül segít életben tartani a nagy vidéki színházi központok, valamint a határon túli magyarlakta területek opera- és táncéletét is.

Épületbejárás az Erkel Színházban
Épületbejárás az Erkel Színházban

Az Opera emellett kész új beruházásokat indítani (Operaház és Üzemház felújítása, Műhelyház építése, Zenekari Próbacentrum korszerűsítése, hangszerbeszerzés), immár egész évben két nagyszínházban játszik, kamaraszínházi működésbe kezd, szabadtéri előadásokat és vidéki vendégszerepléseket szervez, megteszi a közönségnevelés és a művészképzés (OperaStúdió) terén a szükséges további lépéseket, folytatja társadalmi programjait, és újabb ázsiai útra indul - továbbá működési reformjának súlyát immár a művészi munkára, a minőségi előrelépésre, a repertoár átalakítására, felfrissítésére helyezi.