Vendel

Elhunyt Varga Magda operaénekes

2015.02.25. 18:59

Programkereső

Életének 94. évében február 24-én éjjel elhunyt Varga Magda operaénekes, érdemes művész, nyugalmazott főiskolai docens, a debreceni Csokonai Színház örökös tagja. Varga Magdát a Csokonai Színház saját halottjának tekinti.

Varga Magda  1922. január 22-én született Mogyoródon. Tanítóképzőt és pedagógiai főiskolát végzett, a negyvenes évek második felében tanítónőként dolgozott, közben magánúton énekelni tanult, tanárai közé tartozott László Géza és Posszert Emília.

1950-ben a Magyar Állami Népi Együttes, 1951-től 1956-ig a Magyar Állami Operaház kórusában énekelt. 1956-ban a négy éve alakult debreceni operatársulatba hívta Blum Tamás, ahol a lassan előrehaladó pesti karrier helyett rögtön főszerepekhez juthatott; Gertrudis királyné szerepében debütált - idézik fel a Csokonai Színház gyászközleményében. 1958-ban énekelte először Carment, és énekesi pályája végéig (1978) ez volt legkedveltebb, legsikeresebb szerepe. Az operát húsz éven át tartotta műsorán a Csokonai Színház, ez idő alatt számos partnerrel, karmesterrel énekelte a szerepet.  Rossini Olasz nő Algírban című művében Isabellát, az Aidában Amnerist, A trubadúrban Azucenát, a Bánk bánban Gertrudist, Ponchielli La Giocondájában a vak asszonyt, Kodály Székelyfonójában a háziasszonyt, a Cigánybáróban Mária Terézia szerepét is nagy sikerrel adta elő.

1978-tól 1993-ig újra tanított, de immár hangképzést, színpadi játékot a Zeneakadémia debreceni tagozatán, a későbbi Debreceni Konzervatóriumban. 1997-ben prózai szerepekre hívta Czeizel Gábor, és így új oldalról ismerhette meg a közönség. Varga Magdát 1974-ben érdemes művész címmel, 2008-ban Csokonai-díjjal tüntették ki.