Vendel

Visszatér a Cirkuszhercegnő

2014.02.25. 12:15

Programkereső

Kálmán Imre egyik legnépszerűbb operettjét, a Cirkuszhercegnőt március 8-án és 9-én mutatják be Verebes István rendezésében a Budapesti Operettszínházban.

"A történet egy kicsit más lesz, mint az eddigi librettókban - ez egy korszerű előadás" - mondta el Verebes István rendező a darab csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy fél évig dolgozott Julius Brammer és Alfred Grünwald szövegének átdolgozásán.

Cirkuszhercegnő sajtótájékoztató
Cirkuszhercegnő sajtótájékoztató

A rendező megjegyezte: nem volt könnyű dolga, mert a már meglévő zenei konstrukcióba kellett egy új szöveget beleszerkesztenie.  Arra törekedett, hogy az operett szerkezetének és világának hagyományait megőrizze, de figyelt arra is, hogy a produkció ne legyen földhöz ragadt. "Ebben az előadásban a cirkuszi attrakciók másképpen szerepelnek majd, mint ahogy a közönség eddig megszokhatta" - fogalmazott a rendező.

Verebes szerint a történet két emberről szól, akik rosszkor keresztezték egymás útját. Az előadásban nagy szerephez jut a kórus is, amely - a görög drámákhoz hasonlóan - kommentálja az eseményeket. A rendező szólt arról is, hogy az előadás három helyszínen játszódik: a cirkuszban, amely az élet porondját jelenti, a szentpétervári kastélyban és egy bécsi hotelben.

"A Cirkuszhercegnő az egyik legizgalmasabb darabja Kálmán Imrének. Egy jól felépített mű, tökéletes finálékkal" - fogalmazott Kerényi Miklós Gábor, az Operettszínház főigazgatója.

Az főigazgató szerint az operett szereplői a múltban keresik az igazságot és a felelősséget, ami miatt érdekes és szövevényes viszonyrendszerek alakulnak ki a színpadon.

Az előadás két szereposztásban kerül színpadra, a darab főbb szereplői Fischl Mónika és Bordás Barbara, Homonnay Zsolt és Vadász Zsolt, Stohl András és Mészáros Árpád Zsolt. A produkció zenei vezetője Makláry László, koreográfusa Tihanyi Ákos.