Kelemen, Klementina

„Magába szippantott a zene és az opera világa”

2015.11.29. 10:16

Programkereső

Hidrobiológia iránti érdeklődését részben családjának köszönheti, gyermekkorától kezdve lenyűgözi őt a természet sokfélesége. Czinke László mostanra számtalan tudományos versenyen, illetve konferencián vett részt, közben pedig rengeteg díjat és elismerést kapott. Mielőtt azonban elkönyvelnénk kutatónak az 50 tehetséges magyar egyikét, itt az újabb fordulat: klasszikus hangképzést kezdett el tanulni, és beleszeretett az opera világába.

- Hogyan indult a biológia, illetve a hidrobiológia iránti szenvedélyed?

- Természetszerető családban nőttem fel, így is neveltek, ezért már egész kicsi korom óta – ha tehetem – sok időt töltök a szabadban. Mindig is lenyűgözött az élővilág sokfélesége, az a harmónia és egyensúly, ami körülveszi az embert például a vízparton. Ezek a tapasztalatok olyan erős benyomást tettek rám, hogy mind a középiskolában, mind az egyetemen a vízbiológia mellett döntöttem. Kifejezetten a szitakötők fogtak meg; egyszerűen lenyűgöz, ahogy ezernyi színben tündökölnek és szélsebesen cikáznak a víztükör fölött.

- Tudományos versenyeken és konferenciákon prezentáltál, eredményeidért rengeteg díjat és elismerést kaptál. Mely eredményekre vagy a legbüszkébb?

- Nehéz lenne bármit is kiemelni ezek közül. Ez egy nagyon intenzív időszak volt számomra, versenyről versenyre jártam, nem is nagyon volt időm megállni és gondolkodni ezen. Talán a Lorántffy Zsuzsanna Szellemében Alapítvány díjára és persze a mostani 50 tehetséges magyar fiatal programba való bekerülésemre vagyok a legbüszkébb. Már a középiskola első heteiben elkezdtem kutatni, ekkor biológiai és kémiai vízminősítéssel és ökológiai állapotfelméréssel foglalkoztam. Előadások mellett részt vettem még tudományos poszterversenyeken és esszépályázatokon is, ahova már a szitakötős vizsgálataim eredményét is vittem. Egyetem alatt is folytattam ez utóbbit.

Czinke László (forrás: La femme)
Czinke László (forrás: La femme)
Fotó: Oliver_Hargitay

- A tudományos sikerek ellenére most mégis az operaéneklés foglalkoztat. Minek köszönhető ez a váltás?

- A zene mindig is központi szerepet töltött be az életemben. Bárhogy is alakult a sorsom vagy állt feje tetejére az egész világ, a zene, a dallamok mindig ott voltak nekem, amikhez visszavonulhattam és támaszt nyújtottak számomra, a biztos pontot az életemben. Imádom a hangszereket, autodidakta módon tanulok harmonikán és zongorán játszani, illetve több másik hangszert is próbálgatok még. Az énekkel történő első komolyabb találkozásom a barátnőm révén történt, mivel ő akkor már közel tíz éve tanult klasszikus hangképzést. Többször elkísértem az óráira és hallgatóként figyeltem, tanultam vele együtt én is. Amikor aztán egyszer egy kirándulás során „véletlenül” énekeltem előtte, felmerült, hogy érdemes lenne foglalkoznom ezzel, akkor persze még csak hobbi szinten. Így kerültem végül én is a Dohnányi Ernő Zeneiskolába ugyanahhoz a tanárhoz, Szilágyi Olga operett primadonnához. Azt gondolom, hogy az emberi hang képes és hivatott kifejezni a legtisztább és legőszintébb érzéseinket és képes arra is, hogy ezeket megossza másokkal.

- Van esetleg példaképed ezen a területen?

- Konkrét példaképem nincs, azonban kedvenceim vannak. Nagyon szeretem például Juan Diego Flórez lírai tenor könnyed és gyönyörűen vezetett hangjait, baritonok közül pedig Luca Pisaroni játékát.

- Hogyan tudod összeegyeztetni a kutatást a művészi pályával?

- Sajnos ez egyáltalán nem könnyű. Igyekszem mindkét területen a maximumot nyújtani, de ehhez sok kompromisszumot kell kötnöm. Emellett teljesen másfajta gondolkodásmódot és hozzáállást igényel a két terület. Furcsa módon azonban ez a kettő bennem teljesen megfér egymás mellett. Egyedül csak az idővel van gond, mert abból mindig hiány van; többször akadt már rá példa, hogy egy-egy egyetemi tanórán előkerültek a táskából a kották. Azonban a legnehezebb mégis talán az, hogy hogyan beszéljek a váltásról a környezetemmel. A társadalomban egy picit talán úgy működünk, hogy ha valaki jó valamiben, akkor azt kell hogy csinálja. Én pedig most egy ismeretlen talajra léptem az énekléssel, ami sok ismerősöm számára meghökkentő és nem logikus döntés: minek váltok a biztos alapokon nyugvó biológiáról pont művészetre? Vannak ellenben olyanok is, akik ugyan meglepődnek, de teljesen pozitívan kezelik ezt a dolgot.

Szerinted miért van az, hogy a fiatalabb korosztálytól alapvetően még mindig távolabb áll a komolyzene, azon belül is az opera?

- Erre egyértelmű magyarázatot nem tudok adni, de talán azért, mert nem megfelelően viszonyulnak a műfajhoz. A fiatalok inkább a könnyűzenét szeretik, gyakrabban is találkozhatnak ezekkel a különböző médiafelületeken. A kortársaimmal sokat beszélgetve arra jutottam, hogy a probléma talán abban rejlik, hogy az operát ezekhez hasonlítják, és azt várják el tőle, amit például egy pop- vagy rockzenétől. Így egy kicsit elzárják maguktól a lehetőséget, hogy megszerethessék, mivel a komolyzene összetettebb, ezáltal nehezebben feldolgozható. Az is visszatartó erő, hogy a legtöbb opera idegen nyelven szól és feliratozva van, ezért emiatt kételkednek az élvezhetőségében. És persze sok sztereotípia is él az operával kapcsolatban a köztudatban, nem „divatos” műfaj a fiatalok számára. Sokszor nagyokat néznek, amikor kiderül, hogy a fülhallgatómban nagyrészt nem popzene, hanem operaáriák szólnak.

- Hogyan lehetne véleményed szerint megszerettetni ezt a műfajt a fiatalokkal?

- Talán a legfontosabb az, hogy megtanítsák nekik, hogyan is kell értő füllel hallgatni egy operát. Mi az, amiben más, mint a többi zene, mik az értékei, hogyan kell értelmezni a hallottakat és látottakat. Ha ezeket megismerik, akkor könnyebben lehetővé válik számukra, hogy felfedezhessék a benne rejlő rengeteg szépséget. Szerencsére vannak nagyon jó kezdeményezések, mint például az Opera Nagykövetei Proram vagy az OperaKaland. Nemrég voltam egy ilyen előadáson, a West Side Story-n az Erkel Színházban, és hihetetlen volt az az ováció, amivel az előadást méltatták a fiatalok. Szintén jó lehetőség a komolyzenével való ismerkedésre az A megérthető zene című hangversenysorozat.

- Téged mi az, ami leginkább megfogott az operában?

- Minden egyes apró részlete, illetve a teljes egész. A felfokozott érzések már ott elkezdődnek bennem, amikor még csak készülök az Operaházba. Amikor belépek az épületbe, körbeleng a hely különleges atmoszférája, és amikor a zenekar hangol, már nagyon izgatott vagyok. Lenyűgöz a műfaj összetettsége, ahogy a zene és a színház ötvöződik, képes meggyőzően bemutatni az ember lelkében zajló drámai folyamatokat. Igazából nem is nagyon tudok kiemelni dolgokat, mert mindig van valami új, ami miatt újra és újra magával ragad az opera.

- Miért jelentkeztél az 50 tehetséges magyar fiatal programba?

- Ez volt számomra az első olyan alkalom, amikor nyíltan felvállaltam önmagamat. Amikor jelentkeztem, pont akkor dúlt bennem a tudomány és a művészet, a biológia és az ének közötti belső harc. Olyan kérdések, hogy: csináljam tovább azt, amiben addigi életem során elmélyedtem és szereztem egy biztos alapot, vagy váltsak arra, ami még rejtélyes számomra, de amire titkon mindig is vágyakoztam, csak még magam előtt is féltem bevallani? Végül az ének győzött, és ezt bele is írtam a jelentkezésbe, hogy annak ellenére, hogy az eredményeim mind tudományosak voltak, mégis az operával szeretnék foglalkozni és ebben is kérnék segítséget. Majd kiderült, hogy sikeresen bekerültem, és olyat kaptam a programtól, amit álmaimban sem gondoltam volna: hihetetlenül tehetséges embereket, akik hozzám hasonló cipőben járnak és megértenek engem.

- Milyen mentornak bizonyult Miklósa Erika operaénekesnő?

- Nagyon nyitott, közvetlen és magával ragadó személyiség, pillanatok alatt belopta magát a szívembe. Sok a közös is bennünk, például a sport- vagy a természetszeretet. Többször is találkoztunk azóta, leginkább kérdésekkel bombázom az operáról, az éneklésről és hogy milyen egy operaénekes élete, hogyan lehet összeegyeztetni a magánélettel. Nagyon sokat jelent számomra, hogy időt szakít rám, és hogy megoszthatok vele mindent, bátorít és támogat.

- Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Elképzelhető, hogy a jövőben csakis az operának fogsz élni, vagy azért a kutatásról sem mondasz le?

- Nem tudom, mit hoz a jövő, de magába szippantott a zene és az opera világa és ebből nem szeretnék szabadulni. Úgy gondolom, hogy a döntésem az éneklés mellett végleges, ugyanakkor nem gondolom, hogy amit a biológiában igazán szeretek, a természet és az élővilág csodálatát és tiszteletét fel kellene adnom. Nagyon a pálya elején állok, ezért még nagyon sokat kell tanulnom, ezért a közeljövőben inkább erre szeretnék jobban koncentrálni.