Vilhelmina

Ha kell, populáris, ha kell, elvont

2016.06.07. 08:57

Programkereső

A Budapesti Operettszínház és a BartókPlusz Operafesztivál koprodukciójaként kerül bemutatásra június 16-án Beischer-Matyó Tamás Kreatív kapcsolatok című operája, amely művet a zeneszerzővel boncolgattuk.
Beischer-Matyó Tamás
Beischer-Matyó Tamás

Három éve
Beischer-Matyó Tamás egy baráti beszélgetés után látott neki a Kreatív kapcsolatok című kamaraopera koncepciójának kidolgozásához. A fejlesztést 2012 nyarán kezdték el, és a szerző bevallása szerint az eredeti elképzelés része volt, hogy pontosan kik legyenek a szereplők. A szövegkönyvet 2012 végéig Mechler Anna készítette el, majd Beischer-Matyó Tamás hozzálátott a zenei anyag megkomponálásához. A darab 2013 nyarára elkészült, az eredetileg tervezett bemutató viszont elmaradt, ami nem szokatlan, hiszen még akkor is előfordul, ha egy mű megrendelésre készül. 

Legutóbb a 2016-os Tavaszi Fesztiválon, húsz éves késéssel mutatták be Dubrovay László Faust az elkárhozott című egész estés táncjátékát.

Később Kesselyák Gergely, a miskolci BartókPlusz Operafesztivál zenei vezetője és Kerényi Miklós Gábor rendező figyeltek fel a darabra, így az opera, az idei fesztivál ősbemutatójaként, a Miskolci Nemzeti Színházban csendül fel először, később pedig a Zeneakadémia Solti terme biztosít helyet a további előadásokhoz.

Ízig-vérig kamaraopera

A premier kapcsán Beischer-Matyó Tamás külön hangsúlyozza, hogy minden tekintetben kamaraoperát szeretett volna létrehozni. Ezt a törekvést az opera hangszerelése és a zenekar mérete is alátámasztja. A négy énekes szereplőt mindössze tizenegy hangszeres által megszólaltatott zenekari anyag kíséri.

Beischer-Matyó Tamás
Beischer-Matyó Tamás

A két fuvolára, klarinétra és basszusklarinétra, fagottra, zongorára valamint vonósokra hangszerelt alkotásban, nem csak a résztvevők létszáma, de a szerző szándéka szerint a jelenetek felépítése, a cselekmény helyszínei, sőt az alkalmazott dramaturgiai megoldások is a kamaraprodukció szolgálatában állnak.

Dramaturgia
Sok, viszonylag rövid jelenet mozaikszerű sorozatából alakul ki a történet és annak végkifejlete. Minden jelenetben két-két ember kapcsolatának alakulását láthatjuk. Csupán az utolsó jelenetben kerül mindenki egyszerre a színpadra.

A szó szoros értelmében kortárs

A Kreatív kapcsolatokról maga a szerzője úgy vélekedik, hogy nem is lehetne ennél kortársabb az alkotás, de arra figyelmeztet, hogy koránt sem arról van szó, hogy az opera csak valamiféle többszörös áttéten értelmezhető hangcsoportok halmaza lenne. A zenei anyag tartalmaz felismerhető, beazonosítható mintákat, kortárs mivolta abban nyilvánul meg, hogy szerzője élő, vagyis a műnek megvan a lehetősége arra, hogy formálódjon, és a későbbi alkotások tükrében újraértelmeződjön. Gondoljuk csak el, jegyzi meg Beischer-Matyó Tamás, hogy Beethoven életművét is teljesnek gondolhatták volna a kortársak a VIII. szimfónia után is, aztán elkészültek az utolsó zongoraszonáták, a Missa Solemnis, az utolsó kvartettek, majd a IX. szimfónia, amik teljesen felforgatták az életművet.

Ami június 16-án elhangzik, csak egy pillanatfelvétel, hiszen a darab a rendezővel való egyeztetés kapcsán is formálódott - mondja Beischer-Matyó. „Azt sem tudom megmondani, hogy a mű milyen helyet foglal majd el az életművemben, az idő majd eldönti, egy biztos, hosszú és sok hang van benne, ez az egyik leghosszabb darabom” – teszi hozzá.

Zene
A zene alapvetően a cselekmény, pontosabban az egyes szituációk sajátos dimenzióját próbálja képezni, azzal kiegészítve, hogy ami a szövegben nem hangzik el, azt a zene fejezze ki. A versek megzenésítése, illetve az összekötő szövegek zenéje abba a tragikomikus hangulatba illeszkedik, amit a szöveg hordoz. Ha kell, populárissá válik, ha kell, elvonttá.

A meglepetés ereje

A mű létjogosultsága és célközönsége kapcsán a zeneszerző elmondta, hogy az opera közönsége a 21. században sokkal diverzifikáltabb, az operalátogatók összetétele vegyes, akár a kulturális hátteret, akár az anyagi helyzetet tekintjük. A 19. században jól elkülönült egymástól két réteg, hiszen az operaházak földszintjén helyezkedtek el az iparosok és a kereskedők, az arisztokrácia pedig a páholyokban foglalt helyet. Mára a célközönség kiszélesedett, így az operának egyszerre kell szolgálnia a kikapcsolódást, de a különféle művészeti átértelmezések lehetőséget is meg kell adnia. Beischer-Matyó Tamás szerint a jól ismert operák esetén nem kérdés, hogy jó-e a zene, ezért inkább a rendezésre figyelünk.

A zenei anyagról ugyanis van előzetes ismeretünk, és pontosan tudjuk, hogy mit várjunk. Ezért lehetséges az, hogy előtérbe kerül a rendezés milyensége. A rendezés képes arra, hogy önállósítsa magát, leválik a zenéről, megmásítja azt, szinte meg is hamisítja, de ez akár még jól is működhet. A kortárs operánál még nincs meg a múlt idő jótékony dimenziója, a teljesen új zenét egyszerre kapjuk az adott rendezéssel. „Bármit írok – mondja Beischer-Matyó Tamás, a zene még egy jó ideig ismeretlen lesz, minden meglepetésként éri majd a nézőt.”

Hatás és kifejezés

A közönséggel szemben a zeneszerző már nagyon is jól ismeri a saját művét, ha arról kérdeztük, vannak-e olyan részek, jelenetek, amelyek közelebb állnak a szívéhez így válaszolt: „Minden darabomból tanulok, és konkrét célom van vele”. Azt emelte ki, hogy számára minden egyes mű esetében a kifejezés aktusa a legfontosabb. A cél mindig a legplasztikusabb kifejezés, akár van szöveg, akár nincs. Beischer-Matyó Tamás nem szeret struktúrákban gondolkodni, de elsődlegesnek tartja, hogy bemutasson valamit a zene nyelvén abból, amit a világból észlel. Mint fogalmaz: „Művész vagyok, és kötelességem az általam érzékelt összefüggésekre felhívni a figyelmet. Mi a dolga egy modern művésznek? Erre nem tudok mindenki nevében érvényes választ adni. Azonban úgy érzem, a művész szinte egyetlen (ám végeérhetetlen) feladata, hogy valahogy megmutassa a világ lenyűgöző bonyolultságát oly egyszerűen, hogy azok is érzékeljék, akiknek nem ez a mindennapi feladata. Ettől lesz valaki igazán kortárs, és nem a trendek rendületlen követéséből.”

Egy másik evolúció

Korábban az evolúciós fejlődés alaptermészete volt a körforgás, az új elnyomta a régit, idővel pedig az újat is felváltotta egy másik fenomén. „Úgy látom – mondja Beischer-Matyó, hogy ez mára megváltozott, az új elmélet már arról szól, hogy az erős nem elnyom, legfeljebb középen van.” Régen, egy adott korszakban nagyjából egyféle zene volt, most számos fajtával találkozunk. „Ezek mindegyike számít valakinek, ezért megvan a létjogosultsága, nem mondhatjuk azt, hogy a periféria elhanyagolható vagy lényegtelen.” Beischer-Matyó Tamás arra szeretné felhívni a figyelmet elkészült operájával, amely saját bevallása szerint inkább neotonális, vagyis visszavezeti a zenét a dallamok és a harmóniák világába, hogy a kortárs zene nem attól kortárs, hogy nehezen befogadható, ugyanakkor figyelmeztet arra is, hogy a neotonalitás csak egy szelete a 21. századnak. Mint mondja: „Nem írok olyan disszonanciát, ami nekem nem tetszik. A Kreatív kapcsolatokban is vannak atonális pillanatok, de ezeket nem azért írtam le, hogy megfeleljek bizonyos követelményeknek, hanem mert úgy éreztem, hogy ott és akkor ez a legmegfelelőbb.”

Beischer-Matyó Tamás Kreatív kapcsolatok című kamaraoperájának június 16-i bemutatója tehát igazi operacsemegének ígérkezik, amikor a zene nyelvén lehetünk tanúi négy ember egymáshoz fűződő viszonyának, ahol nincsenek fő- vagy mellékszereplők, mindannyian egyformán fontosak, és akikről kiderül, hogy bár munkájukban rendkívülit alkotnak, kapcsolataikat tekintve esendőek, széthulló magánéletüket nem tudja pótolni a szakmájukban elért siker.