István, Vajk

Kritikapályázat: Esettanulmány a szerelemről

2015.03.01. 15:06

Programkereső

Tavaly indult LateNight elnevezésű sorozatát folytatva idén a franciákat vette célkeresztbe az Operaház. Az est két produkciója közül Camille Saint-Saëns operája A sárga herceg/nő (La princesse jaune) magyarországi ősbemutatóként látható. A másik egyfelvonásos épp csak egy hajszállal lehet ismerősebb, mivel tv felvétel is létezik belőle Mikó András rendezésében. Ez Georges Bizet műve a Dzsamile, avagy A szerelmes rabSzolgalány [Djamileh].

Az est két produkcióját nem csak francia mivoltuk köti egymáshoz. Mindkét mű egzotikus világba kalauzolja a nézőket, s mindkét mű egy reménytelennek induló, de végül sikeresen megoldódó szerelmi történet. Bizet operája Egyiptomban játszódik, Harun, aki a pillanatnyi örömöknek él, és hamar ráun aktuális partnereire, épp túl akar adni, a belé reménytelenül szerelmes Dzsamilén. Azonban a lány nem hajlandó annyiban hagyni a dolgot, mivel úgy gondolja, hogy Harun a felszín alatt viszonozza érzelmeit. Ezért cselt eszel ki, és álruhában újra ura elé járul. Harun végül felismeri a lányt, és rádöbben iránta érzett vonzalmára is. Saint-Saëns operáját pedig a távoli Japán ihlette. A főszereplő Kornélis egy számára ópiummámorban megjelenő álomlénybe, a Sárga Hercegnőbe, szerelmes, közben pedig látszólag észre sem veszi a valóságban érte epekedő Lénát. Végül azonban felismeri, hogy a Sárga Hercegnőben is Lénát szerette valójában. Az est külön érdekessége, hogy a rendezésre két Színművészetis hallgató kapott lehetőséget, és a szerepeket is fiatal, feltörekvő tehetségek kapták meg.

French Late Night
French Late Night

Mindenek előtt meg kell említeni a zenekart, akik Köteles Géza vezényletével, egészen kiváló teljesítményt nyújtva hozzák le a két, zeneileg merőben különböző darabot. Bizet művében meghatározó a kromatikusság, amivel létrehozza a keleties hangulatot. Saint-Saëns pedig pentaton hangzással idézi meg a távoli Japánt. A Dzsamile melankolikusabb, és sokkal drámaibb, mint a több virtuozitást igénylő, pezsgőbb Saint-Saëns mű. Továbbá az előbbi inkább hajaz egy kicsinyített nagyoperára férfi és női karral, duókkal, triókkal, sőt még balett betéttel is, míg az utóbbi tényleg kamaraopera.

Az estet a Dzsamile nyitja Viktor Balázs rendezésében. Viktor színész szakon végzett, de tavaly már rendezőként is bemutatkozott a Philoktétész színpadra állításával. Látványtervezőjével, Nagy Szilviával erősen stilizált orientalista miliőt hoztak létre. Arabos-móros ornamentika köszön vissza a színpad közepére vezető lépcsők oldalán, s ugyanez a díszítésre, giccsre hajló arabos ízlés hagy nyomot a férfiak egyszerű zakóin. Közben a női jelmezek inkább görög khitónokra emlékeztetnek, kivételt csak a hastáncos rabnő jelmeze jelent. Ezen kívül egyébként - a zenét leszámítva - semmilyen fogódzót nem nyújt a rendezés arra vonatkozóan, hogy mikor vagy hol játszódik a történet. Az összhatás mégis inkább bájos, mintsem zavaró.

Viktor Balázs rendezésében a zenei motívumokhoz tartozó érzelmek élveznek elsőbbséget. Dzsamile jeleneteiből süt a keserédes vágyakozás, azonban ha Harun uralja a jelenetet, akkor ennek helyét átveszi az élvhajhász, hedonista életélvezet. Az epekedő szerelmet Dzsamile tiszta érzelmeiből vezeti le.

A második produkciót Székely Kriszta rendezte, akinek ez már nem lehetett annyira szokatlan feladat, hiszen Ascher Tamás mellett rendezőként részt vett Fischer Iván A vörös tehén című operájának bemutatójában is. Székely a jelenbe helyezte a cselekményt. Kornélis és Léna street art művészek, akik a hátteret képező tűzfalat készülnek éppen lefesteni. Kornélis pedig ópium helyett heroint használ arra, hogy révületbe essen.

French Late Night
French Late Night

Székely Kriszta rendezésében az epekedő szerelem inkább a vágyak kielégítésére irányul, e miatt is szorosan összekapcsolódik az erotikával. A Herceg/nő Kornélis mámorából kilépve testet ölt a színpadon egy androgün táncos alakjában, bár nem sárga, hanem kék. Kornélis először ezen az alakon keresztül próbálja kiélni vágyait, mígnem eljut a felismerésig, hogy nem kell a képzelet világába menekülnie, hiszen ott van neki a valóságban Léna.

Mindkét előadást a kiváló alakítások teszik teljessé. Boncsér Gergely Harunként remekül formázza meg az elkényeztetett sármőrt. Hangja magabiztos, kellően karakterizálja a figurát. Balczó Péter Kornélisként talán még meggyőzőbb, mint Tom Rakewellként. Könnyedén követi a virtuozitást igénylő szólamot, és a magasabb és mélyebb regiszterekben is egyaránt befogja a teret. Bátki Fazekas Zoltán Splendiano áriájában tud kiteljesedni, többnyire azonban visszafogja a karaktert, s emiatt kicsit partnerei árnyékában marad.

Kálnay Zsófia Dzsamile érzékenységét emeli ki a címszerepben. Pontosan követi le a szerep érzelmi hullámzását. Éneke könnyed, tiszta, a szöveg végig érthetően hangzik el. Közben pedig a játékkal sem marad adós. Dzsamiléje mint egy megszeppent őzike veszi tudomásul azt, hogy lejárt az egy hónap, de utána céltudatosan végrehajtja tervét, miközben süt belőle a Harun iránt érzett szerelem. Szemere Zita Léna szerepében ismét megcsillogtathatja hangterjedelmét, amiben nem is a magasság a legfigyelemreméltóbb, hanem az a játszi könnyedség, amivel ezekbe a magasságokba lendül. Egyértelműen ők ketten az előadások legjobbjai, de közülük már nehezebb lenne választani. Szerencsére nem is kell.

Csupán egyetlen hibát tudok felróni a FrenchLateNightnak. Mégpedig azt, hogy mindössze négyszer látható az évadban. Pedig igazán elférne a repertoáron. Mindenesetre eddig az idei évad egyik legjobb előadása. Kíváncsian várom, hogy jövőre mivel rukkol elő az Opera a késő esti sorozatban.