Bence

French Late Night: Francia módra

2015.02.26. 08:03

Programkereső

Az éppen egy évvel ezelőtt bemutatott Mozart Late Night után újabb, szigorúan felnőtteknek dedikált operaházi produkció talált otthonra a Solti Terem színpadán. A tavalyi kudarcot követően idén már csupán a 18-as karika tűnt fölöslegesnek, s nem az egész későesti produkció. KRITIKA

Merthogy - mit szépítsük a dolgot! - a 2014-es Mozart Late Night ritka egyértelmű bukás volt: az a kevés néző se szerette, aki hajlandónak mutatkozott ellátogatni a Solti Terembe, s nem szivárgott el az előadás végéig. Ehhez képest bizony már az is kellemes meglepetésként hatott, hogy az idei, franciás (és egyúttal keleties) tematikájú későesti operaprodukció, a French Late Night második előadásán telt ház volt - s hogy az is maradt az előadás végeztéig. Két francia egyfelvonásos, két 1872-es ősbemutatójú opéra comique került egymás mellé ez alkalommal: Georges Bizet Dzsamiléje és Camille Saint-Saëns A sárga hercegnő című dalműve. S itt máris nyugtázhatjuk a French Late Night első számú és korántsem lebecsülendő művészi hozadékát (és közönségnevelési tettét), vagyis azt, hogy egyetlen este leforgása alatt meghittebb viszonyba juthattunk az opéra comique - mifelénk leginkább csak nevezetről ismerős - műnemével. Mert ha a Carment operatörténeti ismereteinkre büszkén ide is soroljuk, azért a Carmen mindenekfelett önmaga, s nem egy zsáner reprezentánsa, arról már nem is beszélve, hogy a nemzetközi operaipar egy bő évszázadra meg is fosztotta e csodát őseredeti formájától.

French Late Night - A sárga herceg/nő
French Late Night - A sárga herceg/nő

Prózai dialógusok, korántsem feltétlenül komikus, de többnyire könnyed és világos alaptónusú, latinos racionalitással szervezett cselekmények és zenék jellemzik az opéra comique univerzumát, s erről rögvest az elsőként felhangzó Dzsamile nyitányát hallva is meggyőződhetett a közönség. Az este egyik hőseként tisztelhető Köteles Géza karmester már itt nyilvánvalóvá tette, hogy biztos kézzel irányított zenekari produkcióra számíthatunk, s hogy interpretációja az áttekinthetőség és a raison jegyében áll majd. Megjegyzendő, hogy a címadások terén ez az oly kívánatos ésszerűség és érthetőségre törekvés korántsem jutott egyeduralomra: a Bizet-opera teljes címében A szerelmes rabSzolgalány állt - terméketlen fejtörésre késztetve a nézőt-olvasót, míg a második opera A sárga herceg/nő címen adatott, de erről később még ejtünk érdemi szót.

Az Ezeregyéjszaka hangulatát könnyeden megidéző Dzsamile a tavaly diplomázott ifjú színész, Viktor Balázs szolid, komolyabb zavart nem keltő rendezésében pergett le, Cseh Renátó díszlete révén még némi go-go táncos, bordélyos allúziókat is életre hívva. A címszerepben fellépő Kálnay Zsófia kulturált és finom alakítást nyújtott, még a rendezés egyetlen extra ötletét, a végkielégítéssel elbocsájtott rabszolgalány Hawaiira szóló repülőjegyét is rokonszenves távolságtartással lobogtatta arcunkba. Valamint, s ezt érdemes, sőt muszáj külön is kiemelnünk: Kálnay Zsófia gyönyörű, látása öröm a szemnek. Urát és rajongásának tárgyát, a könnyelmű és állhatatlan Harunt Boncsér Gergely adta: operetten edzett rutinnal közelítve a szerephez-műfajhoz, ami ha nem is feltétlenül optimális, de azért elfogadható megoldás. A harmadik énekes szerep, Splendiano egyszerre szerelmes és rezonőrfigurája Bátki Fazekas Zoltán megformálásában jutott elénk: egy-egy színészi mikrojátékkal, s becsületes vokális teljesítménnyel.

French Late Night - Dzsamile
French Late Night - Dzsamile

Hogy a 18-as karikát ezúttal nem érdemes komolyan vennünk, már az is jelezte számunkra, hogy az első sor közepén egy 10-12 év körüli leánygyermek foglalt helyet, élénk figyelemmel kísérve a Dzsamile cselekményét. Nos, akár a szünet után is maradhatott volna, mert a „para-opera" szellemesnek szánt műfaji megjelölésével felruházott Saint-Saëns-egyfelvonásos legmerészebb vonulatának a zene bizonyult: a keletmániát, s azon belül is a Japonisme korabeli őrületét meglovagoló-és-parodizáló mű ugyanis megvesztegető könnyedséggel teremtett keleties, pentaton hangzást. Az ópiumfogyasztó és egy japáni hercegnő festményébe belebóduló Kornélis történetét a Székely Kriszta által rendezett előadás persze megbolondította valamelyest, s ez nem vált a produkció kárára. A Na'vi-kékre festett felsőtestű Apáti Bence egyszerre alakmása és rossz szelleme Kornélisnek, s voltaképpen ő a kábítás maga: jelenléte izgalmassá teszi a színpadi cselekményt, ha nem is igazolja A herceg/nő cím- és szerepmegnevezést. Apáti mellett - s olykor a táncos hátán vagy a vállára vetve -, Balczó Péter Tom Rakewell után ismét eljátszhat egy fiatal Akárkit, egy önsorsrontó, de ép hangú kortárs nagykamaszt, míg a szerelméért a kábítószert is (be)vállaló Léna, azaz Szemere Zita maga a női szemrehányás és az énekesi fegyelem.

French Late Night - Dzsamile
French Late Night - Dzsamile

A két egyfelvonásosnak közös librettistája volt a fáradhatatlan Louis Gallet személyében; munkáit most Csákovics Lajos, illetve Csehy Zoltán és Kenesey Judit magyarította: fiatalosságra törekvően, hullámzó színvonalon, ám sose bicskát nyitogatóan. A magyarul énekelt szöveg így helyet találhatott magának a produkcióban, amely mindvégig életképesnek, helyénvalónak és vonzónak bizonyult. S ehhez képest aztán igazán mellékes, hogy ezen az estén nem gyarapíthattuk fenéklátási végösszegünket.