Gellért, Mercédesz

Átadták a Csillag-díjakat az Operettben

2014.07.03. 11:07

Programkereső

A "Világsikerek útján" vonul be a Budapesti Operettszínház a következő évadba, mely a "Legendák éve" szlogent kapta. Az évadzáró ünnepségen, ahol a társulat minden tagja jelen volt, a vendégek ízelítőt kaptak a 20014/2015-ös évad tervezett produkcióiból, illetve átadásra kerültek a Csillag-díjak is, melyeket a Blikk olvasói és a társulat tagjai ítéltek oda több kategóriában.

"A színház, ahol nincs évad vége" - mondta a Budapesti Operettszínházról az est egyik házigazdája, Bálint Ádám, hiszen a társulat tagjai, a teátrum munkatársai nyáron is több nagyszabású produkcióval várják a közönséget országszerte. Bálint Ádám műsorvezető társa, Kékkovács Mara azt is elárulta, hogy próbáról érkeztek az ünnepségre, ugyanis már készülnek a Budavári Palotakoncertre, amelyet idén két alkalommal, augusztus 8-án és 9-én is láthat a közönség. A Szegedi Szabadtéri Játékokon két produkcióval, A Csárdáskirálynő frissített verziójával, illetve az Elfújta a széllel vesz részt az Operettszínház - utóbbi darabot igazi fesztivál-szereposztásban láthatja majd a közönség a Dóm téren. Augusztusban a Palotakoncert mellett A Szépség és Szörnyeteggel Hannoverbe utazik a társulat, augusztus 20-át Hódmezővásárhelyen ünnepli egy Marica grófnő előadással, Baján pedig egy különleges Elisabeth-tel zárul a nyári szezon, pontosabban a "Világsikerek útján" szlogent viselő 2013/2014-es évad.

"Egy sikeres évadot a számok is jól jellemezhetnek: háromszáztíz előadást tartottunk a nagyszínpadon, száztíz előadásunk volt a Raktárszínházban, harminc előadással szerepeltünk a Thália Színházban, harminckét előadást tartottunk az Átrium Film- Színházban. Mindezeken felül tizenöt tájelőadást csináltunk Szegeden, Baján, Debrecenben, Salgótarjánban és Miskolcon. Külföldön százhét előadással voltunk jelen. A Szépség és a Szörnyeteget Hamburgban, Münchenben, Essenben játszottuk, a Csárdáskirálynővel Tel-Avivban vendégszerepeltünk, a Marica grófnővel pedig többek közt Baden-Badenben léptünk fel. Az itthoni produkcióinkat háromszázharminc ezer néző tekintette meg, a külföldi fellépéseinket százötven ezren látták. Összességében négyszáznyolcvan ezer néző látta az ötszázkilencvenkilenc előadásunkat amiből, ha ezt a mait is beszámítjuk, kerek hatszáz lett" - vonta meg az évad mérlegét Kerényi Miklós Gábor színidirektor.

Csillag-díj
Csillag-díj

A Budapesti Operettszínházban a következő évad a "Legendák éve" szlogent kapta, természetesen nem véletlenül. "A legendák egyfajta értéket képviselnek - ezért jövőre olyan darabokat szeretnénk bemutatni, amelyek kulturális értéket hordoznak, és amelyeket a közönség különböző értékrendet valló képviselői egyaránt elfogadnak" - magyarázta a direktor. A következő évadnak nagy visszatérői is lesznek: A Bajadér és a Mozart!, A Szépség és a Szörnyeteg és a Miss Saigonújra látható lesz az Operettszínházban. Az új bemutatók között lesz Tolcsvay László Isten pénze című musicalje, valamint két operett-bemutató, az Én és a kisöcsém, és a Csínom Palkó, mely zenés-színházi kuriózumnak számít. Az új bemutatók mellett a következő évadban a Budapesti Operettszínház ismét több külföldi vendégszereplésre készül, illetve együttműködést kötött a Magyar Színházzal, aminek eredményeképpen a jövő évadban ez a teátrum ad otthont az Abigél című előadásnak, és egy bemutatónak, a Fame című musicalnek. A "Világsikerek útján" szlogent viselő 2013/2014-es évad is számtalan sikeres produkciót hozott a Budapesti Operettszínház színpadára: a Csókos asszonyt, az Elfújta a szél megújított, kőszínházi változatát, a Raktárszínházban a Régi nyarat, Verebes István rendezésében a Cirkuszhercegnőt, egy raktárszínházi kísérletet, a Miskolci Operafesztivállal közösen színre vitt két kortárs kisoperát, a Váltságdíjat és a Nárcisz és Echót, A mosoly országát, vagy az Átriumban bemutatott Amerikai komédiát.

Csillag-díj
Csillag-díj

A közönség pedig az elmúlt évekhez hasonlóan idén is díjazhatta a produkciókban szereplő művészeket. Három új kategóriában azokat a kollégákat is elismerték az Operettszínház dolgozói, akik bár sokszor a háttérben láthatóak, mégis nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy estéről-estére kitűnő előadások szülessenek. Így az idén először "az évad színpadi művésze" Mirtse Réka, a Musical Együttes tagja lett, "az évad zenekari művésze" pedig Vámos István trombitaművész. "Az évad backstage-díja" ezúttal duplázódott, ugyanis Rajkovics Márta jegypénztárosra és Kiss Gabriella, a gazdasági osztály munkatársára egyenlő arányban szavaztak kollégáik. A Blikk olvasóinak szavazatai alapján idén a következő művészek kapták a Csillag-díjat: Az évad női főszereplője Janza Kata lett Tony Roe szerepének megformálásáért az Amerikai komédiából, az évad férfi főszereplője pedig Szabó P. Szilvesztert választották Rhett Butler szerepének alakításáért az Elfújta a szél című előadásból. Az évad női karakterszereplőja Nádasi Veronika lett az Elfújta a szél Suellen O'Hara szerepalakításáért, az évad férfi karakterszereplőjének pedig Peller Károlyt választották Főeunuch szerepében nyújtott teljesítményéért a A mosoly országa című előadásból. Az évad felfedezettje Veréb Tamás, aki a Rómeó és Júlia Rómeójaként vált ismertté.

Csillag-díj
Csillag-díj

A Budapesti Operettszínház évadzáró ünnepsége egy másik különleges esemény helyszíne is lett, hiszen előző nap ünnepelte 90. születésnapját a színház örökös tagja, Zentai Anna szubrett, akit a kollégák nevében Kerényi Miklós Gábor köszöntött; Homonnay Zsolt, Peller Károly és Boncsér Gergely pedig egy különleges produkcióval lepte meg a művésznőt. A születésnapi ünnepségbe bekapcsolódtak a színház örökös tagjai is, köztük Arányi Adrienn, Kovács Zsuzsa, a születésnapját ugyancsak nemrégiben ünneplő Tiboldi Mária, Medgyesi Mária és Marik Péter.