Eszter, Eliza

"Az Igazából szerelem is egy operett"

2015.12.01. 08:41

Programkereső

December 4-én mutatja be a Budapesti Operettszínház Jacobi Viktor nagyoperettjét, a Sybillt. A darab nemcsak csavar egyet a klasszikus operett sémáin, hanem a romantikus szerelemről is szokatlan dolgokat állít. Szabó Máté rendezővel a darabról és az operettek világáról is beszélgettünk.

- Jacobi Viktor állítólag nem az osztrák-magyar operett, hanem nyugati stílus felé orientálódott a nemzetközi sikerek reményében. Érződik ez a Sybillen?

- Mivel Oroszországban játszódik a darab, Jacobi sok oroszos motívumot kevert a zenébe. 1914-ben mutatták volna be, de az első világháború kitörése miatt 1916-ra csúszott a premier, amelyet Londonban tartottak, és nem operettként, hanem musical comedy-ként aposztrofálták. Valamennyire összemosódnak tehát a műfaji határok, ez mégis inkább egy zeneileg rendkívül vaskos, romantikus operett. Lelkileg nagyon megmozgató, erősen dallamos; sőt, néha úgy éreztük a próbák során, hogy meg is kell bontani ezt a dallamosságot, hogy a történet ne legyen folyamatosan alátámasztva a muzsikával. A néző ilyenkor úgy érezheti, hogy erősen befolyásolják, ami nagyon élvezetes lehet, de szükséges pihenőpontokat beiktatni a folyamatba.

- A darab már csak azért is különlegesnek ígérkezik, mert két primadonna és két bonviván van benne. Mi az, ami téged leginkább megfogott a történetben?

- Valóban szerepcserék zajlanak, primadonnák és a bonvivánok keverednek egymással, ettől kicsit olyan is az egész, mint a Szentivánéji álom. Sőt, a szubrett is átigazol egy időre primadonnának. Ez a bonyodalom nagyon sok érzelmi szobába nyit be, az emberi találkozásoknak nagyon specifikus skáláját mutatja meg, ami során a szerelem különböző módozatait lehet nyomon kísérni. Ez az operett az elválás a története, ami sokaknak fájdalmasan ismerős lehet. Sybill és Petrov között értékes érzelmi kötelék van, ami a világban elfoglalt szerepeik miatt nem folytatódhat, hiszen egyikük színésznő, másikuk katona.

A se veled, se nélküled kapcsolatból a lány megpróbál elszökni, a szerelmes férfi azonban utána megy. Sybill Oroszországban Nagyhercegnőnek adja ki magát, a Nagyherceg pedig visszaél a helyzettel, és a lány egyszer csak az ő hálójában találja magát. Ez kiutat is jelent a Petrovval való kapcsolatból, és megtapasztalja, hogy a szerelem olyasfajta érzés, ami egyik pillanatról a másikra kicserélheti a tárgyát; illékony és labilis. Ilyenkor egy nagy tapasztalattal leszünk gazdagabbak – illetve egy illúzióval szegényebbek.

- Mindez nem az operettek klasszikus happy endjét juttatja eszünkbe.

- Ebben az esetben bölcsesség kérdése, hogy happy end lesz vagy sem – lehet, hogy papíron nem. De hogy mire számíthatunk, azt természetesen nem szabad elárulni. Valójában sok-sok év után tudja az ember eldönteni, hogy mi volt valóban értékes az életében, és általában azzal szembesül, hogy pont azt nem tartotta meg. A Sybillben a komoly érzékenységgel bíró Jacobi ezt nagyon gazdagon és fájdalmasan zenésíti meg. Miközben van benne több kisebb happy end, sok humor és irónia is.

- Nem új terep számodra a Budapesti Operettszínház: itt rendezted egyik vizsgadarabodat, a Csárdáskirálynő keresztmetszetet, illetve A régi nyarat a Raktárszínházban. Közben szabadúszóként országszerte dolgozol. Milyen egy ennyire specifikusan zenés profillal rendelkező színházban rendezni?

- Érdekes és jópofa helyzetek adódnak abból, hogy a szereplők nagyon ismerik a műfajt és annak lehetőségeit. Jelzik, ha egy helyzet ismerős egy másik operettből. Amellett, hogy hatalmas tapasztalattal rendelkeznek ezen a téren, szerencsére nyitottak, igényesek es kíváncsiak, közösen ki lehet alakítani és meg lehet újítani velük a szituációkat. Természetesen sok elem ismétlődik az operettekben, amikről meg kell tanulni új módon gondolkodni. Nagyon izgalmas, hogy az ember kitalál valamit, és ők hozzá tudják rendelni a bevált, jól működő, jellegzetes helyzeteket. Egyúttal persze ki kell kerülni azt is, hogy az egész közhelyes legyen.

- Változtattatok az alapanyagon Ari-Nagy Barbara dramaturggal?

-Nyilván nagyon híres a Gáspár Margit-féle feldolgozás. Mi ebből és az ősváltozatból raktuk össze a darabot, és nagyon sok új jelenetrészletet, dialógust írtunk bele mi is. Az előadásnak a visszaemlékezés a kerete: az öregek otthonában kezdődik azzal, hogy az idős Sybill tévét néz. Az operett kicsit olyasmi, mint a commedia dell'arte: az alapszüzsét, a fix karaktereket alkotóként és rendezőként sokféleképpen lehet variálni, hogy szélsőségesebbé, izgalmasabbá tegyük a jeleneteket, szereplőket. Egyben minden előadás újra és újra alakul, ahogy telik az idő.

- Mit gondolsz, meg lehet-e újítani a műfajt? Mit lehet üzenni azoknak, akik kevésbé ismerik?

- A külcsíne teljes mértékben elfedi azt a tényt, hogy az operett valósága ugyanaz, mint a romantikus, szélesvásznú filmeké, csak nálunk a sztorit segíti a zene. Például az Igazából szerelem is egy operett. Ha azonban a zenét és a külsőségeket akadályként állítjuk a mű alaptermészete elé, akkor nem kell csodálkozni azon, hogy a látvány és a csodálatos hangzásvilág ellenére nem élünk meg színházi élményt. Ha alapvetően rendben van a történet, akkor ez az adalék nagyon sokat adhat hozzá érzelmileg. Csak a csomagolásból van a félreértés. De ez a csomagolás segíti, része a történetnek, és nem kell feltétlenül giccsbe hajlania. A cukrászda sem attól cukrászda, hogy giccses stukkók vannak a falon, hanem mert emberek járnak oda fájdalommal, szerelemmel, ügyetlenségekkel, mellesleg a sütemény is finom. A kérdés mindig az, hogy van-e lelke a dolognak, vagy sem.