Olivér

Bartók Kékszakállúja a párizsi Operában

2015.12.04. 10:38 Módosítva: 2015-12-04 11:57:05

Programkereső

Közös előadásban mutatta be Bartók Béla A Kékszakállú herceg vára című operáját és Francis Poulenc Az emberi hang című zenedrámáját a párizsi Garnier Opera.

A negyven év különbséggel született két XX. századi zenemű meglepő és szokatlan párosítása a radikális munkáiról ismert Krzysztof Warlikowski, a kortárs lengyel színház egyik legnagyobb alkotójának rendezésében a tragédiába torkolló szerelmi vágyról, valamint a férfi és nő közötti kommunikáció képtelenségéről szól, a szenvedélyes hősnők saját szenvedélyük áldozataivá válnak.

Garnier Opera
Garnier Opera
Fotó: Végh Dániel

A két egyfelvonásos mű látványos kivitelezésű, modern pszichológiai értelmezése óriási kritikai és közönségsikert aratott Párizsban, amelyhez nagyban hozzájárult az operaház zenekara Esa-Pekka Salonen finn karmester vezetésével is. A párizsi Garnier Operában nincs szünet a két mű között, az előadás a Kékszakállú és Judit szerelmi párbeszédét feldolgozó magyar operával kezdődik és egy ötletes színpadi váltással folytatódik a francia zenedrámában, amely egy szakítást követő telefonbeszélgetés női monológja.

Warlikowski szerint két szerelmi vallomás tükröződik egymásban. A Kékszakállú herceg várában egy férfi szempontjából, Francis Poulenc művében pedig egy nő szemszögéből látjuk ugyanazt a történetet. "Judit nyomására Kékszakállú kénytelen szerelmi életének a vára termeiben elrejtett titkait feltárni, az emberi hangban pedig egy női szereplő osztja meg velünk szenvedélyes szakítása fájdalmát" - véli a rendező.

Warlikowski már az előadás kezdetén összekapcsolja a két történetet: a Regös prológusát nem kívülálló narrátor, hanem a bűvészként értelmezett, elegáns és csábító Kékszakállú (a kanadai John Relyea) mondja el magyarul, miközben látványos mutatványaiban a második részben felcsendülő Poulenc-mű hősnője (a kanadai Barbara Hannigan) segédkezik. Erőltetett mosolyával a nő láthatóan a félelmeit leplezi a hipnotikus erejű mester előtt, aki a nézőtér első sorából választja ki következő "áldozatát", az őt csodáló Juditot (az orosz Ekatyerina Gubanova). Judit egy fejgép segítségével teljesen természetes módon válik kitüntetett nézővé, majd az előadás főszereplőjévé. Színpadra lépését és szerepváltását a Kékszakállú egy korábbi nőjével (Barbara Hannigan) óriáskivetítőn követhetik a nézők.

Az átfedéseket jelképezi a lengyel Małgorzata Szczęśniak nagyszabású és elegáns díszlete is: egy modern nappali, amelynek hátterében a Kékszakállú várának termei egymás előtt síneken csúsztatható, átlátszó vitrinekként jelennek meg. Judit féltékenységi rohamai között fokozatosan derül ki, hogy a vár szörnye egy felnőni képtelen, sérült gyermek, aki a kivetítőn Kékszakállú bűvészkosztümébe öltözött kisfiúként meg is jelenik, és a vászonról követi a két felnőtt párbeszédét. A manipulatív, de közben gyermekien érzékeny John Relyea és az időnként erőszakos és vulgáris, de végig érzéki Ekatyerina Gubanova tökéletes magyar kiejtéssel énekli Bartók operáját, amelyet francia és angol nyelvű felirattal láthatnak a párizsi nézők.

Az egyik vitrinben egy tévé képernyőjén Jean Cocteau 1946-ban készült A szép és a szörnyeteg című filmjéből láthatók részletek. A második részben felcsendülő francia mű szövegkönyvét ugyanis Cocteau írta. Az ő filmje jelenti a kapcsolódási pontot és a színpadi átmenetet a két opera között. Az emberi hang főhősnője a várból kilépő szépség, azaz maga Judit, aki - miután megértette, hogy nem ő az egyetlen nő, akit Kékszakállú szeret -, öngyilkosságra szánja el magát. A női főszerepet a prológusban feltűnt Barbara Hannigan veszi vissza a többi feleség mellé vitrinbe záródó Ekatyerina Gubanovától, de a féltékeny és érzéki magabiztos nő helyett a második részben egy kezében revolverrel hadonászó, összetört és csalódott szerelmes asszonyt látunk.

Az előadás december 12-ig látható a Garnier Operában.