Kelemen, Klementina

Az Istenek alkonya öt percben

2014.05.27. 11:45

Programkereső

A horvátországi Hvar szigetén megrendezett Prix Marulic Fesztiválon a negyedik helyezést érte el a Bartók rádió Operamesék rövidre vágva című sorozatából az Istenek alkonya című Wagner-operából készült műsor.

A tizennyolcadik alkalommal megrendezett, május 25-én zárult rangos nemzetközi rádiós versenyre benevezett ötperces alkotást a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. ötlete és megrendelése alapján a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) alkotói csapata készítette el: Kovács Sándor író, Bognár Monika rendező, Kakó Gyula zenei szerkesztő és Liszkai Károly hangmérnök.

Prix Marulic Fesztivál
Prix Marulic Fesztivál

A fesztiválon három kategóriában (hangjáték, dokumentum műsorok és rövid művek) összesen huszonkét ország produkciói versenyeztek a három fődíjért és a további helyezésekért. A versenydarabok között szerepelt többek között ausztrál, ír, angol, dán, kínai, iráni, cseh, lengyel, olasz, spanyol, német és osztrák közszolgálati műsor is. Az előzsűri hetvennyolc benevezett műből választotta ki azt a negyvenhárom alkotást, amelyből végül kilenc kapott díjat. A nemzetközi zsűri tagja volt Markovits Ferenc, a Magyar Rádió programszerkesztője is.

A magyar művel kapcsolatban a zsűri tagjai elmondták, hogy nagyon nehéz ilyen rövid időtartamban hatásosan és figyelemfelkeltően összefoglalni egy ilyen bonyolult opera történetét. Értékelésükben elismeréssel szóltak arról, hogy a magyar műsor készítőinek sikerült maradéktalanul "tömöríteni" a zeneművet, s ráadásul ellenállhatatlanul humoros formában és magas színvonalon - áll a közleményben.

Az öt perc egy pszichiátriai kezelés története, mely során az egyik főszereplő, Gutrune gyógyírt keres lelki problémáira. Miközben elmondja, mi minden nyomasztja, kibontakozik az opera cselekménye és a szereplőket is megismerik a hallgatók.