Kelemen, Klementina

Bartók szabadon 6. – Capriccioso

2016.06.17. 09:03

Programkereső

A szeszélyesség az időjárást illeti, Carment és némiképp talán Rómeót, persze csak a történet kezdetén. De menjünk sorjában.

Talán emlékeznek, ott hagytuk abba a Carment a Szent István téren, hogy Don José csatlakozott a csempészekhez. A csempészek pedig általában elhagyott, de legalább városon kívüli, titokzatos, rejtőzésre alkalmas helyeken szoktak tanyát verni. Miskolc belvárosához közel ilyen titokzatos, rejtőzésre alkalmas hely egyetlen van: az Avas. Itt, a kilátó tövében, a zöldben játszották el a harmadik felvonás keresztmetszetét. (A romantika korának alkotói hogy' irigykednének!)

160615carmen3 vj14 resize

Sok lépcsőn kell felcaplatni. Először az Avasi református templom mellett megy el az ember – itt is volt egyébként hangverseny –, mögötte a műemlék temető, aztán még több lépcső, majd jönnek a borházak – tudták, hogy kilencszáznál több borház pince található itt, közülük nem egy három-négyszáz éves? –, aztán macskakő, fölötte már összeérnek a fák lombjai, de annyira, hogy a városra le se látunk. Ismét lépcsők, ezek már szélesek, a fokok magassága elenyésző, és az út végén ott magasodik karcsú tornyával és megannyi adóvevőjével a kilátó. Felső teraszáról valószínűleg még pazarabb a panoráma, mint a tövéből, és még izgalmasabb lehet a produkció koreográfiája, de be kell vallanom, tériszonyos lévén ez kevéssé izgat fel. Maradok hát a stabil talajon, a felépített kis nézőtéren.

160615 ezrekoperaja carmen iii felvonas gms 0046 resize
Fotó: Gálos Mihály Samu

Az utolsó egyeztetések zajlanak rendező és karmester, azaz Kerényi Miklós Gábor és az alkalom módját megadó, a Carmen feliratú póló fölé frakkot húzó Kesselyák Gergely között, a technikusok leszedik a fűre tett mikrofonokat a nedvességtől védő kék nejlonokat, megszabadítják a hangszórókat is a ponyváktól, a folyamatosan érkezők számára pótszékek kerülnek ki. Kipakolás, hangolás, térformába rendeződés, a „felszíni örömökben gazdag, és mély rétegekben is megérintő opera” első két felvonásának gyors összefoglalása, helyzetdefiníció. Földrengés volt vagy forradalom, mindenesetre zavaros a helyzet, a katonaság uralkodik. A csempészekről nem tudjuk eldönteni, anarchisták vagy szabadságharcosok. „Igazán jó Carment hallva beleőrül az ember” – mondja Kerényi Miklós Gábor. Ezzel nem is vitatkozunk. Némi eszmefuttatás a romantika cigányképéről és szabadságfogalmáról, ismételt daltanulás, felcsendülő nyitány. (Az elejére milyen jól működne egy stepaerobik-koreográfia, jut eszembe blaszfém módon.)

Ám a nyitányt nem halljuk teljességében, mert elkezd szemerkélni, aztán csöpörögni, végül esni az eső. A zenekar elpakol, a nejlonok és a ponyvák visszakerülnek, bennünket pedig megnyugtat Kero és Kesselyák, hogy amíg a talaj nem ázik nagyon föl, ha mással nem, hát „tűzön-vízen át”, egy zongorával előadják az előadandót a szép számú közönségnek, akik közül elég sokan látták az első-második felvonást is, de újak is vannak. Fölnyílnak az esernyők, egészen színes forgataggá változunk. A kilátó terasza alá húzódva meg lehet figyelni a graffitiket és feliratokat az obligát Itt jártunk-tól a szívbe írt névpárokig, de van egy egész pazar is.

Számomra a művészet menedék a szürke hétköznapok elől

– írja alkotója, a szöveg alá glóriát, alá két hatalmas angyalszárnyat rajzolt. Nézegetem, olvasgatom a szürke betonoszlop oldalait, hallgatom a zenekari és énekkari művészek sztorizásait. Nem sokáig tehetem – szerencsére –, mert az eső csak ránk ijesztett.

160615carmen3 vj40 resize

Ismét kiszabadulnak a mikrofonok, a hangszórók, a tévék, amelyeken láthatják a szokatlan színpadon levők a dirigenst, és megérkezik a csempészek teherautója. A koreográfia innen a szokásos: halk rendezői összefoglalás és kommentár, miközben a történések zajlanak. Svungja van az egésznek, nyilván a helyszín is teszi, de az énekesekre sem lehet panasz. (És nem azért, mert – ennyivel tartozom – elfogult vagyok Mester Viktóriával, Molnár Leventével és Létay Kiss Gabriellával szemben.) Hogy aztán milyen lesz a pénteki előadás, meglátjuk. A Mester Viktóriával készült interjú szerint lesznek hasonlóságok a néhány évvel ezelőtti szegedi Dóm téri produkcióhoz képest. Mivel azt én alapvetően szerettem, hát nyugodtan fogok elindulni Diósgyőrbe. Legföljebb egy takarót viszek magammal, ki tudja, milyenek az itteni éjszakák.

Arról már esett szó, hogy a zenéhez nem értek. (Nem büszkeség, inkább sajnos, de tény.) Akkor most essék arról, hogy a tánchoz se. A baletthoz meg aztán pláne. Ennek ellenére van róla véleményem. (Tízmillió szövetségi kapitány és színikritikus országában nem lenne?) Különösen akkor, ha a műsorfüzet úgy kelti fel az érdeklődést valami iránt, hogy „A könnyű anyagokból készült fényűző, ugyanakkor egyszerűnek tűnő jelmezek nem akadályozzák a táncosokat a mozgásban. Az aprólékosan megtervezett díszletekkel páratlan élményt nyújtanak.” Hát akkor hajrá, tessék engem lenyűgözni! 

15 06 16 romeo es julia web

Lelövöm a poént. Nem sikerült a constanțai balettegyüttesnek. Sem a jelmezeikkel, amelyek nem akadályozták a táncosokat – ez tényleg üdvözlendő tervezői hozzáállás –, sem a díszleteikkel, mert a látvány összességében egy kis költségvetésű nyolcvanas évekbeli mesetévéjátékot idézett. Az erősen historizáló jelleg se lenne baj. Talán valahol máshol még hatna is. De a Jégcsarnokban, ahol a színpad oldalán, a backstage-ben zajló eseményeket is láthattuk, sőt a tér akusztikai adottságainak köszönhetően felerősítve hallottuk, az illúzió szikrája is azonnal kihunyt. Kár volt érte.