István, Vajk

Kritikapályázat: Verhetetlen repertoárdarab

2015.02.23. 12:43

Programkereső

Kovalik Balázs 1997-es rendezésű Turandotjának üdesége, monumentalitása a millennium után sem kopott el. Ez a rendezés mindig ünnep, hangzott el az előadás előtt. Persze, ha minden nap ünnep, egyik sem az, tehetnénk hozzá. Igazunk azért mégsem lenne. KRITIKAPÁLYÁZAT

A Turandot halálos opera egy halálos játszmáról: a Tiltott Város hercegnője három találós kérdést tesz fel kérőinek, aki azonban elbukja a próbát, az életével fizet. Kalaf, a száműzött tatár herceg beleszeret a lányba és hatalmas áldozatok árán, de bizonyságot tesz a szereleme erejéről. De hogy lehetne üdvös egy olyan szerelem, melyhez vér, az ártatlan Liú vére tapadt? - a kérdésre maga Puccini sem tudott válaszolni, a regényes anekdoták kedvelői szerint maga is a halálba menekült. Annyi biztos, hogy a lélektanilag erős opera magyarázatokat követel: a Turandotot éppúgy kisajátították volna már a freudisták, mint a feministák. A Kovalik-rendezés szerencsére csak a szerelemről értekezik, de arról annál hatásosabban. Legerősebb képe mindenesetre Turandot és Kalaf a nyársra tűzött emberfejek között beteljesülő szerelme a harmadik felvonásban. (Mivel azonban a majd húszéves rendezésről számtalan korábbi írás olvasható, nem tárgyalom a továbbiakban.)

Turandot
Turandot

A Turandot különleges énekhangot követel címszereplőjétől, a mélyebb, sötétebb tónust azonban, ami hiányozhat Lukács Gyöngyi hangszínéből, bőven pótolja drámai előadásmódja és szólamainak komplex, átgondolt interpretációja. A hidegszívű, de törékeny hősnő alakja ritkán válik ennyire hitelessé, mint vele: csúcspontjai élesek, mint a kard, kifejezetten hatásos (öltözékéhez hasonlóan) szólamának túldíszítettsége. Lukács uralja a színpadot. Nehéz egy ilyen énekes dominanciájával vetekedni, Bándi János azonban már lassan két évtizede lép fel Kalaf szerepében. Az énekes a tőle megszokott árnyaltsággal tesz eleget a hőstenor szerepi követelményeinek. Noha kitartott hangjai a magasabb tartományokban néha elfúlnak, karakterében alig lehetne jobb Kalafot találni nála: egyszerre érzékeny, tépelődő és bátor, elszánt, fizikuma ugyancsak a karakternek megfelelő. Nem okoz számára gondot a Nessun dorma kétvonalas A záróhangja sem, dinamikailag és hangsúlyaiban is biztosan irányítja magát. A vitriolosabb tollú kritikus legfeljebb azzal vádolhatná, hogy túl sokat merít a rutinból, attól tartok azonban, ez óhatatlanul bekövetkezik egy ilyen hosszú ideje játszott szerep esetében.

Turandot
Turandot

Az előadást Kiss Péter betegségének híre előzte meg, aki Pong szerepében végül megjelent, hangját azonban Rozsos Istvántól kölcsönözte. A hetvenéves művész hangja magán viseli az idő nyomait, de ez egyáltalán nem válik teljesítménye kárára. Geiger Lajos és Beöthy-Kiss László (Pang) szintén remekül oldották meg szólamaikat, bár előbbi merevségén oldani lehetne. Rácz István rendkívül érett és szép hangú Timur, előadásából teljesen hiányzott az a drabialitás, amit más kritikusok korábban negatívumként emlegettek. Altoum császár szerepében Róka István nyújtott kevésbé kiemelkedő, de az előadásnak megfelelő alakítást. Az est legemlékezetesebb énekese kétségkívül Váradi Zita volt, aki megkapó egyszerűséggel, minden közhelytől mentesen és rendkívüli hitelességgel játszott és énekelt Liú szerepében. Sikere jól mutatja, hogy nem kell lenyűgöző virtuozitású énekes ahhoz, hogy egy szerepformálás nagyhatású legyen: Tu che di gel sei cinta kezdetű áriája közben szinte megfagyott a levegő, ha hangilag nem is, kisugárzásával megnyerte a szerepet.

Turandot
Turandot

Az Operaház zenekara Kesselyák Gergely vezényletével kiváló kíséretet biztosított az énekesek számára. A páholyban elhelyezett rézfúvósokat azonban még mindig nehéz túlénekelniük, ezért érdemesebb és hatásosabb lenne őket az utasítás szerint a színfalak mögött elhelyezni. Az énekkar (karigazgató: Strausz Kálmán) kifejezetten szép és kiemelendő, a tömeg megjelenítése azonban még mindig hagy kívánnivalót maga után: bár a tömbszerű, feloszthatatlan tömeg rendezői koncepció is lehet, nem beszélve a tömött színpadkép grandiózusságáról, hiányoltam a tagok organikusabb, egyénibb szerepjátszását.

Befejezésül pedig csak annyit: nagyon jó a Turandot az Erkel Színházban, csak nehogy megszokjuk. Attól pedig isten mentsen, hogy a színpadon is megszokják.