Vilhelmina

Bartók szabadon 5. – Animato

2016.06.16. 09:00

Programkereső

A Bartók Plusz Operafesztivál kísérőprogramjai műfajukat tekintve nem feltétlenül operához vagy klasszikus zenéhez kötődnek, az viszont nagyon is előfordulhat, hogy az azokon fellépők az operához vagy a fesztiválhoz kapcsolódnak.

Az már kiderült, hogy a zenéhez nem értek, úgyhogy azt igazán ne tessék rajtam számonkérni. Épp ezért gondoltam azt, hogy a főprogram Oidipuszát Enescutól nyugodt lélekkel kihagyhatom – pláne, hogy a műsorfüzet szerint koncertelőadásban adják –, pontosabban David Bowie-ra és némi jazzre cserélem. Ezekről a produkciókról, ha mások nem, érzeteim biztosan lesznek. (Utólag megnyugodtam, hogy jó volt a döntés, mert kedves, ám ami ennél fontosabb: okos, tájékozott és értő fülű barátom annyit írt: „egyszer érdekes opera”. No, akkor a nekem egyszer az majd máskor lesz.)

13419251 1212959708744210 4090072147630736920 n
Fotó: Éder Vera

Az Európa-bajnokság egyébként Miskolcot sem hagyta érintetlenül, a Széchenyi utca mindegyik vendéglátó-ipari létesítményében, függetlenül attól, hogy rendelkeznek-e terasszal vagy sem, ott a tévé, rajta az élő közvetítés. Hatra gyakorlatilag a környéken minden hely megtelt, ki decensebben, ki magyar zászlóba burkolózva és/vagy piros-fehér-zöld bohócparókával a fején ült és drukkolt. Mivel a Szent István tér mellett is van egy ilyen kocsma – jobb híján nevezzük annak –, a szurkolók pedig nagyon örültek az ellenfél piros lapjának meg a második magyar gólnak is, a kettő között és utána pedig jelentős hangerővel kommentálták, ami a pályán történt, a szervezők nagyon belátóan úgy döntöttek, hogy az Ashes to Ashes címet kapó David Bowie-emlékkoncert fél 8-as kezdését a meccs végére tolják. Seres Ildikó, a miskolci színház egyébként remek színésznője időnként bejött a színpadra, tájékoztatott az eredményről, és további türelmet kért. A fehér kerti műanyag székeken, a sörsátori napernyők árnyékában és a tér padjain üldögélők pedig türelemmel vártak. A gyerekek játszadoztak, rohangásztak, a lángos meg a különböző olajban sülő egyéb vásári étkek sültek, a badacsonyi bor tisztán és különböző arányokban szódavizezve fogyott – igazi békebeli hangulat.

klp
Fotó: Gálos Mihály Samu

És ez a hangulat majdnem egy órán át ki is tartott. Hiába szólított fel és mutatott a színpadon élő példát – frenetikusan! – Gyabronka József és Jónás Vera arra, mit jelent a Let's dance, csak a keresztbe tett lábak mozogtak ritmusra. (Gyabronkát nézve tűnt ifjúságom Krétakör-koncertjei jutottak eszembe.) Kis- és még kisebb lányok meg egy kisfiú próbálkoztak a tánccal a nagyjából szimfonikus zenekar méretűre hagyott placcon, de nem találtak felnőtt követőkre. Aztán jött, a rendező, Salamon András megfogalmazásában főhajtásnak és hommage-nak nevezett est folyamán másodszor Müller Péter Sziámi – az ő operafesztiváli kapcsolata közismert, azt hiszem –, aki csak annyit mondott, „gyertek közelebb”, akár székkel is, és elindultak a népek. Székkel is, szék nélkül is. És aztán táncolni kezdtek, kortól, nemtől, mozgáskészségtől függetlenül. A kedvenceimet néhány másodpercben felvettem a telefonommal, mert meg kellett őket örökítenem, hogy van ilyen. Valahol az ötvenes éveinek a második felében járó házaspár, a hölgy öt-hat centis sarkú cipőben, mindketten farmerben, a hölgy szűk farmerszoknyában – a nyolcvanas években fiatalos viseletnek írta volna az Ez a Divat lap –, és valami elképesztő, felszabadult, laza táncba kezdtek. Egymásnak és egymással táncoltak. Jó volt őket nézni, csodálatos lehet az ő kapcsolatuk.

A koncertet – amit egyébként itt Miskolcon prezentáltak másodszor – egyébként keressék a programmagazinokban, mert érdemes. Kezdő és haladó Bowie-rajongóknak meg a hivatásszerűen egyébként színész és popsztár fellépők rajongóinak egyaránt ajánlott. Ajánlom, hogy figyeljék meg, milyen az, amikor „színészdallá” válik egy szám, milyen kémiák működnek, ha két színész énekel, és milyen dramaturgiája van annak, ha egy színész és egy énekes duettezik. De leginkább azt ajánlom, legyenek nagyon oda Thuróczy Szabolcsért. Vagy –tól.

13435472 1212964578743723 2843947021866523034 n
Fotó: Éder Vera

És ha azt látják valahol, hogy Vizin Viktória – aki a műsorfüzet állításával szemben nem tenorista – jazzsztendereket énekel, hát azt se hagyják ki. Akit idén Toscaként ismerhetett meg a helyi közönség – az előadást egyébként tavasszal az Erkel Színházban is láthatták –, az most egészen más oldaláról mutatkozott be. A Miskolc Dixieland Band kíséretével Moll en Rouge címmel két órát kellemesített a nyári színházi éjszakában. Véletlenek márpedig nincsenek: az első félidő csajosabb, lazább dalaihoz fekete alapon fehér pöttyös, flamencós-fodros szabású ruha, féloldalasan feltűzött, a másik oldalra omló frizura dukált, a második rész komolyabb, nőiesebb, érettebb témájú számaihoz féloldalt összefogott haj, ezüstös és bronzos, ünnepélyesebb, színpadiasabb toalett dukált.

13434707 1212978015409046 6024631542917437988 n
Fotó: Éder Vera

A Chattanooga Choo Choo-tól a Shaking the Blues Away-ig tartott a swinges, jazzes, dixie-s kalandozás, és minden pillanatban érezhető volt a választás személyessége. Nem tolakodott a miskolci muzsikusok elé, akik – ennek ellenére is – kísérőzenekarrá váltak. Vizin Viktória lendülete, energiája túlragyogta őket. Semmi stílusidegen nem volt abban, ahogyan a színpadon létezett, nem egy operai manírjait levetkőzni nem tudó operaénekes, hanem egy remek előadó énekelte ezeket az ismert dalokat. Nem voltak fölös rátétek, bár azért a zenészek láthatóan és általuk nagyon élvezett régi poénjait – a Caravan alatti csípőtekergetés... – szívesen megspóroltam volna. De tényleg ez legyen a legnagyobb kifogás.