Gellért, Mercédesz

Hozott anyag

2014.04.13. 06:11

Programkereső

Mi nagyobb kunszt: maradni vagy menni, ezt a dilemmát választotta vezérfonalául a berlini „Trafó”, a HAU, amikor alig pár hete egy tematikus fesztivál keretében bemutatót tartott a magyar független szférának Németországban. A meghívottak közt a Hungari is szerepelt: egy előadás, ami éppen a fenti kérdés ellentmondásságának feltárását tűzte ki céljául. KRITIKA

Érdekes, hogy első ki- és bevándorlókkal foglalkozó előadásaink egyaránt párhuzamos történetekben, tablókban gondolkodnak. Egyik esetben sem egyetlen kivándorlás részleteiben mélyedünk el, annak összes szereplőjével, hanem különböző történetrészeket és kivándorlókat ismerünk meg egymás mellett; a Hungariban épp bizonytalan hitelességű beszámolókból. A beszélők ugyanis bloggerek, a blog pedig csak látszólag napló. Valójában ellenkezőleg: nyilvános tér, ahol szerepeket veszünk fel, ahogy a valóságban is. Nem látjuk tehát a pionírok életét, csak hallunk róla. A beilleszkedésnek ezen a pontján még több köti össze az emigrálókat a világ megannyi pontján, mint a bevándorlót és az új, választott haza lakóit. A téma Kárpátira egyébként nem jellemző aktualitása, trendiségemögött tehát ismét ott van a viszont Kárpátira igen jellemző, archetipikus alap: a megnyugvást nem lelő, bolygó zsidó története. Vagy, ahogy a dráma variálja: a lazac.

HoppArt - Hungari
HoppArt - Hungari

„...a lazac a szimbóluma lehetne jó néhányunknak: kikel egy édesvizű folyóban, leúszik az óceánhoz, becsavarogja a fél világot, végén visszamegy elpusztulni oda, ahonnan elindult."

A tablók és típusok felvázolásának nehézsége leginkább talán a közhelyesség veszélyét jelenti. A Hungariban felfedezhető a törekvés a különféle cselekményszálakban rejlő mélyebb összefüggések kutatására, szerkesztésére. Mélyebben is belemenni egy-egy történetbe. Ez nem könnyű, hiszen maguk a bloggerek titokzatosak, nem feltétlenül szeretnének magukról reális képet mutatni. Ez a titokzatosságéppen hogy izgalmas lehetne, a probléma az emigráns blogokból beválogatott valós szövegrészletekkel van.

A kivándorlás ellentmondásossága inkább negatív értelemben jelenik meg a Hungariban: a szereplők megpróbálják érzéseiket megfogalmazni, de kudarcot vallanak. „Egy hat darabos csirkemellfilé tíz euró, két doboz eper öt euró, ez mondjuk jó. Viszont nagyon hiányolom a baracklekváros fánkot vagy a virslis kiflit, a túrós batyut."Az baj, hogy ebből a részletből nehéz megítélni a szereplő személyiségét, maga a jelenet is éppen erről szól: a többi blogger nyilván rögtön végső ítéletet alkot a bejegyzés írójáról, valószínűleg tévesen. Mégis az a helyzet, hogy hiába válaszol a blog gazdája a rátámadt kommentelőknek, és hiába árul el magáról saját védelmében többet, árnyalandó a fentiek felszínességét, úgy tűnik, hogy ezek a kiválasztott szövegek nem alkalmasak azt a bonyolult és zavart, ellentmondásos helyzetet kellőképpen érzékeltetni, amin egy emigráló belül keresztülmegy. Nem tudunk meg többet a nevek mögött rejtőző emberekről, a titkolózó szereplőkről annál, mintha végigfutnánk egy emigráns blogot.

HoppArt - Hungari
HoppArt - Hungari

Talán a több, párhuzamos történet támasztotta nehézség az oka, talán a blogokból kiválasztott részletek, hogy ennek az emigráns-előadásnak sem sikerül a pionírlét érzelmi nehézségeit, ellentmondásosságát feltárni, bár a bemutató óta meghúzott szövegben jóval kevesebb a közhely. A dokumentumszínháznak komoly nehézsége az anyag válogatása és az ehhez kapcsolódó szerencsefaktor, erről tanúskodik ez az íróval és rendezővel kellőképpen ellátott előadás. (Kárpáti egykorábbi drámakötetének címe egyébként, A kivándorló zsebkönyve).

A legerősebb egy, a lazacénál mélyebb szerkesztési szempont: a Hungari fiatalokról beszél. Amikor az emigráns külföldre megy, a szüleiről válik le. Herczeg Tamás Gregje egy basszusgitáros vagány jó szándékával vágja barátnője képébe a zavarbaejtő részigazságot: „Ha kemény akarok lenni, akkor azt mondom, hogy egy burokban felnőtt gyerek! Az ilyeneknek én a szüleik mielőbbi elvesztését kívánom! Nem gonoszságból, éppen ellenkezőleg. Ha nincs védőháló, nincs hátszél, nincs támogatás, sokkal hamarabb megtanulnak élni! Nincs kifogás, mert akkor egész egyszerűen éhen döglene!"A Hungaria felnőtté válással köti össze Kiss Diána Magdolna Glóriájának történetét, és ez a lányt bizonyos értelemben főszereplővé avatja: ő rántja össze a különböző szálakat, róla a legtöbb bloggerelmondja, mit gondol. Csak az marad titok, hogy melyikük járt közelebb az igazsághoz.

HoppArt - Hungari
HoppArt - Hungari

Azért viszont kifejezetten hálás vagyok, hogy ehhez a tabló-szerű témához, magányos hangok monológjaihoz egy-egy tényleges hangot: hangszert társít a rendező. Egy virtuális világból kisreál szituáció helyett koncertszínházat rendez. Beleélés helyett eltávolít: legerősebben erre a mindig civil és erős jelenlétű Stork Natasa képes a szintetizátorával. Ő megint Stork Natasát játssza, és azok közé tartozom, akik ezért hálásak neki. Civil és kívülálló. Ennek megfelelően, ha például távoli országok szokásairól és épp fókaevőkről beszél, akkor fókaugatás-szerű bejátszásokat hallunk tőle zene helyett. Az egész ironikus és nem egészen komolyan vehető. Most a kisebb szerepek a sikerültebbek. Keresztény Tamás marcona basszus gitárosát megjegyzem. Síppal ugyan nem, de dobbal ugyanúgy emlékezetes a remek Lábodi Ádám, és nádihegedűvel Gecse Noémi, aki hegedűszóval, egy áriában mondja el, hogy „...a gödöllői Napsugár étteremben főztem, minden nap hajnali háromkor keltem, hogy két órával később már ott álljak a lábasok mögött."Ha egy szövegrész jól megtalált, az láthatóan segíti a színész munkáját is. Most tanuljuk ezt a dokumentumszínház műfajt, és ez jó.