Jolán

Remek hang a futkosásban

2015.09.28. 15:22

Programkereső

Szöveg és zene tökéletes egymásra találása Sáry László Remek hang a futkosásban című kisoperája, amely legközelebb október 9-én lesz látható az Óbudai Társaskörben.

Sáry előtt aligha jutott volna eszébe bárkinek Weöres Sándor egyik versét egy operaszövegkönyvnek választani. A „félig komoly opera” műfaji meghatározás azt jelenti, hogy az egyórás műben minden másképp zajlik, mint egy „megszokott” operában. Weöres műve egyetlen versszak 12 féle játékos szövegváltozata, így az operának „cselekménye” nincs. Sáry kompozíciója (nyitány, 12 jelenet, áriák, recitatívók, kórusok és utójáték) pedig végtelenül variálható zenei kombinációs játéksorozat.

Az előadás különlegessége abban rejlik, hogy a Maladype Színház és a Qaartsiluni Ensemble a kezdetektől a művészek és a közönség kreatív együttgondolkodására alapozva, a közönséget partnerként bevonva építik fel az estét. A költő, a zeneszerző és a rendező által kijelölt „játéktéren” belül szabad utat engednek az improvizációnak is, így két ugyanolyan előadást nem láthat a közönség. A szokatlan hangzás alapját a különleges ütőhangszerek (kövek, tikfák) adják, amelyhez – kiteljesítve az összművészeti kuriózumot – a Maladype Színház színészei csatlakoznak.

A darabot Balázs Zoltán rendező, a Maladype Színház művészeti vezetője rendezi. Az idén 75. születésnapját ünneplő Sáry László (1940) műve a zenei és színházi élet örömteli és újbóli Weöres-felfedezését, a zeneszerző méltó ünneplését, valamint a kortárs zeneművészet és kortárs színházművészet ritka együttállásait kínálja közönségének.

Az előadás napján megtekinthető egy Sáry László különleges kottáiból válogatott kiállítás. A zeneszerzőt kerek születésnapja alkalmából nemcsak szerzői esttel, de különleges kottáinak bemutatásával is köszönti a Filharmónia Magyarország. Sáry László kottái szemet gyönyörködtető, érdekes alkotások, amelyek hangzásképük nélkül is egyedi művészi értékkel bíró kompozíciók. A Kreatív Zenei Gyakorlatok kottaképei hol geometriai, hol tréfás, játékos képet mutató grafikák, amelyek a szerző határtalan ötletgazdaságát és játékos kedvét mutatják.

A Korunk Zenéje Fesztivál keretében megvalósuló előadás a Maladype Színház, a Qaartsiluni Ensamble és a 31. Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál koprodukciója.

Alkotók:

Huszárik Kata, Szilágyi Ágota – ének, próza

Duffek Ildikó, Kéringer László – ének

Petrovics Anna, Rákóczy Anna – fuvola

Rozmán Lajos – klarinét

Borbély László – zongora

A zenei vezető munkatársa: Prajda Anita

Zenei vezető: Rozmán Lajos

Rendező: Balázs Zoltán

A helyesen válaszolók közül két szerencsés a Fidelio vendégeként ellátogathat az október 9-én 19 órakor kezdődő előadásra az Óbudai Társaskörbe.

Sajnáljuk, ez a játék már lezárult!