Irén, Írisz

Alice Lévay: "Fel sem tűnik, hogy nem értem a magyar szöveget"

2016.02.19. 09:17

Programkereső

A Budapesti Operettszínházban már javában zajlanak a Marie Antoinette próbái. Lévay Szilveszter és Michael Kunze nagyszabású musicaljének magyarországi bemutatóját Kerényi Miklós Gábor rendezésében március 4-én tartják. A múlt héten hazánkban járt a zeneszerző egyik állandó munkatársa, Bernd Steixner karmester, zenei vezető és dramaturgként dolgozó lánya, Alice Lévay, hogy tanácsaikkal, észrevételeikkel segítsék a társulat munkáját. Alice-szal elsősorban az édesapjával való munkakapcsolatról, az erős nőkről, színpadi energiákról és érzelmekről beszélgettünk.


- A Marie Antoinette bemutatóját 2006-ban Japánban tartották, jelenleg Koreában játsszák. A musical Európa egy meghatározó, fontos történelmi pillanatában játszódik, a történet középpontjában valós tények és személyek állnak. Érdekes lehet-e ez az ázsiai közönség számára?

- Az ázsiai emberek nagyon érdeklődnek az európai, ezen belül különösen az osztrák történelem iránt. Ázsiában, elsősorban Japánban és Szöulban fiatalkorom óta sokszor megfordultam, és tudom, hogy a két földrész múltjában több párhuzam is fellelhető, így talán érthető, miért nyűgözi le őket az európai történelem. Miután japán felkérésre született a darab, a szövegkönyv és a zene az ő kultúrájukhoz igazodva, az ő történelmi ismereteikre építve született meg, mint ahogy minden más esetben is az adott ország közönségének igényeit figyelembe véve készül Lévay Szilveszter és Michael Kunze egy-egy új bemutatóra. Ez borzasztóan lényeges, hiszen a nézők csak ily módon tudnak azonosulni a történettel, így jöhet létre egyfajta érzelmi kötődésük a darabhoz. Nyilván máshol vannak a hangsúlyok Ázsiában, mint Európában, de nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy olyan rendkívül erős és általános emberi érzelmeket vonultat fel a mű a szerelemtől a féltésen át a gyűlöletig és a bosszúig, amik kontinensektől és időtől függetlenek.

Alice Lévay és Lévay Szilveszter
Alice Lévay és Lévay Szilveszter

- Az édesapja legtöbb musicaljének főszereplői nők, gondoljunk csak az Elisabeth-re, a Rebeccá-ra vagy épp a Marie Antoinette-re. Hogy látja, mi lehet az oka?

- Ez a papa lelkéből fakad. És a dologban az a legszebb, hogy ugyanígy van ezzel Michael Kunze is. Mindketten szeretik az erős nőket. Valahogy összeérnek a szálak a kettőjük élete és a történetek között, amikkel foglalkoznak. Talán véletlen, talán sorsszerű dolog ez, mint ahogy az is, hogy én először épp a Marie Antoinette kapcsán kezdtem együtt dolgozni velük, pontosabban Michael Kunzéval, aki a mentorom lett. Miután befejeztem a tanulmányaimat, az ő hívására mentem Brémába, ahol az európai premierre készültek. Ott ismerkedtem meg a zenei vezetővel, Bernd Steixner karmesterrel, és a koreográfussal, Doris Marlissal, akik mindenben támogattak.

- Hogy tud együtt dolgozni az édesapjával?

- Nagyon jól, igazán harmonikusan. A papa mindig boldog, amikor vele vagyok. Csak később tudtam meg, hogy Japánban mindig jobban sikerültek a megbeszélések, ha én is jelen voltam, mert természetesen a papának „jól” kell viselkednie, ha a lánya ott ül mellette. Sok örömet okoz a közös munka, nagyon büszke rám az apukám és boldog, hogy ugyanolyan nagy intuícióval, szívvel és odaadással végzem a dolgomat, mint ő. Michael pedig bízik bennem és ez nagy örömmel tölt el. Egyébként olyan az egész, mint egy családi együttlét, hiszen papa már negyven éve ismeri Michaelt, így szinte ő is családtag.

Alice Lévay kisbabaként és Lévay Szilveszter
Alice Lévay kisbabaként és Lévay Szilveszter
Fotó: Budapesti Operettszínház

- Miért az írást választotta, és nem a zenét?

- A színházban mindig is a teljesség érdekelt. A színpadon azt figyeltem, milyen a dramaturgia, az összkép, a színészek munkája. Ezért is egészítjük ki olyan jól egymást Bernd Steixnerrel: ő hallgatja és figyeli a zenekart, én a színpadra koncentrálok. Gyerekkorom óta egyértelmű volt, hogy ez az én utam. De jobb is, hogy így alakult, mert biztos vagyok benne, hogy néha lennének összezördüléseink papával. A jelenlegi négyesünk - papa, Michael, Bernd és én - azonban kiválóan tud együttműködni:

- Mennyire ismeri a Budapesti Operettszínház társulatát?

- Egyelőre még kevéssé, de a próbák alapján nagyon pozitív benyomásaim vannak. Az Operettszínházban mindig tárt karokkal fogadnak minket, és ez csodás érzés. Rettenetesen élvezem a próbaidőszak kezdetét, figyelni, ahogy elindul az alkotó folyamat. Borzasztóan örülök a nagy létszámú tánckarnak és zenekarnak, valamint a kiváló szólistáknak. Ma megnéztük A Szépség és a Szörnyeteg-et, fantasztikus volt azt látni, mennyi energia és szív van a produkcióban. Német nyelvterületen mindez mintha kicsit hiányozna, sőt egyre inkább eltűnni látszik. Óriási élményt jelent tehát az itteni színészek gazdag érzelmekkel és nagy emóciókkal teli játéka.

Alice Lévay és Lőrinczy György
Alice Lévay és Lőrinczy György
Fotó: Budapesti Operettszínház

- Milyen munkafolyamatokban vesznek most részt?

- Amikor nincs külön zenei próba, Bernddel együtt veszünk részt a szcenikai próbákon. Ez azért különösen fontos, mert a Marie Antoinette-ből több színpadi változat is készült, ezért szorosan együttműködve kell kialakítanunk azt a végleges verziót, amit majd a magyar közönség láthat. Bernd a zenei oldalt figyeli, én pedig a szöveget. Ha valami feltűnik, megbeszéljük. Nagyon izgalmas ez a folyamat.

- Milyennek hallja a magyarul megszólaló Marie Antoinette-et?

- Sokat jártam Japánban és Koreában, rengeteg alkalommal láttam már az előadást, a szövegkönyv és a zene a fejemben van, így fel sem tűnik, hogy nem értem a magyar szöveget, a szívemmel és az intuíciómmal pedig tökéletesen követni tudom a történéseket. A nyelv ebben az esetben csak másodlagos kérdés.