Hedvig

Schell Judit: "A csúcson két percig lehet ülni"

2014.02.02. 07:19

Programkereső

Kit érdekel az igazság, ha van egy jó címlapsztori? A Centrál Színház legújabb bemutatója, a Chicago a gyilkosok, ravasz ügyvédek, a tömegmanipuláció és az egynapos celebek világát tárja elénk Bozsik Yvette rendezésében. A világhírű Broadway-musical egyik szereposztásában Schell Judit látható-hallható, akivel a darab kapcsán a női rivalizálásról, a média világáról és a szakmai hullámvölgyekről beszélgettünk.

- Bár a zenés-táncos műfaj eddigi pályáján elkerülte, talán kevesen tudják, hogy komoly táncos múlttal rendelkezik. Előnyt jelentett ez a Bozsik Yvette-tel való közös munka során?

- Abszolút, szinte csak ez jelentett előnyt. Életem első húsz évét töltötte ki a mozgás, tizenegy évig versenytáncoltam, hét évig mazsoretteztem, szertornáztam, balettoztam is. Ebből a múltból táplálkoztam a próbák során. Az éneklés már kicsit félelmetesebbnek tűnt, sokat kellett gyakorolni a dalokat, de Fekete Mari zenei vezető rengeteget segített. Egyébként már nagyon vártam, hogy "megmozduljak", és zenés darabban szerepeljek.

Chicago
Chicago

- A darabban Velma Kelly szerepében látható, aki egy vehemens, karakán, mondhatni, gonosz nő. Színészi szempontból hálás feladat eljátszani?

- Szerintem Velma egyáltalán nem gonosz, hiszen az ártatlan jó kislány és a gonosz boszorkány között nagyon sok árnyalat van. A börtönben sajátos törvények uralkodnak: kezdetben Velma a királynő, Morton mama kitüntetettje, egy úrinő. Étteremből hozatja a kajáját, strasszköves cipőket vesz, és vannak emberei, akár a maffiafőnököknek a valóságban. Aztán jön a kis prolicsaj, Roxie, és letaszítja a tetőről. De Velma ettől még nem lesz gonosz. Elkeseredett és küzd az életéért, hogy kikerüljön, ha máshova nem is, de legalább az újságok címlapjára. Aztán amikor jön egy harmadik gyilkos nő egy sokkal érdekesebb történettel, akkor már Roxie is el van felejtve. A csúcson két percig lehet ülni.

- A darab egyik társadalomkritikai mozzanata a nők boldogulási és túlélési lehetőségeikről is szól. Sajnáljuk ezeket a nőket?

- Aki megölt valakit, annak bűnhődnie kell. A bírálat abban nyilvánul meg inkább, hogy hogyan kerülnek ki ezek a nők a börtönből - úgy, hogy sztárt csinálnak belőlük. Roxie-nak elég azt füllentenie, hogy terhes, és egyből megsajnálják. Szerintem ezek a nők megérdemlik a büntetésüket: az egyik megölt egy embert, a másik kettőt, hármat, nem hiszem, hogy kint kellene tartani őket az utcán.

- A nők közti rivalizálás, versengés ismerős jelenség az ön számára?

- Inkább hierarchiának nevezném. Aki hátrébb van, és van benne ambíció, az mindig törekszik előre, de ez így normális, a természetes verseny mozgatja a többit is. Az összehasonlítgatás ugyanúgy megvan a férfiakban is. Nyilván a Chicagóban ez fel van nagyítva. Én szeretem a természetes versenyt, megpróbálom a maximumot nyújtani a színpadon, és ezt a teljesítményt össze lehet hasonlítani másokéval. A véres könyökű nőket azonban már nem bírom, akkor félreállok: menjen, és akár essen orra. Versenytáncos koromban se bírtam, mikor az öltözőkben a nők természetellenesen készültek a versenyre, rosszul voltam, hazamentem, és nem versenyeztem.

Schell Judit, Mórocz Adrienn-Chicago
Schell Judit, Mórocz Adrienn-Chicago

- A darab a tömegek nyilvánosságon keresztüli gátlástalan manipulációról is szól. A Csak szex és más semmi óta ön is a média érdeklődésének középpontjában áll. Érzékel valamit ezekből a folyamatokból?

- Én résen voltam, és nem mentem bele a játékba. Ha a munkáról szóló interjún megkérdezték, hogy egyébként hogy vagyok, elmondtam, hogy jól, és hogy éppen két- vagy négyéves a gyerekem, de a magánéletemet nem teregettem ki csak azért, hogy megszeressenek a nézők, vagy közelebb kerüljek hozzájuk. Így nem történt meg az se, hogy egy ideig felfuttattak, hogy „micsoda nő" vagyok, aztán porba gyaláztak, mikor emiatt a "micsoda nő" miatt már nem vették meg az újságot.

- Viszont sokat cikkeznek a családjáról és a gyermekeiről.

- Ha kérdeznek, akkor arról tudok beszélni, hogy milyen anyának és színésznőnek lenni egyszerre, de ettől még nem nyitogatják a hálószobaajtómat, nem kezdik el keresgélni, hogy jóban vagyok-e a férjemmel vagy az élettársammal. Ilyen cikket nem találni rólam. Mivel nem beszélek a magánéletemről, unalmassá váltam a bulvársajtó számára. Nem is keresnek sűrűn.

- Mekkora a tétje a színészszakmán belül a címlapon való szereplésnek? 

Nyilván a médiának köszönhetően közismertté válik az ember, még ha népszerűvé nem is, míg ha csak színházban szerepel, erre kisebb az esély. De nem is a média, hanem a szakma, a kritika emeli ki az embereket. Egy-két évig ott tartja, aztán ugyanúgy elejti, mint a bulvársajtó a celebeket. Egy pályán belül többször is lehet tündöklése az embernek, de közben mindig van leszállóág. Senki nem tud állandóan fennmaradni a csúcson, de nem is kell. És nem biztos, hogy a teljesítmény összefügg a trenddel.

- Ez Öönél is így volt?

- Persze. De mikor szakmailag annyira nem voltam előtérben, akkor született két gyerekem.

Chicago
Chicago

- Lehet úgy csinálni, hogy valaki végig fent maradjon, és mindig "aktuális" legyen?

- Szerintem nem. De nem is lenne jó, mert egy ember a szakmáján, a pályáján belül nem tud állandóan jót csinálni, nem lehet csak jó színdarabokat előadni és megrendezni, nem lehet állandóan jó filmeket készíteni. Akkor nem is tudnánk különbséget tenni jó és jobb között, nem lennének fokozatok.

- Visszatérve a zenés-táncos műfajhoz: annak idején a pályaválasztáskor hogyhogy nem a tánc mellett döntött?

- Felvettek a Táncművészetire és a Színművészetire is, de mivel 18 évesen úgy láttam, hogy utóbbiba nehezebb bekerülni, először azt próbáltam ki, addig pedig halasztottam a Táncművészetin. Nagyjából azt is láttam 18 évesen, hogy a színészi pálya hosszabb, mint a táncosoké. Úgy voltam vele, hogy ha színész vagyok, akkor mellette még tudok táncolni, bár végül nem így alakult a pályám. Igaz, ez rajtam is múlott, mert nem vagyok az az utánamenős típus, sose kerestem a szerepeket, hanem mindig azok között döntöttem, amik jöttek.

- A Chicago ezek szerint felüdülés volt. Mi vár még önre 2014-ben?

- Most a pihenés jön, meg a gyerekezés. Nagyon rám fér. A Chicagón kívül két bemutatóm volt egymás után a Tháliában, a Boeing, Boeing és a Balkán kobra. Szeptemberben Török Ferenccel forgattunk, március környékén jön ki a film Senki szigete címmel, amiben egy furcsa, negyvenes évei elején járó nőt játszom, aki az anyjával él összezárva egy kísértetházban. Legközelebb májusban fogok próbálni Molnár Ferenc Liliomában.