Katalin

Háromszáz éve született Gluck

2014.07.02. 12:16

Programkereső

1714. július 2-án született a felső-pfalzi Erasbachban Christoph Willibald Gluck német zeneszerző, az opera műfajának megújítója.

Apja erdészként dolgozott, hat életben maradott gyermeke közül Christoph Willibald volt a legidősebb, a család 1717-ben Csehországba költözött. Gluck a prágai egyetemen filozófiát tanult, zenei tanulmányokat folytatott, és egyházi kórusokban énekelt. Később Milánóban képezte magát, tandíját tánctermi hegedűsként teremtette elő. Első operái olasz stílusban mitológiai vagy történelmi témákat dolgoztak fel, ekkoriban kezdődött több évtizedes munkakapcsolata Metastasio olasz librettistával.

Egy angliai megbízatás során megismerkedett Händellel, akivel 1746-ban közös koncertet is adott, az ő oratóriumai mellett Rameau francia zeneszerző operái tettek rá mély benyomást. 1750-ben megnősült, felesége hozományának köszönhetően anyagi gondjai megszűntek. Elfogadta a bécsi udvari opera karmesteri tisztségét, a társulatnak több vígoperát és balettzenét szerzett, köztük a nagysikerű Don Juant. Az 1770-es években Párizsban is élt, a francia udvarban pártfogója volt a tragikus sorsú Marie Antoinette, aki még Bécsben növendéke volt. Gluck 1779-ben végleg visszaköltözött Bécsbe, itt érte a végzetes agyvérzés 1787. november 15-én. A következő év áprilisában emlékkoncertet tartottak tiszteletére, amelyen tanítványa és barátja, Antonio Salieri vezényelt.

Christoph Willibald Gluck
Christoph Willibald Gluck

Gluck azt vallotta, hogy az operának zenedrámává kell átalakulnia, amelyben a zene a drámát szolgálja. A nézőt az egymáshoz lazán kapcsolódó, bravúros áriák helyett a logikusan kibontakozó cselekménynek kell lenyűgöznie. Következetesen mellőzte az olasz operák külső csillogását, a legfontosabbnak az egyszerűséget tartotta. Célja volt az énekesek önkényének és a zeneszerzők önzésének megszüntetése, a visszatérés a zene eredeti rendeltetéséhez, a költői szöveg hű kifejezéséhez és az érzelmek ábrázolásához.

Ilyen téren az első, egyben legismertebb műve, amely már a tradíciókkal való egyértelmű szakítást jelentette, az 1762-ben bemutatott Orfeusz és Eurüdiké volt. Ebben a mitológiai történetet happy enddel fejezte be, nála Eurüdiké kiszabadul az alvilágból és a szerelmesek boldogan élnek tovább. Az opera 1774-es párizsi bemutatója hatalmas vihart kavart, még úgy is, hogy Gluck az ottani ízléshez alkalmazkodva az altszerepet tenorra változtatta, mert a francia publikum nem viselt volna el férfihang nélküli dalművet. 1777-ben egy Lully által majdnem egy évszázaddal korábban megzenésített librettóra írta Armide című operáját, amelyet a közönség konzervatív része a francia nemzeti zenei és irodalmi hagyományok elleni támadásnak minősített. "Méltó válaszként" az olasz opera hívei meginvitálták a kor kedvelt itáliai operaszerzőjét, Niccolo Piccinit, a francia fővárosban a "gluckisták" és a piccinisták" szó szerint ölre mentek. A két zeneszerző tevékenyen nem vett részt a viszálykodásban, de amikor kiderült, hogy Piccini egy olyan librettó megzenésítésébe fogott, amelyen már Gluck is dolgozott, a német zeneszerző mindent összetépett, amit addig papírra vetett. Az idő végül Gluck és zenéje győzelmét hozta, Alceste, Paris és Heléna, Iphigenia Auliszban című művei a korban igen kedveltnek számítottak. (Az 1767-ben bemutatott Alceste nyitórészét Mozart Don Giovanni-nyitánya elődjének tekintik.) 1779-ben Párizsban mutatták be Iphigenia Tauriszban című operáját, amellyel nagy sikert aratott, a néhány hónappal későbbi utolsó operája, az Echo és Nárcisz ugyanakkor meglehetősen hűvös fogadtatásra talált.

Gluck hagyatékában több mint félszáz opera, számos táncdráma és színpadi szerenád szerepel. A német klasszikusok közül elsősorban Beethovenre, részben Mozartra, a francia zeneszerzők közül Cherubinire, az oroszok közül Glinkára hatott. Berlioz a "zene Aiszkhüloszának" nevezte, Richard Strauss az Iphigenia Auliszban bemutatásától számította az európai zenetörténet új korszakát.

Az operareformátor Gluck tiszteletére Nürnbergben fesztivált alapítottak. A Magyar Állami Operaház 2013-ban határozta el, hogy öt éven át minden évad végén barokk operaprodukcióval bővíti repertoárját. Az idén a választás az Iphigeneia Tauriszban című Gluck-operára esett Richard Strauss átdolgozásában. Az eredeti mű korábban csak egyetlen alkalommal, összesen egy felvonás erejéig hangzott fel az Erkel Színházban 1957-ben.