Jenő

Egy színdarab, ami csak a zenében él

2014.11.28. 13:12

Programkereső

Vajon hányan vették kezükbe, az utóbbi évtizedekben, a fin de siècle egyik legnépszerűbb írójának, Maeterlincknek a darabjait? Mondjuk a Pelléas és Mélisande-ot.

A hangyáknak nem sok köze van a termeszekhez. A Pelléas és Mélisande csapnivaló darab. A két állítás látszólag nem fér csak meg egy könyvben. A holland David van Reybrouck regénye, A járvány, azonban éppen úgy indul, hogy e két állítást egymás mellé teszi. Ki gondolná ugyanis, hogy Maeterlincket plágiummal vádolták, és a vád tulajdonképpen meg is állt. A Nobel-díjas szerző azonban egy drámát adott ki saját nevén, hanem egy természettudományi művet a termeszekről. Mi szüksége volt erre? Ezt kutatva járja be Reybrouck Dél-Afrikát, az ország nyúzott korszakában, abban az időben, amikor tombolt az apartheid. És Reybrouck kénytelen ebben a távoli országban saját előítéleteivel szembesülni: megértőbbé válik a szélsőségek iránt is.

Nagyszerű könyv A járvány, amelynek első fejezeteiből megtudhatjuk, hogy a termeszek valójában majdnem áttetsző, fura, zárt társadalmat alkotó lények, és ők adják a Föld biomasszájának tíz százalékát. Valamint azt is, hogy Maeterlinck tehetős családban látta meg a napvilágot, a család a genti palotán kívül egy oostakkeri villát is birtokolt, melynek kertjéből látni lehetett a csatornán Anterwerpenbe beúszó hajókat. Maeterlincket, mint költőt, a szimbolizmusért rajongó, Mirabeau fedezte fel: kritikája emelte be a legjobbak közé, hogy aztán az első, és mindezidáig egyetlen, belga Nobel-díjas író legyen. Reybrouck osztja azok véleményét, akik szerint a költő színdarabjai merev és statikus, végtelenül unalmas, fárasztó művek, melyekben a szerepükbe belemerevedett alakok nem folytatnak egymással párbeszédet, csak lassan monologizálnak. Ezeket a drámákat a beléjük látott többletjelentések, az értelmezések, tették igazán népszerűvé. Valójában ma már, Reybrouck szerint, nem életképesek.

Ha csupán olvassuk, nem hallgatjuk, a Pelléas és Mélisande-ot, valóban az lehet az érzésünk, hogy alakjaink semmi köze a való világhoz. Össze sem lehet e darabot vetni a szintén csak zenedrámaként értékelt Figaró házasságával. Nyavalygó alakok. Kimódolt szituációk. A mese jelentésének és lényegének totális félreértése (igaz mindez a darabként népszerűbb Kék madárra is).

Nem Debussy az egyetlen, aki annyira rajongott a saját korában még nem nyilvánvalóan gyenge színműért, hogy megzenésítette. Lehet vitatkozni azon, hogy kinek a megközelítése érvényesebb, Schönbergé, Sibeliusé vagy Gabriel Fauré-é, ám az tagadhatatlan: Debussy világa áll legközelebb a szerzőjéhez. Csakhogy: a szépség akarása, ez a lázas, már-már gyerekes küzdelem a mély tartalmak szimbólumokba rejtéséért, Debussynél megfoghatatlannak tetszően finom műveket jelent, a drámaírónál: giccset.

Ha van még francia szerző, aki Pelléas és Mélisande világát érti, akkor az Fauré. Sajnálatos, hogy az ő Pelléas és Mélisande-ját kevesebbet lehet hallani. De aki szeretné, hallhatja végre, november 29-én. A Fesztiválzenekart a tehetséges Robin Ticciati kormányozza majd a koncert végén Debussy Tengerére.