Jácint

"Sem strómannak, sem árulónak nem készülök"

2014.10.08. 15:27

Programkereső

Kerényi Miklós Gábor - vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Kero - tizenhárom év után búcsúzik az Operettszínház vezetői székétől, helyét a színház eddigi főtanácsadója, Lőrinczy György veszi át. Az új igazgatót nem sokkal a kinevezése után sikerült kikérdeznünk jövőbeli terveiről.

- Azt nyilatkoztad magadról, hogy foglalkozásodat tekintve "hivatalos néző" vagy. Az Operettszínház igazgatójaként ez a pozíció mennyire lesz tartható?

- Igazából én is sokat gondolkodtam, hogy nem lesz-e furcsa ezt hangoztatni magamról, ha kineveznek, de arra jutottam, hogy ezt a szerepemet továbbra is vállalni fogom. Évtizedek óta dolgozom színházban, mára talán már tudom, hogy milyen folyamatoknak, hatásmechanizmusoknak kell működniük egy előadásban, de hitem szerint menedzserként elsősorban azt kell figyelnem, ami a közönség soraiban történik. Fontos hangsúlyozni, hogy azért, mert nem művészként fogok vezetni egy nagy színházat - ami Magyarországon talán szokatlan - még van közöm a színházcsináláshoz, sőt művészeti kérdésekre is rálátó színházi szakembernek tartom magam.

- Ez rendben van, de eddig csak közvetetten voltál érintett az Operettszínház ügyeiben...

- Tanácsadóként és a külföldi ügyek menedzsereként tizennégy éve dolgozom a társulattal, nagyon nagy projekteket vittem a színházon belül és kívül is az elmúlt évtizedben, az ötszáz dolgozó 90 %-át névről ismerem - a szólistákkal kivétel nélkül személyes kapcsolatom van.  Sőt, rengeteg baráti szál fűz a színház művészeihez, munkatársaihoz. Vannak, akikkel együtt nőttem fel, a fiatalabbak közül sokaknak pedig akár az apja is lehetnék - a Mozartot alakító, rendkívül tehetséges Kocsis Dénes, vagy a német turnénk sztárja, Barkóczi Sanyi például épp egyidős a fiammal. De az is hozzátartozik, hogy évek óta dolgozunk együtt ezekkel az emberekkel, számtalan alkalommal voltam a felettesük, és mindig igyekeztünk elválasztani a munkaügyeket a személyes kapcsolatunktól. Erre ezután is törekedni fogok, de megpróbálom a  barátságokat, és a kellemes, feltöltő és fontos esti borozásokat, beszélgetéseket főnökként nem elveszíteni...

Lőrinczy György
Lőrinczy György

- Most novembertől egy gyakorlatilag kész évadtervet veszel át, amit még az előző vezetés hozott tető alá. Mikortól lesz tényleges beleszólásod az Operett ügyeibe?

- Nehéz, és nem is feltétlenül akarom ezt a vonalat meghúzni. Már most számtalan egyeztetésen vagyunk túl Keróval, az elmúlt három ciklusban is mindig beszéltünk a műsortervről, én is hozhattam ötleteket, de a végső döntés persze az övé volt, ahogyan a mostani évadnál is. Június óta tudjuk, hogy én fogok pályázni az Operettszínházra, és mivel a pályázatomat az előző vezetés is támogatta, Kero pedig művészeti vezető marad, evidens volt, hogy beavatnak a következő évadot érintő döntésekbe, még akkor is, ha a pályázat kimenetele a miniszter úr döntéséig nem volt biztos. Tehát nem arról van szó, hogy én ezt az évadot egyáltalán nem vállalom, ráadásul Kerényi Miklós Gábor jelenleg is több külföldi projekten dolgozik párhuzamosan rendezőként, ezért gyorsan át kell vennem az operatív munkát.  A jövő évad tervein már évek óta együtt dolgozunk, de onnantól már enyém a végső felelősség.

- Az már több ízben kiderült, hogy Kerényi Miklós Gáborral alapvetően egyetértetek az Operettszínház vezetését illetően ügyekben. Minden kérdésben ennyire harmonikus lenne ez a viszony?

- Harmonikus, fontos és sikeres, de persze sokat és néha hangosan is vitatkozunk, aminek a fő oka, hogy mindketten egyszerre vagyunk nagyon őszinte és impulzív alkatok.  Nem is lenne jó és inspiráló, ha mindenben egyetértenénk, de fontos mellétenni, hogy ezek a viták mindig egy jó cél érdekében kerekednek ki, így aztán viszonylag gyorsan meg is szoktunk békélni egymással. Előfordult eddig is, hogy nem értettünk egyet esetleg darabokban, szereposztásokban, de hogy konkrét példát is mondjak: én annak idején nem akartam bemutatni a Rómeó és Júliát, nem láttam benne potenciált. Vitatkoztunk egy keveset, Kero meggyőzött, most pedig ez a darab az egyik legnagyobb sikerünk.  Ha jobban végiggondolom, igazából azok lettek a legjobb projektjeink, amikor megküzdöttünk egymással... én ezt a jövőben sem adnám fel, tehetségek felfedezésében és nevelésében pedig ő egyenesen pótolhatatlan.

Részlet Lőrinczy György pályázatából:

"Meggyőződésem, hogy egy menedzser igazgató előnye, hogy művészi tevékenységét nem kell az igazgatóival összeegyeztetnie. E szemponton kívül biztosan tudom ma már, hogy a színház - pláne a zenés színház és különösen a sikeres zenés színház kiemelten csapatmunka. A sikeres csapat összeállításához és egybentartásához pedig nagy szükség van mindig egy - kicsit kívülálló, de mégis a részleteket, az okokat és szempontokat, valamint a célokat ismerő - mediator típusú vezetőre. Én erre törekednék - összehozva minél több sikeres produkciót megálmodó és lebonyolítani tudó győztes csapatot!"

A teljes pályázatot IDE kattintva érheti el.

- Egyik célkitűzésed, hogy a kritikával, illetve a szűkebb szakmával is elfogadtasd az Operettszínházat.

- Véletlenül sem szeretném azzal kezdeni az igazgatói pályafutásomat, hogy belerúgok a kritikusokba, de a zenés színházi kritikával óriási problémák vannak. Fáy Miklós napilapos írásai például ma már nem szakmai kritikák, hanem élvezetes, személyes glosszák egy-egy előadásról. Persze amilyen kajánok vagyunk, csak akkor élvezzük, ha más produkciójáról ír! (nevet). Általában szeretném, ha értelmiségi, szakmai körökben elfogadottabbá válna az Operettszínház. Mostanában többször előfordult velem, hogy olyanokkal kellett vitatkoznom az itteni munkáról, akikről a végén kiderült, hogy öt-tíz éve, vagy épp soha be se tették a lábukat hozzánk. Tudom, hogy sokakban ellenérzést váltott ki az a rámenős, már-már offenzív hangütés, amivel az Operettszínház időnként kommunikálta magát, de nekünk estéről estére teltházat kell produkálnunk, és azt gondolom, hogy ezen a téren nincs miért szégyenkeznünk. Egy zenés népszínház műfajában más, mint egy szűk szellemi elitnek szóló kísérletező művész színház. Mindkettőt lehet jól és rosszul csinálni. Ezekben az ügyekben fontos lenne, hogy a szakmai kvalitást ne keverjük össze a személyes ízléssel és értékválasztással. A sportolóknál tudtommal a súlyemelők nem utálják a műkorcsolyázókat - nem tudom, hogy a színházi szakmában miért nincs ez így.

- Akkor mondok két nevet, akik vendégrendezőként Kero szájából egy sajtóbeszélgetésen felmerültek: Mohácsi és Kovalik...

- (nevet) Igen, amint Kerónak művészeti vezetőként kellett megnyilvánulnia, rögtön be is dobott két-három nagyon izgalmas nevet. Balázzsal (Kovalik Balázs - a szerk.) együtt indult a pályánk, és nagyon bízom benne, hogy egyszer eljutunk oda, hogy nálunk fog dolgozni. És nyilván izgalmas lehetne, ha mondjuk Zsótér Sándor az Operettben rendezne. Ugyanakkor a realitás felől nézve a helyzet szerintem az, hogy Budapesten a közönség alapvetően színházi műhelyekhez, stílusokhoz kötődik, és egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy ha holnap Mohácsi János színpadra állítana nálunk egy operettet, akkor arra el tudná hozni a Radnóti, vagy az Örkény törzsközönségét, míg a mi közönségünknek szinte biztos, hogy hirtelen túl nagy falat lenne az ő rendezői nyelve. Ezek a választások nálunk sokszor gazdasági döntések is, nem csak művésziek: amíg az Operettszínház költségvetésének nagyobbik részét a jegybevétel teszi ki, nagyon komolyan kell vennünk a közönségünk igényeit. Most első körben a Thália Színházzal szeretnénk tető alá hozni egy olyan együttműködést, aminek keretében az ő színpadukon be tudunk mutatni kevésbé a zenés színházi mainstreamhez tartozó szerzőket, műveket és témákat is: köztük lennének Sondheim, Piazzolla, Gilbert és Sullivan művei, vagy akár Bernstein Candide-ja is. Illetve visszakaptuk a Moulin Rouge-t is, ahol szintén teret kaphat a kísérletezés, de folytatjuk ezt a vonalat a Raktárszínházban, és ha lesz lehetőségünk rá, akkor az Átrium Film-Színházban is.

Lőrinczy György
Lőrinczy György

- Az utóbbi időszakban az Operettszínház számos húzóneve búcsút intett vagy takarékra váltott: kezdődött a sor még Szinetár Dórával és Bereczki Zoltánnal, nyár elején Dolhai Attila jelentette be, hogy nem énekel több musicalt, most pedig Kerényi Miklós Gábor lépett eggyel hátrébb. Nem tartasz bizalomvesztéstől a közönség részéről? 

- Ez teljesen fals megközelítés, de jó, hogy reagálhatok rá. Azt nagyon fontos hangsúlyozni, hogy Kero művészeti vezetőként ezután is itt lesz. Kifogyhatatlan energiáival meghatározóan részt vesz majd az intézmény művészi profiljának alakításában, és úgy remélem, mindannyian csak profitálni fogunk abból, ha ő a jövőben minden erejével az alkotói és színészpedagógiai munkájára koncentrálhat. A kérdés másik részére válaszolva: Szinetár Dóri most fog visszatérni az Operettbe. Bereczki és Náray ugyan elment, de miért erről beszélünk és miért nem arról, hogy az alap musical csapatból itt van Janza, Szulák, Homonnay, Mészáros, Szabó P., Földes, Polyák? Dolhai Attila esetében pedig mindig azt mondom, hogy ugyan vesztettünk egy musicalhőst, de nyertünk egy remek bonvivánt. Arról nem is beszélve, hogy a szintén kiváló „második generáció" is itt van Peller Anna, Nádasi Vera, Vágó Detti és Zsuzsi vagy épp Szabó Dávid és Kerényi Miklós Máté, de megjelentek olyan fiatalok is, mint például Kocsis Dénes vagy Veréb Tamás. Két rettenetesen tehetséges énekes színész, akik sorra veszik át Dolhai Attila egykori szerepeit. És akkor még az operetteseket most fel sem soroltam...

- Kinevezéseddel párhuzamosan megszűnsz a Pentaton ügyvezetőjeként dolgozni. Marad a jó kapcsolat az Operettel?

- Feltétlenül. Számtalan nemzetközi szerződésünk van életben, amelyeket nem tudok és nem is akarok a Pentaton kihagyásával folytatni. Ez sem jogilag, sem etikailag nem lehetséges. Csodálatos projektmenedzsereim vannak, akik évtizede dolgoznak velem - biztos ők is több önállóságra vágynak, az ő tapasztalatuk és munkájuk nélkül bedőlne a létfontosságú külföldi vonal. Nekem innentől kezdve egyszerűen nem lesz időm külföldre járni konferenciákra, vásárokra, ahol eladhatom az Operettszínház előadásait, koprodukciókat szervezhetek, színpadi jogok után nézhetek - és tegyük hozzá, nem is azért pályáztam a színház vezetésére, hogy ugyanazt a munkát végezzem, amit eddig. A Pentaton az Operettszínházat jól ismerő, sok nemzetközi kapcsolattal rendelkező új ügyvezetőt kap Szentpéteri András személyében és ne felejtsük el, hogy óriási tapasztalatával és kapcsolatrendszerével, mint eddig is mindig, Zimányi Zsófi is ott van alapító-tulajdonosként.  Tizennégy évet dolgoztam menedzserként azon, hogy a színház előadásai a világ legkülönbözőbb pontjaira eljussanak. Most eljött az ideje annak, hogy átadjam a székemet a következő generációnak, és egy új kihívás elé nézzek. Azt a szlogent pedig, amit a jelenlegi szakmai helyzetemről az elmúlt hónapokban mondtam a barátaimnak, most a kinevezésem után a nyilvánossággal is megosztom: sem strómannak, sem árulónak nem készülök.