Gyöngyi

Kritikapályázat: A hálózat csapdájában

2015.04.06. 16:47

Programkereső

A Rajna kincsével bővült az Operaházban azon előadások sora, melyeket érdemes többször is megnézni. KRITIKAPÁLYÁZAT

Egy filmrendező operarendezése magában rejtheti a medialitás kérdését: az alkotó személyén keresztül találkozó médiumok hogyan lépnek egymással kölcsönhatásba? Az Operaház legújabb produkciójában, A Rajna kincsében ráadásul M. Tóth Géza tovább bonyolítja a multimédiás hálót szövegek, logók, ikonok és az informatikai nyelv kifejezéseinek alkalmazásával. A rendezőnek az írott szöveg iránti vonzalma korábbról is ismeretes, két évvel ezelőtti Máté-passiójában is a legfontosabb vizuális elemként jelent meg. Ezúttal azonban a vetített háttér nem csupán kísérőjelensége az előadásnak - bár esetenként megmarad a cselekmény egy asszociációs alapon nyugvó illusztrátorának (például WotanékNibelheimból történő hazaútja alatt különböző közlekedési eszközöket látunk, a metrótól a közúti hálózaton keresztül, egyre magasabbra emelkedve, a felhőkarcolók tetejéig) - hanem a vetítésben jelenik meg a rendezői interpretáció legfontosabb motívuma is.

Rajna kincse
Rajna kincse

Ez a motívum pedig nem más, mint a globális hálózat, emberek, áruk, de elsősorban pénz és információ szabad áramlása. Az óriások kibertechnikusok, akik nem kőből, hanem virtuális kapcsolatokból hozták létre a Walhallát, a kommunikáció urai pedig a médiaszemélyiségként megjelenített istenek. Donner és Froh két sztártípust képviselne, előbbi az izomagyú sportoló, utóbbi pedig a zenéjébe zárkózó, elvont művészlélek. A fegyverek is csak jelképesek, sem a felfújt kalapács, se a szépen csiszolt, de életlen fadárda nem használható, az egyetlen kivétel a zárójelenetben, Wotan nagy tervében felbukkanó kard lesz.

A globális piacon azonban minden áruvá válik. Áruk a kulturális javak, Freiáért letűnt korok műkincseivel fizetnek, miközben maga az árutermelés válik kultúrává (szobrok helyett márkajelzések láthatók mindenütt), az egyedi arcú agyaghadsereg helyére pedig a tömegtermelés cikkei kerülnek. Megvásárolhatók a nők is, nem csak a rajnai konzumhölgyek, de a férje vagyonából élő Fricka is, hiába nézi le az előbbieket, Freia, maga a nőiség pedig jóformán akarat nélküli babává válik. Ha egy elmaradottabb társadalomba előzmények nélkül tör be a fogyasztói kultúra, lerombolhatja annak hagyományos működését, nem véletlenül hasonlít a már hatalomra jutott Alberich egy dél-amerikai diktátorra. Azokban pedig, akik nem férnek hozzá az élet céljának kikiáltott javakhoz, csak gyűlik a frusztráció, és az elérhetetlen jómód elpusztítása iránti vágy, a zárójelenetben az istenek világából leszűrődő ragyogás a tömött polcú bevásárlóközpont képével a bevándorlói zavargásokat és az azok okait éppen ilyen motivációknak tulajdonító elemzéseket is eszünkbe juttathatták.

Rajna kincse
Rajna kincse

Ebben a rendszerben Logénak van a legérdekesebb helye. Első ránézésre afféle médiaszemélyiség ő is, showman, irányító, a klasszikus udvaribolond-hagyomány modern kori továbbvivője. Ugyanakkor számos tulajdonsága azt sejteti, mintha nem csupán egy eleme lenne a mindent átszövő hálózatnak, hanem azonos lenne az egésszel, azzal, amit Wotan uralni akar. Nem a hálózat szolgálja az ember céljait, hanem az ember esik áldozatul annak személytelen hatalmának. Loge, a tűz, a mindent mozgató energia,néhanapján ugyan emberi arcát mutatja, de hamar bebizonyosodik, hogy ez csak álca,a következő pillanatban éppúgy szolgál másvalakit, mint korábbi gazdáját.

Loge figurájának ilyen bonyolult megjelenítésében hatalmas szerep jut az őt alakító, zseniális Adrian Erödnek. Az énekes toronymagasan emelkedik ki az előadásból, színpadi tudatossága, fejlett mozgáskultúrája és hasonlóan rugalmas és sokoldalúan kifejező hangja révén. Mellette a Wotant alakító Kálmándi Mihály és az Alberich szerepét éneklő Marcus Jupither egyre teljesebb és árnyaltabb alakítást nyújtottak, kiemelkedően jól sikerült például a negyedik kép első fele, amelyben csak a három főszereplő van színen. Említésre méltó még Cser Krisztián Fasoltja, habár az énekes mennydörgő basszusa inkább mutatta meg az óriás nagyságát, mintsem mélyebb érzéseit. A női előadók is kivették a részüket az előadás sikeréből, Németh Juditról eddig is lehetett tudni, hogy minden ízében érzi a Wagner-zenét, Keszei Boriról viszont ez csak most derült ki. A kisebb szereplők közül Wierdl Eszter Woglindéje, Nyári Zoltán Frohja és Megyesi Zoltán Miméje emelkedett ki. A Magyar Álami Operaház Zenekara Halász Péter vezényletével, ha nem is hibátlanul, de magas színvonalon játszott,interpretációjuk sem hagyott maga után hiányérzetet.