Emma

Mi is itt vagyunk – Gubik Petra

2014.12.17. 12:55

Programkereső

Számtalan színész-énekes a Budapesti Operettszínházban nyújtott teljesítményével nyerte el a közönség szeretetét, érte el az országos népszerűséget és ismertséget. Mindannyian állócsillagai lettek a zenés színjátszásnak. Mögöttük azonban már 'dübörög' az új generáció. Ezúttal Gubik Petrát mutatjuk be.

Scarlett O'Haraként a színpadon lenyűgöz varázslatos nőiessége, szépsége, temperamentuma. Az interjúra egyenesen Békéscsabáról, kockás ingben, szemüvegben érkezik. Inkább hasonlít egy bölcsészhallgatóra, mint a Budapesti Operettszínház ifjú művészére. Gubik Petrának megvan az a képessége, ami csak keveseknek, az igazán nagy tehetségeknek adatik meg: a színpad csodát tesz vele. Cserfes, szertelen kislány, ugyanakkor megfontolt, fegyelmezett művész. Az élet sok dolgában bizonytalan, mégis okosan, éretten gondolkodik pályájáról és határozottan halad az önmaga által kijelölt úton. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 2014-ben a szakmai zsűri véleménye és a közönség szavazatai alapján ő kapta meg a legjobb musicalszínésznőnek járó Arany Kotta Díjat. Jövő év tavaszától pedig hivatalosan is a Budapesti Operettszínház társulatát erősíti.

- Jelenleg a békéscsabai Jókai Színház tagja vagy, az Operettszínházban vendégként dolgozol. Mit szóltál, amikor Lőrinczy György az Operettszínház főigazgatója felkért, hogy csatlakozz a fővárosi társulathoz?

- Darabszerződéssel vagyok Békéscsabán, de mivel itt kezdtem a pályámat és azóta is itt dolgozom, természetesen társulati tagnak tekintenek. A színház igazgatója Fekete Péter szinte a lányaként kezel. Fontos volt nekem, hogy a hírt először én mondjam el neki. Rettentően boldog volt és nagyon büszke rám. Amikor Lőrinczy György behívott az irodájába és azt mondta, hogy számítanak rám Kerényi Miklós Gábor művészeti vezetővel és szeretnék, ha csatlakoznék a társulathoz, nagyon meghatódtam, picit meg is könnyeztem azt hiszem. Azt éreztem, hogy a rengeteg munka meghozta a gyümölcsét. Ez egy olyan lehetőség, amivel élni kell, és amit nagyon meg kell becsülni. Annyit kértem a főigazgatótól, hogy amennyiben az operettszínházi munkám ezt lehetővé teszi, engedjen vissza Békéscsabára vendégnek.

Gubik Petra
Gubik Petra

- Melyik műfaj áll hozzád közelebb: a próza vagy a zenés darabok? A dráma vagy a vígjáték?

- A Jókai színházban prózai és zenés előadásokban egyaránt szerepelek.  Ez nagyon jó dolog, mert nekem a kettő együtt jelenti a "színházat". Tavasszal mutattuk be a Koldusoperát, amiben Pollyt játszom.  Abban a darabban tökéletes e kettő egyensúlya. Szerencsés vagyok, jelenleg hat-hét darabban játszom és szinte teljes a repertoár. Van benne minden: zenés játék, musical, vígjáték, dráma, olyan, amiben főszereplő vagyok, és olyan is, amiben epizodista. A mostani bemutatónkban, az Egerek és emberekben például rendkívül nehéz, drámai szerepem van.  Én vagyok a színpadon az egyetlen nő. Meglehetősen megviselnek a próbák, ahol napról napra bele kell élnem magam ennek az asszonynak a rettentő kiszolgáltatott, megalázó helyzetébe. Bár a dráma mellett megjelenik az előadásban egy fanyar, groteszk humor is, amin azért időnként talán majd tudnak mosolyogni is a nézők.  De van abszolút szórakozató előadásunk is, aminek júniusban volt a premierje a Játékszínben. Szente Vajk írta és rendezte a Tiéd a világ! című zenés társasjátékot, amiben Illés dalok csendülnek fel. Aztán ott az Elfújta a szél, a Budapesti Operettszínházban, ami a mai napig a megvalósult csodát jelenti számomra. Sosem hittem, hogy egyszer az Operettszínház színpadára állhatok, ráadásul ilyen nagy, komoly, sokívű, rettentően izgalmas szerepben, mint Scarlett O'Hara, ahol valóban ezer színt mutathatok meg magamból. Én mindegyik munkába bele tudok halni és a próbafolyamat egy pontján képes vagyok darabjaimra hullani. Eljutok odáig, hogy tehetségtelen vagyok és abbahagyom az egészet. Aztán persze összeszedem magam, de ez rengeteg energiámat viszi el teljesen feleslegesen. Ugyanakkor azt gondolom, hogy amiért ilyen szigorú vagyok magamhoz, a végén mindig valami jó születik abból, amit csinálok.

- Mikor jön el az a pillanat, amikor megnyugszol, amikor tudod, hogy megvan a szerep?

- Az sok mindentől függ. Függ a karakter nehézségétől, a próbafolyamat hosszától, stb. Nagyon fontos a közönség jelenléte. Általában a harmadik, negyedik előadásra jutok el odáig, hogy képes legyek szárnyalni a szereppel. De folyamatosan dolgozom tovább egy-egy alakításon. Cizellálós típus vagyok, mindent szétszedek, aztán hagyom, hogy átfolyjon rajtam az egész, és utána összeálljon.

- Ilyen típusú munkára van lehetőség egy musical esetében is?

- Az Operettszínházban szembesültem először a kettős-hármas szereposztással, hogy ugyanazt kell megcsinálnom, amit egy másik ember már bepróbált. Ugyanúgy kell lejárnom a darabot, ugyanazokba a jelekbe beállni, mint mondjuk a Mozart! esetében, amit idén újítottunk fel, annak idején Janza Kata vagy Bíró Eszter. Azon kezdtem agyalni, mi van, ha az a dolog neki jól állt, de nekem nem. Kerényi Miklós Gábor az előadás rendezője azonban azt mondta, az a lényeg, hogy én hogyan teszem bele magamat, mi az a plusz, amit hozzá tudok adni magamból, és akkor nem számít a kötött "koreográfia", mert mégis meg fog születni az én Nannerl-em.

- És hogy teszed bele magad?
- Olyan Petrásan. Szeretem a szerepet magamból felépíteni, megkeresni azokat a tulajdonságaimat, amik azonosak lehetnek a darabbéli figuráméval. Nannerl például egy végtelenül tiszta lelkű nő, aki mindent feláldoz a családjáért, a testvéréért. Nekem két fiútestvérem van, akikért mindent megtennék. Én is egy tiszta lelkű, őszinte lány vagyok. Így nem volt nehéz azonosulni a szereppel. A lényeg, hogy magamat kell megtalálnom ezekben a feladatokban, és arra törekszem, hogy ne játsszak, hanem azonossá váljak a szereppel. Lenyűgöz, amikor nézem Törőcsik Marit vagy Latinovits Zoltánt egy-egy régi filmben, ők úgy játszottak, hogy nem játszottak. Nekünk is ezt kell megtanulnunk.

- Ha kegyetlen lenne a sors és választanod kellene a próza vagy a zenés színház között, melyiket választanád??

- Volt olyan félévem, amikor Békéscsabán csak prózai előadásokban játszottam. Egy idő után azt éreztem, hogy valami hiányzik. Egy zenés darabban ott a zene, amikor már valamit nem tudsz elmondani prózában, dalba öntik. A zenével könnyebben tudjuk kifejezni az érzéseket, sokkal több regisztert tud megszólítani és sokkal több embert tud bevonni a darabba. A zene jót tesz a léleknek. De nem tudnék választani. Szerintem a színjátszás alapja, hogy prózát is játsszon az ember. Azt gondolom, ha nem játszhatnék prózai szerepeket, nem tudnék ilyen jól teljesíteni a zenés darabokban sem.

- Mit szeretsz a zenés darabokban?

- A zenei világát, a harmóniáját. Azt, hogy a mondatok után egyszer csak megszólal egy hang, ami képes ugyanazt az életérzést tovább vinni, amiről előtte szóban beszéltünk. Megpróbálom ugyanúgy kifejezni magam, mintha egy monológot mondanék, csak énekelve. Igazából a zenés színház még 15-16 éves koromban fogott meg. Kisvárdán a Doktorock Színtársulat tagja voltam. Miklós Tibor szinte minden nyáron rendezett nekünk valamit, általában zenés darabokat Nagy Anikóval, a feleségével karöltve.  Ők vezettek be ebbe a csodálatos világba. Addig nekem a szavalás volt a minden, már óvodás koromtól kezdve egészen a gimnáziumig. Ők ismertették és szerettették meg velem a musicalt.

Elfújta a szél: Vágó Zsuzsi, Gubik Petra, Janza Kata, Bíró Eszter, Nádasi Veronika
Elfújta a szél: Vágó Zsuzsi, Gubik Petra, Janza Kata, Bíró Eszter, Nádasi Veronika

- A civil életedben is fontos a zene?

- Nyolc évig zongoráztam, és sokáig eljátszottam azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha dalokat írnék, amiket aztán elénekelnék, hogy kifejezzem mindazt, ami bennem van. De erről egy idő után letettem és maradt a színpad, mint kifejezési forma. Mostanában azt tervezem, hogy megtanulok gitározni. Valahogy beleivódik az ember bőrébe a zene, hiszen egy időben kezdtem a zenetanulást és az általános iskolát. 6-7 évesen már az Erkel Színházba mentem a szüleimmel Carment nézni. Anyukámnak és apukámnak köszönhetem, hogy kinyitották előttem a világot.

- De közben ők voltak azok, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy legyen egy "normális" szakmád is. Nem hittek abban, hogy ezen a pályán boldogulhatsz?

- De hittek bennem. A bátyám orvos, sebész traumatológusként dolgozik Debrecenben, ez azért magasra tette a lécet. A szüleim abszolút támogattak, a színművészetis felvételire is eljöttek velem, de szerették volna, hogy egy kicsit megismerjem a való életet is a színházon túl. És miután felvettek a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának néprajz-muzeológus szakára, nem akartam, hogy az elússzon. Azóta már le is diplomáztam.

- Látod magad, hogy valaha muzeológusként vagy néprajzosként dolgozol?

- Nem.

- A színpadon valamilyen módon tudod használni ezt a plusz tudást?

- A látásmódomon nagyon sokszor érzem. Fontos nekem, hogy a színházon kívül valami más is legyen az életemben, nem akarok beszűkülni, csak a színházra fókuszálni, azon pörögni állandóan. Engem vonz, hogy tanuljak nyelveket, megismerjek más kultúrákat. Talán így nyitottabb tudok lenni a világra. Kicsit más szemszögből is meg tudom világítani a dolgokat és ez szerintem előny. Amúgy is szeretem próbálgatni magam, sok minden érdekel, de a színház az én utam.

- Honnan tudod?

- Írtam verseket, dalszövegeket, festettem, szívesen kipróbálnám magam a média, a film világában. Azon is elgondolkodtam, hogy a kamera vagy a színpad melyik oldalán lennék boldog. És rájöttem, hogy kár lenne hitegetni magam és hiú ábrándokat kergetni. Nekem hiányozna az izgalom, a drukk, a színpadra lépés előtti adrenalin, és az, hogy egy másik ember bőrébe bújhatok. A színház mindent képes megadni. Itt tudok énekelni, zenélni, beszélni, játszani, bohóckodni, humorizálni. Itt kiélhetem magam. Jó dolog, ha az emberen tudnak nevetni meg sírni. Azokat a dolgokat, amik bennem vannak, mind ki tudom adni egy-egy előadásban, és utána azt tudom mondani, hogy ez vagyok én, ez is bennem van és még mennyi minden más is. A színház a legtökéletesebb kifejezőeszköz. Szükségem van rá.

- Az Elfújta szélbe hogyan kerültél bele?

- Többször is voltam az Operettszínházban meghallgatáson több, kevesebb sikerrel. Aztán a békéscsabai társulattal Budapesten játszottuk a Monte Cristo grófját a RAM Colosseumban. Mint utólag kiderült az Operettszínház vezetősége és művészei közül is látták az előadást, melyben én játszom a női főszerepet. Sajnos a vidéknek megvan az a hátránya, hogy a távolság miatt a szakma ritkán látogat le egy-egy előadásra, de így lehetőségem volt megmutatni magamat. Majd eltelt két év és a Budapesti Operettszínház meghallgatást hirdetett, az Elfújta a szél című musical szerepeire. Egyik kedves ismerősöm hívta fel a figyelmemet a castingra és rábeszélt, hogy menjek el. Három fordulóból állt a válogatás, míg nagy izgalmak árán végül megkaptam Scarlett szerepét Vágó Zsuzsi mellett. Amikor korábban előadásokat néztem az Operettszínházban, mindig lenyűgözött az a profizmus, az a precizitás, ami itt van. Elképesztő a háttérmunka, hihetetlenül profi a kiszolgáló személyzet, a zenekar, a táncosok. Érdemes volt ezt látnom, mert arra gondoltam, egyszer szeretném azt érezni, hogy ennek én is részese vagyok, hogy ott állhatok azon a színpadon. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ez megadatott nekem. Bár már évek óta játszom színházban, nagyon sok ember most ismert meg, főleg a fővárosiak. Az Operettszínházban tulajdonképpen tiszta lappal indultam.

Gubik Petra
Gubik Petra

- Hogy érzed magad az Operettben? Mennyire fogadtak be a kollégák?

- Amikor elkezdtük az Elfújta a szél próbáit, a tőlem megszokott módon vetettem bele magam a próbafolyamatba, figyeltem, rájöttem, hogy ez egy másik közeg, egy másik színház és természetesen itt mások a szokások és az elvárások is, amikre nagyon oda kell figyelni.  Mindenhol vannak íratlan szabályok, amiket az ember csak akkor ismer meg, ha elkezd ott dolgozni. Azért kellett egy év mire belejöttem a dolgokba és most már kezdem otthonosan érezni magamat.  Az első héten volt olyan, hogy eltévedtem a színházban. Még nem mertem szólistaöltözőt kérni, lent öltöztem az alagsorban és a házi színpadról a balett terembe kellett volna eljutnom. Mondanom sem kell, egy ideig bolyongtam a pincében.  Akkor azt gondoltam: "Úristen! Csak innen érjek haza!" A kollegák kedvessége viszont sokat segített. Most már mondhatom, hogy kiismerem magam itt. Úgy érzem, elfogadtak és ez jó.

- Tavasszal, újdonsült társulati tagként, a Fame-ben játszol majd főszerepet. Gondolom, várod már.

- Igen, nagyon. Somogyi Szilárd, az előadás rendezője keresett meg szeptemberben, hogy szeretné, ha én lennék az egyik női főszereplő. Nagyon megörültem neki, nagyon megtisztelőnek érzem a felkérést, és alig várom a próbák kezdetét. Persze majd akkor lesz teljes az öröm, ha már ott állok a színpadon, a premieren. Egyébként ez csodás ajándéka a sorsnak. Miklós Tibiékkel 17 éves koromban a Fame-ben játszottam az első főszerepemet, Serenát, a kis csitrit. Imádtam. Nagyon szeretem ezt a darabot, mert fiatalokról szól fiataloknak. Pont ezt a réteget kellene most behozni az Operettszínházba és megszerettetni velük a műfajt. Erre a Fame tökéletes választás

-Mi történik majd Békéscsabával, ha Budapestre szerződsz?

- Rengeteg mindent kaptam Békéscsabától, ott tanultam, ott neveltek fel, ott váltam nővé, örökre a szívemben zártam az ottani színházat és a társulatot. 19 éves koromtól számomra az jelentette a bázist, azt a biztos alapot, ahol mindig van helyem, ahol otthon érzem magam. Abban biztos vagyok, hogy ez az érzés mindig megmarad, hiszen az itt eltöltött öt évet nem lehet és nem is szeretném kitörölni. Sokkal inkább megköszönni! Most bővítem az otthonomat egészen Budapestig. Fontos, hogy az ember jól érezze magát ott, ahol dolgozik. Én erre törekszem. Sokszor kérdezik, hogy mitől lesz valakiből nagy művész. Azt gondolom, ez hozzáállás kérdése, hogy mennyire akarja az ember, mennyi áldozatra képes érte, milyen fegyelemmel, alázattal tud részt venni a munkában. Az a profizmus, ami itt van, lenyűgöz, és fegyelemre tanít. Tudom, még nagyon sokat kell tanulnom, de boldog vagyok, hogy ezt egy ilyen magas szintű műhelyben tehetem. Bárki bármit mond, ez a műfaj itt teljesedik ki igazán. A Budapesti Operettszínház a magyarországi zenés színházak fellegvára.