Máté, Mirella

"Szeretem, ha az utolsó gombot is kiválaszthatom"

Interjú Rományi Nóra jelmeztervezővel

2016.06.07. 08:16

Programkereső

A divat nem igazán érdekli; a rajzolás, festés annál inkább. Igazi csapatjátékos, a jelmeztervezésben is ez vonzza, nem vágyik főszerepre. Nyolc éve tervez színpadi öltözékeket a Madách Színház nagy produkcióihoz, de az Operában és vidéki színházakban is sokat dolgozik. Rományi Nórával beszélgettünk.

- Mindig jelmeztervező akartál lenni?

- Gyerekkoromtól kezdve jelmeztervezőnek készültem. 12-13 éves koromra pedig már biztosan tudtam, hogy ez érdekel.

- A divat vagy a színház?

- A divat kevéssé, inkább az irodalom és a színház. A Kisképzőbe jártam, aztán az Iparművészetire.

Rományi Nóra
Rományi Nóra

- Hogy kerültél a zenés színház közelébe?

- Egyszerűen így alakult, semmilyen elhatározás nem volt bennem ezzel kapcsolatban, bár nyilván mindig is volt bennem egy affinitás hozzá. A kezdeti munkáim között volt az Interoperett jelmezeinek tervezése, amit tizenkét éven át csináltam. Ez pedig az ismeretségek révén újabb és újabb meghívásokat-megrendeléseket hozott zömében ebből a zenés színházi közegből, de előfordultak már akkor is táncos felkérések.

- Egy jelmeztervezőnek mennyire van szabad mozgástere?

- Nagyon változó. Rengeteg helyen dolgoztam, sokat járok vidékre, de a legmeghatározóbb számomra a Madách Színház. Nyolc éve dolgozom itt rendszeresen, s miután ezek zömében látványos, nagy produkciók, elég pontos és kötött menete van annak, hogy ki mit miként csinál. Elengedhetetlen a jó együttműködés a rendezővel, de természetesen van mozgásterem. Ez mondjuk darabonként is változik.

- A legutóbbi munkád a Madách Színházban a Les misérables – A nyomorultak volt. Itt mi volt a megkötés?

- Itt viszonylag szabadon mozoghattam. Szirtes Tamás rendező mindössze annyit kért, hogy ne használjunk olyan nagy léptéket, hanem a jelmezekben is legyenek filmes, aprólékos kidolgozottságú finomságok, egyfajta festőiség.

- A korhűség alapvető volt?

A kosztümök összességében egyértelműen az adott korból merítenek, de a sminkeknél és a frizuráknál lazábban kezeltük a korhűséget, kicsit közelítettünk a mához, főként a fiatal forradalmárok esetében.

Rományi Nóra rajzai  a fiatal forradalmárok jelmezeiről
Rományi Nóra rajzai  a fiatal forradalmárok jelmezeiről

- Ilyenkor beleásod magad, keresel régi ábrázolásokat?

- Ez mindig így van, kortárs daraboknál sem lehet megspórolni az utánajárást. A tervezési folyamat első lépése – azután, hogy a rendezővel átbeszéltük az elképzeléseit – a gyűjtőmunka. Én úgy szoktam, hogy rengeteg dolgot elolvasok, megnézek, majd hagyom, hogy egy kicsit leülepedjen, összeálljon bennem valamilyen miliő, hangulat. A rajzoláskor pedig ez természetesen ott van a fejemben, de addigra már otthonosan mozgok ebben a világban, s szabadabban gondolkodhatok. Egy kortárs dráma közege is nagyon erősen meghatározott, abba ugyanúgy bele kell ásni magad.

- Sosem szeretted volna, hogy valamilyen módon a ruháid álljanak a középpontban?

- Ha ezt szerettem volna, akkor divattervező lennék, vagy látványszínházat készítenék. Ha ki akarom élni az ilyen irányú vágyaimat, képeket festek. Ebben a munkában nekem pont az tetszik, hogy igazi csapatmunka: rengeteg ember harmonikus együttműködése szükséges a kiváló eredményhez, s ehhez én teszem hozzá az egyik mozaik-darabot.

A fiatal forradalmárok élőben
A fiatal forradalmárok élőben

- A színészek jellemzően mennyire szólnak bele abba, hogy mit viselnek?

- Azt vettem észre, hogy zenés színházakban, nagy musicalprodukciók esetében ez is gördülékenyebben működik. Itt mindenki tudja, hogy minden fogaskeréknek a helyén kell lennie ahhoz, hogy zökkenőmentesen menjen a dolog, így általában első szóra felveszik, amit kapnak, kevésbé vannak mániáik. Ez most persze általánosítás, és annyiféle helyzet adódik. Előfordul, hogy egy szereplőnek kimondottan szépnek kell lennie a színpadon, máskor pedig szándékosan elrajzoltak a figurák, s akkor nem lehetünk tekintettel arra, hogy neki jobban állna ez vagy az. A Madáchban azt tapasztaltam, hogy ezzel sosincs komoly gond.

- Előfordul többes szereposztásnál, hogy nézed a próbát, és azt gondolod: ez a másikon sokkal jobban állt?

- Persze, de ez már a ruhapróbán is nyilvánvalóvá válik, ezért általában nem is tökéletesen egyformák a jelmezek, muszáj az adott színészre alakítani. Ezek olyan finomságok, amiket nem veszel észre, ha megnézed egymás után az előadásokat, de ha egymás mellett állna a két szereplő, akkor szembetűnő lenne. A karakterek lényegét is kicsit másként ragadják meg, s a jelmez ehhez is igazodhat.

A nyomorultak - Madách Színház
A nyomorultak - Madách Színház

- Mi az, ami a tervezéskor ihletet ad? A gyűjtögetésnél már színeket, anyagokat is keresel, vagy az az utolsó fázis?

- A nagyprodukcióknál, mint például A nyomorultak, ennek pontos menetrendje van. Gondolj bele, egy ilyen előadásban négy-ötszáz jelmez is van, tekintve, hogy sok szerepet kettes-hármas szereposztásban játszanak. Az első lépés, hogy megkapom a szövegkönyvet, és zenés darab esetében ugyanilyen fontos, hogy a zenét is meghallgassam. Összeáll bennem egy kép, ezt megvitatjuk a rendezővel, aki meghatároz alapvetéseket, hangulatot, beszélünk a karakterekről. Zenés daraboknál pedig nagy tánckarral dolgozunk, és ilyenkor különösen oda kell figyelni arra, hogy milyen legyen ez a tömeg, s ebből miként tűnjenek ki a szereplők. A nyomorultakban megjelenített eseményekről persze kevés konkrét képi anyag fellelhető, de sok festményt, korabeli rajzot vagy akár karikatúrát tanulmányoztam; leginkább színeket, hangulatokat kerestem.

A Thénardier-házaspár
A Thénardier-házaspár

- Ilyenkor skiccelsz?

- Nem skiccelek, a legtöbb rajzomat rögtön aprólékosan kidolgozom, megfestem. Akikkel én dolgozom, azoknak ez többnyire fontos is. Szirtes Tamás például kimondottan szereti, ha a minták, gombok is jól látszanak a terveken. Az első rajz általában persze nem a végleges változat, az többszöri egyeztetés után alakul ki. Elkészül a díszlet, akkor azt is figyelembe kell venni: mi olvadjon bele, és mi az, ami jó, ha kiugrik. A nyomorultaknál például a Thénardier házaspár az, aki elrajzoltabb, s némi színt visz az alapvetően komor közegbe. A próbák során is sokat változtatunk, belekerülnek új ötletek: ide kellene egy plusz zseb, kendő. Mikor készen vannak a tervek, ahhoz keresünk anyagokat, ha nem találunk, festetünk, itt nem igazán működik az, hogy láttam egy izgalmas anyagot, s azt beillesztem. A nyomorultaknál a kész ruhák egy részét pedig koszolni, rongyolni kellett.

- Az fel sem merülhet, hogy egy-egy darabot boltban vásárolj meg?

- Ilyen nagyprodukcióknál nem jellemző. Hiszen több szereposztás van, így például a turkáló nem annyira jöhet szóba, hiszen többes szereposztásban és sokáig játsszák, esetleg új szereplő lép be, vagy pótolni kell. Kisebb vagy kisebb létszámú produkciókban ez inkább megesik. Például Pécsen A kis herceg balettben a bőrkabátokat egyszerűen megvettük, és kicsit átdekoráltuk. De én alapvetően a zenés színházi közegben mozgok otthonosan, ott pedig legtöbbször kimondottan „jelmezszerű”, az adott darabhoz készülő színpadi öltözékekre van szükség.

Kisherceg-Róka

- Rengeteget jársz vidékre. Mész, ahová hívnak?

- Igen, a mi szakmánknak van egyfajta kiszolgáltatottsága. Jellemzően nem vagyunk társulati tagok, így ez egyfajta vándorélet. A Madáchban például annyira sikeresek a darabok, hogy két-háromévente kerülhet sor egy-egy ilyen nagyobb bemutatóra, amire jellemzően engem hívni szoktak. Ez főállásnak kevés volna, és izgalmas is időnként más emberekkel, társulatokkal találkozni.

- A munkád a bemutatóval befejeződik?

- Igen. A színházban van jelmeztervező-asszisztens, aki viszont főállásban dolgozik a társulatnál, és a pótlásokat, vagy az új szereplők jelmezeit már ő el tudja intézni. Előfordul, hogy kikérik a véleményemet, de a munka a premieren véget ér. Addig viszont teljesen leköt egy új darab. A tervezés után anyagmintákat nézegetünk, végigkövetem a kivitelezést, és szeretem, ha az utolsó gombot is kiválaszthatom, ezek mind fontos apróságok.

- Az Operában rendszeresen dolgozol, nyilván más szempontok alapján kell táncosokra tervezni.

- Valóban, de én kicsi korom óta imádom a balettet, így valamelyest otthonosan mozgok ebben a közegben. Novemberben mutatták be a Diótörőt (Wayne Eagling és Solymosi Tamás koreográfiájával), aminek a jelmezeit én terveztem, most pedig a Don Quijote-hoz készítettem el a jelmezterveket, ennek idén novemberben lesz a premierje, és egy szentpétervári koreográfus, Mikhail Messerer rendezi. Meseszerű, finom humorú előadást álmodott meg, korhű jelmezekkel, így ehhez igazítottam a terveimet is.

Drosselmeyer varázsló

- Ezeken a terveken nagyon különlegesek az anyagok. Ezeket készíttetitek?

- Ennek a ruhának az anyagát valószínűleg egy speciális technikával nyomtatjuk majd.

- A költségvetés mennyire szab határt a fantáziának?

- Általában már a tervek elkészültekor meg tudjuk becsülni, hogy ez mibe kerül majd, és vagy jóvá hagyják, vagy nem. Előfordul az is, hogy a már kész terveket kell utólag szűkebbre szabni, például az anyagokon lehet spórolni, persze ez minőségbeli különbséget is jelent.

- Mennyire kell ismerned a színészeket-táncosokat, akikre tervezel?

- A Madáchban már otthonosan mozgok, ott sokakkal dolgozom együtt rendszeresen, így ismerem a küllemüket, alakjukat, ha pedig valaki új érkezik, azt általában alaposan megnézem magamnak.

- Az utcán mennyire figyeled az emberek öltözködését?

- Figyelem, de jellemzően inkább az összkép, a karakter érdekel: a ruhán túl a tartása, frizurája, járása, tekintete. A divat igazán nem érdekel. Láthatod, én is a kényelemre szavazok: sportcipő, nadrág, szaladgálós darabok, egészen megvisel, amikor egy-egy bemutatóra magas sarkút kell felvennem.

- A színpadon, a jelmezek tekintetében sincsenek divatirányzatok?

- Ez érdekes, mert amikor az ember tervez, akkor ezt nyilván nem érzi. De ha visszanézem a tíz-húsz évvel ezelőtti munkáimat, akkor nagyjából meg tudom mondani, mikor készült - nem csak emlékezetből hanem -, mert a ruhákon rajta van a kor lenyomata. Még egy más korszakban játszódó darab esetében is beszüremlik valami az aktuális trendekből. Ebben nincs szándékoltság, de jól megfigyelhető. Most itt ülünk mi 2016-ban, és úgy érezzük, hogy ehhez képest minden elavult, de tíz év múlva ugyanúgy látni fogjuk a fotókon, hogy lám, akkor ez volt a trend.