Tekla

Lépésről lépésre megújuló részletek

Szabó Z. Levente
2015.12.26. 10:29

Programkereső

Néha hajlamosak vagyunk a hibát kritizálni, míg a szépet természetesnek találjuk, és nem is gondolunk rá, mennyi munka van az esztétikai élmény mögött. Az Operaházban is láthatatlanul dolgozik egy kis csapat azért, hogy Ókovács Szilveszter főigazgató kérésére 2018-ra megszépült enteriőr várja a közönséget.
Az Operaház épületéről itt olvashat tovább.

Minden épület ki van téve a környezeti hatásoknak és nem csupán külső felületein: a természetes mozgás, a benn zajló munka a belső díszítést, festést is érinti. Hatványozottan igaz ez az olyan nagy forgalmú intézményekre, mint az Operaház. Ráadásul sokan nem vagy nem kizárólag azért érkeznek, hogy meghallgassák az előadásokat, hanem az Ybl Miklós tervezte épület szépségében is gyönyörködni akarnak. Négy hölgy áldozatos és többnyire alig észrevehető munkát végez azért, hogy ezek a látogatók elégedetten távozzanak.

„Amikor idekerültem, mindenki elcsodálkozott azon, hogy mit keres egy női dolgozó a karbantartásban. A művészkollégák valójában akkor lepődtek meg igazán, amikor a munkaterületre mentem spaklikkal, gipsszel és csiszolóvásznakkal felszerelkezve. Történt mindez akkor, amikor a főlépcsőház fehérre festett márvány ajtókereteit újítottam fel. További ámulatba estek, amikor letisztítottam a földszinti ruhatár oszlopait, amelyekről mindenki azt hitte, hogy sötétbarna színűek, holott reprezentatív, zöld, festett márvány díszítésűek” – avat be a részletekbe Székely Annamária, aki október eleji találkozásunkkor éppen az egyik falbontás alatti felületet glettelte.

Az oldalbejáratnál lévő egyik régi pénztárcsarnokban ugyanis átalakítás zajlott, ősszel ez volt a legfőbb terep a restaurátorok számára – akiknek a jelek szerint a kedvenc spaklijuk állandó munkaeszköz, Annamáriának például a szélfogók mennyezetének és oldalfalainak javításánál is nagy szüksége volt rá. „Kifejezetten kérni szoktuk, hogy a kisebb átalakításoknál a tulajdonképpeni kőműves munka utolsó fázisát már mi végezhessük el. Ez teszi lehetővé, hogy a díszítőfestéshez szükséges alapfelület megfeleljen az eredeti festés alapozásának, amelyre a későbbiekben a minta felkerül” – folytatja.

A Házban ugyan restaurátoroknak hívják őket, de csak az egyszerűség kedvéért. „Végzettségemet tekintve valójában díszítő festő vagyok, ám kolléganőmmel, Kovács Máriával együtt hosszú éveken keresztül dolgoztunk restaurátori csapatban is. Ha bonyolultabb feladat akad, azt mindig szakrestaurátor irányítása, felügyelete mellett végezzük. Legfontosabb dolgunk azonban az állandó karbantartás, gondozás, állagmegóvás, az épület eredeti szépségének megőrzése. Ha lehet, visszanyúlunk a régi tervekhez, leírásokhoz, képekhez.”

Szerencsére számos korabeli dokumentum maradt fenn, ami nagyban segíti a munkát. Ezekből az iratokból tudható például, hogy Ybl Miklós natúr tölgyfa burkolatot tervezett méhviasz réteggel és ezt igyekeznek most lépésről lépésre megvalósítani. A fa kétévente új felületkezelést kap, továbbá megszépülnek az ajtók, ahogy a ruhatár és a páholysor is. Mint azt korábban említettük, ezek a munkák minden esetben restaurátori szakfelügyelet mellett készülnek.

Természetesen meghatározza az alapokat, hogy az Operaházat 1980–84 között teljesen felújították. Többek között Lotz Károly úgynevezett secco technikával készült mennyezeti képeit is restaurálták, megtisztították az idők folyamán rárakódott szennyeződéstől, miként az Előcsarnok és a Főlépcsőház díszes festésére is komoly gondot fordítottak az ország legjobb szakemberei. Így most egyszerű száraz tisztítás is elegendő. „Természetesen így is szükség lehet kisebb javításokra, amelyeket nem lehet halogatni, a teendőket azonban úgy kell megtervezni és ütemezni, hogy közben figyelembe vegyük azt, hogy a Ház folyamatosan üzemel – mondja Székely Annamária. – Amikor az Előcsarnokban kellett dolgoznunk, reggel felépítették az állványunkat, amit délutánra, estére el is bontottak. Komoly szervezésre van szükség, mely során együttműködünk az épület gondnokságával is, mert a munkánkhoz felhasználandó anyagokat, eszközöket ők rendelik meg. Szerencsére megvan az összhang, minden támogatást megkapunk.”

A csapat feladatainak összetettségét jelzi, hogy a már említett díszítőfestés és a fafelületek gondozása mellett Marchenke Vilmos díszítő szobrász a Vörös Szalon két oldalán helyet kapott alkotásai közül két szobornál is szükség volt a segítségükre. A hivatalosan metálozásnak nevezett fázist Kovács Mária végezte el. „Egyik őszi munkám is közvetetten kapcsolódott a Vörös Szalonhoz – folytatja a gondolatmenetet Kovács Mária. – Egy régóta az Operaház tulajdonában lévő képkeret hiányosságait pótoltam és a benne lévő Goldmark-képpel együtt tisztítottam, újítottam fel. Mindez a Goldmark 100 kiállításra készült. (A kiállítás október 24-től látható – a szerk.) Élmény a megismerés és öröm a felfedezés, nem csak az Ybl Miklós által tervezett épület falai előtt és mellett (amin és ahol dolgozom), hanem belül, a tárgyak közelségében is, amelyek a hely szellemét adják, máig kézzel fogható valóságukban.”

A team elképzelése az, hogy tevékenységüket folyamatosan kiterjesztik az épület egyéb részeire, anyagaira is, így érthető, hogy Székely Annamária mellé idővel Kovács Mária, majd házon belülről Auer Erzsébet és Ecet Zsuzsanna is csatlakozott. „Korán belecsöppentem az Operaház világába, mivel édesanyám, Auerné Pádár Erzsébet a női jelmezműhelyben dolgozott több mint húsz évig. Én már a pocakjában jöttem vele dolgozni, szinte itt nőttem föl – mondja Auer Erzsébet. – Később, amikor már ténylegesen is itt tevékenykedtem, jelmezeket festettem, míg Zsuzsanna díszletkészítőként dolgozott. Vagyis a csapatban immár újabb anyagok, szövetek, kárpitok ismeretével rendelkező tagok is vannak. A célunk az, hogy minél átfogóbb módon tudjuk biztosítani a Ház szépségének megőrzését, gondozását.”