Előd

Hangszag van

2014.02.16. 09:58

Programkereső

Erotikus élményt kínált az unalmasnak ígérkező téli estékre a Zeneakadémia. Ám a Mozart-opera átiratból éppen mintha a bizsergést és az élvezeteket száműzték volna. Kolozsi László KRITIKÁJA.

A színigazgató (K 486) Mozartnak korántsem korai műve, holott, mivel eléggé ismeretlen, akár azt is gondolhatnánk, valamikor az Ascanio in Alba idején született. Valójában Mozart egyik legfontosabb alkotói periódusának terméke, akkor fog bele írásába, amikor a Figaro hazásságán dolgozik, egy időben születik a K488-as A-dúr zongoraversennyel. Hogy mégis háttérbe szorult, a terjedelmének köszönheti, a gyengécske szövegkönyvnek és nem kis részben annak, hogy egy nagyszerű tercetten kívül nem tartalmaz olyan zenéket, mint a fentebb említett két mű. Nem is csoda hát, hogy ezt az alkalmi darabot vegyítették a Mozart Late Night alkotói más, felismerhetőbb Mozart operákkal, így az említett Figaróval, no meg, a darab második epizódjának magvát alkotó Hat notturnóval. Mozart 1786-ban január 18-tól február 3-ig dolgozott a rövidke kis operán, a megrendelő Auersperg herceg volt, a műért szerzője 215 forintot kapott (a Figarót 450-el díjazták).

Mozart Late Night
Mozart Late Night

Miközben Mozart az Idomeneo útját is egyengette, szorított időt a Der Schauspieldirektor megkomponálásra, próbáira: egyfelvonásos zenés komédiáját - melynek átirata alkotta a Mozart Late Night show első felét - egy schönbrunni mulatságon, az Orangerie hosszú termében mutatták be, február 7-én, a császár jelenlétében. József császár fúvós együttese a művet megelőzően Salieri műveket játszott, majd a jelenlevők átvonultak a színpad elé, hogy Mozart singspieljét meghallgassák. Örömüket lelték benne, annak ellenére, hogy a történet, a szövegkönyv, melyet ifj. Stephanie a Szöktetés a szerájból írója alkotott, nem volt különösebben lenyűgöző vagy unikális. Mozart szívének kedves énekeseit léptette fel a darabban: Adambergert, Cavalierit, Aloysia Langét. (Az előadást egyébként Salieri nagyszerű műve követte, a Prima la musica e poi le parole...)

A kissé közönséges, és nem éppen finoman eldolgozott komédia egy impresszárió küzdelmét tárgyalja elkényeztetett énekesnőivel. A társulatalapítást a két persona viszálya hátráltatja. Mint az lenni szokott, itt is a szövegkönyvet Mozart zenéje, az öt betétszám emeli fel: különösképpen az erőteljes, életigenlő nyitány.

Ha egy rendező és egy szövegkönyv átíró úgy dönt, hogy szinte semmit sem hagy meg az eredeti mű szövegéből, döntésüket rendszerint azzal indokolják, hogy a szövegkönyv kissé avíttas, bonyolult, lélektanilag nem hiteles. Jelen Mozart-mű esetén egyként állítható mindegyik: Litkai Gergely ezért egy vérbő mai magyar vígjáték-jelenetet tolt Stephanie darabjának helyére, a Mozart mű mögé.

Az ilyesfajta cserék persze a mű zenei vonalainak átrendezésével is járnak, olyan adaptációról van szó tehát, ahol a fabula ugyan megmarad, de a szüzsé teljesen megváltozik. A négyfősre emelt játék (az eredetiben kissé később lép be a buffo) végére a házastársi hűség (Mozart oly kedvelt témája) emelődik be, ha nem is ez eredeti tanulság (a női szeszély okozta bonyodalmak szeretettel megoldhatók) helyére, de legalábbis e mellé.

Akár a mű erotikus tartalma is nőhetett volna: hiszen ebben az átiratban több a csábítás, több a csáberő, több a ledérség. De mégsem ez történt. A Litkai-féle verzióban castingba csöppenünk: énekesnők versengenek egy szerepért. Az első képben még fél tucat díva tűnik fel, egyikük bőröndöt húz, másikuk tigrismintás ruciban ropja a színpadon, egy dúskeblű versenyző pedig le kíván mosni mindenkit. A hadakozás Mozart áriákkal történik: a Voi che sapete a Figaróból megküzd az Éj királynője áriával.

Mozart Late Night
Mozart Late Night

Hihetnénk, egy Mozart-pastiche bontakozik majd ki mindebből, legnagyobb örömünkre, bizonyítást kínálva a fellépő bájos hölgyeknek, de a többségük, miután levonul, el is tűnik, hogy helyet adjon A színigazgató szereplőinek, és az olyan poénoknak, mint a „most hangszagot érzek", vagy a buffo félrehallása „muff, oh"-nak.

A színigazgató sárga sálban, sárga edzőcipőben és fekete öltönyben osztogatja az észt és az utasításokat, nem csak a betérő könyvelőnek (adóellenőrnek), hanem a zenekarnak is.

Litkai Gergely a magyar kabaré hagyományaira építő jelentet tervezett -, maga az adóellenőr legalább annyira sematikus kabaréfigura, mint a pipogya, kivagyi színházigazgató, és az is legalább annyira közhelyes, hogy a kivagyi figura csapja a szelet a castingra érkező hölgyeknek. Nem szellemtelen Litkai szövege, különösen azon részei okoztak némi derültséget, melyekben a színigazgató az operán veri el a port. Megkérdezi az egyik jelentkezőt (az adóellenőr feleségét) címhősünk, hogy részt akar e venni egy fiatalos, energikus csapatban, mire az azt feleli, erre a tipikus HR-es kérdésre, hogy „persze", mire a színigazgató a fejét fogja: de hát az opera nem fiatalos műfaj... mit is képzelt.

E jelenet sokat elárul - akár akarta ezt a szerző és a rendező, Szarka János, akár nem -, mit is gondolnak átíróink az operáról. Ahogy az a műsorfüzetből is kitetszik, szerintük abból ki kellene bontani az erotikát. Nos, úgy tűnik, nem csak e darabot, de egyáltalán a műfajt legalább annyira félreértették, mint a Kierkegaard írását a Don Giovanniról. Mozart operái akkor mutatkoznak igazán vérbőnek és erotikusnak, ha azokhoz szinte hozzá sem nyúlnak az újraalkotók: magyar példákat mondva, elég Kovalik Balázs Mozart Maratonjára gondolni - annak zenei vezetését is Oberfrank Péter vállalta - vagy legutóbb Fischer Iván bizony bizsergető Figarójára.

A szövegkönyv egyébként minden kabarétréfaszerűsége ellenére sem volt elég csiklandó, elég vicces. Nem kevéssé az azt lerontó Mukk Józsefnek köszönhetően. Ahogy a díszletet alkotó, egymásra hányt PET palackok nem tűntek indokoltnak, úgy az sem, hogy rá bízták a legtöbb prózai szöveget, hiszen maníros, mondhatni minden visszafogottságot és megjelenítési finomságot nélkülöző szerepformálása, szinte cibálta a cselekményt.

A bevetést, vagyis a színművet a hat vokális notturnókból (K.346, 436-439, 549) eszkábált összeállítás követte - a kockás, vöröses háttér előtt, vörös lebernyegbe bújt táncosok adtak az estének valóban némi erotikus fényt - ha valaki miatt, akkor miattuk nem volt ez az előadás, lankasztó, és szándékával éppen ellentétesen, hervasztó.

Tulajdonképpen, ha igazságos lenne jelen kritika írója, a történet átírásáról szót sem ejtett volna, és megmaradna az énekesek magasztalásánál. A darab azért fog minden kétséget kizáróan megmaradni - reméljük nem a meztelen test keltette izgalmak miatt a Solti-terembe elzarándokolókban -, mert ebben ismerhettünk meg két tehetséges énekesnőt.

Mozart Late Night
Mozart Late Night

Puja Andrea (Silberklangot Litkai Gergely Silver Szendyre magyarította, és ez is elég jellemző) kissé sötétebb hanggal rendelkezik, mint az előadás legkiemelkedőbbje, Sáfár Orsolya. Puja Andrea szerepének prózai részét is elég jól megoldotta, de ami végképp dicsérendő, az a hang fiatalos bája, a magasabb regiszterek tisztasága, az énekesnő majdnem makulátlan együttműködése az olykor kissé elakadó és ellankadó többiekkel.

Sáfár Orsolya gyönyörűen, tisztán kolorált, egyszer, az utolsó Búcsúzás című notturnóban éreztem némi bizonytalanságot. Hangja a felsőbb lágékban szépen nyílt ki, majdnem könnyedén bírta a három vonalas F-ig. Ezekben az extrém magasságokban is természetesnek és könnyednek hatott, ugyanakkor hangja dúsabb is, mint a manapság feltűnt hazai koloratúrszopránok többségéé.

A legélénkebben a recenzens a lágy, sejtelmes Távol jársz, illetőleg a Hű szívvel című notturnóban nyújtott teljesítményére emlékezik. A férfiak, a notturnók természetes hangzásarányát kissé megbontva, a háttérbe húzódtak, ám éppen ennek köszönhető, hogy a nagyon tehetséges hölgyek hangja még inkább érvényesülhetett.

Elég lett volna ennyi is, gondolta recenzens: a bágyasztó kabaré nélkül többet ért volna ennek a két énekesnőnek, a valójában pazar, de mégiscsak egy hamis marketingfogással letakart teljesítménye. Ez az est róluk szólt, nem a nemi vágyról, nem a vágyakozásról. És ha rendező ellátja a feladatát, nem töri meg a darab lendületét, hagyja őket énekelni, akár az erotikus élmény is meglehetett volna.