Móric

Bartók szabadon 9. – Accelerando

2016.06.20. 10:17

Programkereső

Egyszerre nem lehet az ember két helyen, ez már többször bebizonyosodott fesztiválok mellett a hétköznapokban is. Hogy ilyenkor mit csinál az ember? Dönt. Így lesz egy előjátéknyi operából jazz és némi klasszikus érintéssel electroswing.

Vannak azok a fesztiválok, amelyeken az ember ide is benéz meg oda is, így gyűjtve a hangulatokat, pillanatokat, színeket, hangokat, illatokat. És vannak azok, amelyek pontosan, menetrend szerint kezdődő, -tól-ig tartó programokból állnak. Utóbbi esetben nagy az előzetes választás tétje, mert mi van, ha kiderül, nem a legjobb esemény mellett voksoltunk? Én ilyenkor hajlamos vagyok rettenetes bűntudattal bár, de felülvizsgálni a döntést, és azonnal B tervet keresni. Jelen esetben ez történt. Feltételezem, hogy a hiba az én készülékemben volt.

Ariadné Naxosban
Ariadné Naxosban
Fotó: Éder Vera

Szóval Ariadné Naxoszban Kassáról. Az öltözők előtt felállított smink- és fodrászasztal. Fehér arcok, fekete parókák. Mintha egy expresszionista Beatles rajongói klubba csöppentem volna. Tüllszoknyás színész. (Nem kérdezem meg, hogy maga-e itt a tánctanár, de ő lett a tánctanár!) Frizurák a Nők a pult mögött idejéből. Ez látványra igen vicces. Impresszív a díszlet, a háromoldalú, sötét lazacszín dobozba tett hatalmas gitár is, a sarokban a letörött nyak, némi szellemesség is felfedezhető a színpadon mind mozgásban, mind jelmezben, a mozdulatok szélesek, szinte komikusak. Győzöm, győzögetem magam, de meghajlok magam előtt: megmérettetek, s könnyűnek találtatok Richard Strauss-szal szemben. Önző vagyok, vállalom. Ki az utcára, ki a Szent István térre! A szünetben inkább arra veszem az irányt, ahol a Modern Art Orchestra játszik.

Modern Art Orchestra
Modern Art Orchestra
Fotó: Gálos Mihály Samu

Aki nem tudná, hogy magyar meccs volt, a Széchenyi utcai forgatagból az is egyértelműen megállapítaná. Válogatott(szerű) mezben sétálók, zászlóba burkolózók – strandra is ajánlanám leégés ellen –, néhány illuminált, rigmust skandáló szurkoló. Ebből az állapítható meg, hogy nem kapott ki a válogatott. A villamosok is rendben közlekednek, bár ez azért nem a budapesti Margit híd. Szóval nyugalom van és rend. Átlagos szombat este is lehetne. Hogy ne legyen az, arra ott a MAO, Szűcs Gabi és az Stereo Swing.

Fess, öltönyös urak, fúvósok – csupa férfienergia. Jó, hogy jön Pocsai Kriszta a Gershwin-dalokkal. El nem tudom mondani, mennyire jól esik a szabad tér, a már nem fájón tűző nap, a színházi viselkedés utáni fesztelenség. Megnyugtatom magam, jól döntöttem, igen, ez kell nekem.

Electro Swing
Electro Swing
Fotó: Éder Vera

És kell a Miskolci Balett Utcatánc-összese is, az esti előadásokat megelőző, azokra hangoló, de a műfajjal közeli ismeretségben nem állókhoz is eljuttató, etűdökből álló produkciók egyvelege. Hol illusztrálnak, hol tisztán táncolnak, hol történetet mesélnek, hol zenei érzeteket fordítanak le a mozdulatok nyelvére. Nincs robbanás, csak hol-fenn-hol-lenn hullámzás. Még. Majd a Nyári Színházban.

Pedig részemről teljesen decensen indul a Stereo Swing és Szűcs Gabi koncertje. A DJ, Ordiman intrót játszik, akinek van helyi kötődése, a Miskolci Balett A nagy Gatsbyjének stáblistáján is szerepel. Majd jönnek feketében és fehérben a többiek, élükön a piros tűsarkús, csokornyakkendős frontasszonnyal. Azt hiszem, a második számnál tartunk, amikor fotós barátom – nem a wellhellós, az fiú, ő meg lány – az én sorom magasságában elkezd integetni, hogy engedve Szűcs Gabi invitálásának, menjünk le előre táncolni. Ha már a közönség mozgó lábakkal és bólogató fejekkel, de mégis félénken üldögél, a sajtónak példát kell mutatni. Ha már mi csináljuk a híreket és forgatjuk a Föld kerekét – nem, az nem a pénz! –, és ha már oly sok rosszat lehet mondani bizonyos képviselőinkre, hát tegyük meg a magunkét a hangulat érdekében.

Electro Swing
Electro Swing
Fotó: Éder Vera

Mint Jeanne d'Arc, oly elszántsággal indulok le a lépcsőn. És van ám hatás! Nem azonnali, de szép lassan elkezdenek csatlakozni az ötvenesek, aztán két egészen kicsi lány, és a Miskolci Balett is képviselteti magát. (Jó, ha valaki tud táncolni, úgy nem kunszt.) Az opera-előadásnak vége, így folyamatosan érkeznek további kíváncsi nézők. Úgy tűnik, mindenkinek bejön a vintage és a mai ritmusok közös nevezője. Ez az a retro, ami nem egyszerű átplántálása a múltnak egy másik korszakba, mert abból könnyen lehetne anakronizmus, hanem a jelennel tudatosan ütközteti, a bennünket érő hatásokon szűri át. Energiák szabadulnak fel, feszültségek szakadnak ki, a tánctéren levők csak magukra vagy a partnerükre figyelnek, megfelelési kényszer senkiben nincs. Ez vagyok én, így tudom csinálni. Sok kicsi mikrokozmosz a placcon. (Ha már Bartók.)

Nyár volt, alkonyat, s lenn a Moszkva-part... harmonikázza Weszely Ernő éjféltájt. Itt a Szinva folyik, de az is szép.