Ilona

Kritikapályázat: Félig-meddig

2015.03.25. 13:03

Programkereső

2015-ben is folytatta a Late Night sorozatát a Magyar Állami Operaház, a célpontban ezúttal a franciákkal. KRITIKAPÁLYÁZAT

Az előző évi MozartLateNight előadások kétségeket ébresztettek az Operaház programjának létjogosultsága felől: bár a szándék értékelendő, szükség van a rendhagyó helyszínű és időpontú produkciókra, ráadásul az erotika színpadi megjelenítése és ezzel együtt bizonyos tabuk ledöntése az úgynevezett „magas művészetben" fontos törekvések, a múlt évi előadások alacsony színvonala mégis inkább elvette a kedvet attól, hogy hasonló programok tanúi legyünk. Az intézmény azonban nem adta fel, így idén már francia szerzők műveit láthattuk a Zeneakadémia Solti Termében, és örömmel konstatálhattuk, hogy ezúttal legalább részleges siker igazolta a törekvéseket.

French Late Night
French Late Night

Műsorpolitikai szempontból nem a legszerencsésebb módon az első előadás, Bizet Dzsamiléja volt a problematikusabb, aminek következtében a közönség egy része már a szünetben távozott. Ez a produkció mind színpadi, mind zenei szempontból sok kívánnivalót hagyott maga után. Pedig Bizet operája érdekes mű, a három főszereplő viszonya kellően bonyolult, számos pszichológiai vagy társadalmi kérdést vethet fel. A fogvatartójába beleszerető nő a Stockholm-szindróma tüneteit mutatja, míg az úr és rabnője közti szerelem kapcsán a nők helyzetéről és a nem egyenrangú kapcsolatokról is közölhetne valamit Viktor Balázs rendező. Ám nem így történt, a színre állítás nélkülözött mindenfajta értelmezői attitűdöt. Természetesen az is elfogadható lett volna, ha a rendezés nem a komolyabb mondanivaló, hanem a vígoperai szórakoztatás igényét vállalja magára, ehhez azonban túl szegényesek voltak a humoros és szórakoztató elemek, az erotika pedig kimerült annyiban, hogy néhány táncosnőnek láthattuk a lábát, ez, úgy hiszem, a kamaszkor elmúltával, már a férfiaknak sem kellőképpen érdekes.

Sajnálatos módon a színpadi megvalósítás hiányosságait a zenei produkció sem ellensúlyozta, mindkét férfi főszereplő, Boncsér Gergely és Bátki Fazekas Zoltán hangja sokszor szólt kellemetlenül élesen, valamint intonációs bizonytalanságok is mutatkoztak mindkettejük részéről. A legtöbb örömet a címszerepet éneklő Kálnay Zsófia okozta, aki szép színű hangja mellett szuggesztív színpadi személyiségével is a mérleg pozitív oldalát erősítette, de elismerés illeti a női kart a kis létszám ellenére is teljes és egységes hangadása miatt.

Saint-Saëns A sárga hercegnő című operájából minden szempontból sikeresebb előadás készült. A drogfüggő fiú látomása valódi szürreális vízióvá lett, amelyhez még a Solti Terem sokszor túlságosan civilnek ható atmoszféráját is sikerült hozzáigazítani. Ebben nagy szerepe van a Kornélis képzeletében megjelenő eszményi nőalakot, sőt, Léna vágyait, és ezen keresztül magát a vágyottat, az eszményt megtestesítő Apáti Bencének, aki nem csupán valóság és álom határvonalait mosta el, de magára a térérzékelésünkre is jelentős hatással volt. Az előadás azonban nem a közönség teljes elbódítását tűzte ki célul. Nagy szerep jutott az ironikus elemeknek, részben a kábulattal ellentétben sokáig a realitást képviselő Léna alakjában, részben a zárójelenet értelmezésében: a lány is csak a drogok világában találhatja meg a boldogságot - ahelyett, hogy ő mutatna valós boldogságot Kornélis-nak - s józansága végül áldozatul esik a fiú iránti vágyainak.

French Late Night - A sárga herceg/nő
French Late Night - A sárga herceg/nő

Az előadás egyik legfőbb értékét Balczó Péter produkciója jelentette, a tenorista nem csupán igényesen kimunkált szólamformálásával és hangja sokoldalú kifejezőeszközeivel, de bonyolult lélekelemzésre is kiválóan alkalmas színészi játékával is emlékezetest alkotott. Mellette Szemere Zita elsősorban komikai képességeit és könnyed, szép hangját csillogtatta meg. Köteles Géza karmesteri pálcája alatt a Magyar Állami Operaház Zenekara is ebben a darabban nyújtott különösen élvezetes produkciót, színgazdag és érzéki játékuk mellett összeszedettségük is kitűnt.

Ha az a kérdés, jobbak voltak-e az idei LateNight-előadások, mint a tavalyiak, a válasz határozott igen. Ha viszont azt kellene megmondani, összességükben az idei produkciók megfelelnek-e a Magyar Állami Operaházzal szemben támasztott elvárásainknak, már nehezebb igent felelni. Ám ha a javuló tendencia folytatódik, a jövő évre tervezett GreekLateNighton talán már teljesen elégedettek lehetünk majd.