Zalán

A fiú, akinek jobban tetszett a piruett, mint a balegyenes

2016.08.11. 08:26

Programkereső

Ha valaki elmegy a Billy Elliotra az Operaházba, készüljön rá: sírni fog és nevetni, és nagyon jó estéje lesz.

Ez az Operaház első próbálkozása a műfajban, és nem is bízhatták a véletlenre a Billy Elliot sikerét, ugyanis ezt játsszák augusztusban és szeptemberben is, hétvégente naponta kétszer. Persze könnyű Elton John művével sikert elérni, hiszen a musical népszerűbb műfaj, mint az opera, és bizonyosan fanyalognak is emiatt páran, de ha bárki olcsó szórakozásnak vélné a Billy Elliotot, téved.

Több szempontból is öröm az Operában megnézni ezt a darabot. Rég láttam már ilyen dinamikus mozgást a színpadon, mint itt, ilyen gyors és gördülékeny jelenetváltásokat, rég láttam ilyen jó színészi játékot, és ennyire lelkes közönséget is. (És nem utolsósorban: végre egy angolos angol feliratozás a megszokott nehézkes nyelvezet helyett. Persze nem volt nehéz, csak be kellett rakni az eredeti szöveget.)

A kiváló minőség mögött hatalmas munka van, állítólag estéről estére mintegy 180 ember dolgozik a produkción, a gyerekek felkészítésében is tucatnyian vettek részt, van a színpadon egy Kossuth- (Hűvösvölgyi Ildikó) és két Jászai Mari-díj (Stohl András, Fillár István), meg minimum két gyerekszínész, akiknek ígéretes karriert jósolhatunk. A címszereplőt alakító John Bailey McAllisterből lehet, hogy végül nem énekes lesz, de annál jobb táncos és színész. Nem könnyű a szerep, de helytáll benne derekasan, még ha néhány nehezebb hangjegynél drukkolni is kell egy kicsit.

Michael szerepében Kamarás Zalán, aki le sem tagadhatja, hogy színészcsaládból származik, jól táncol, jól játszik. A felnőttek közül Stohl András a produkció drámai töltetét erősíti, alakítása folytán az apa figurája hiteles és élethű. Hűvösvölgyi Ildikó nagyon jól érzi magát a nagymama szerepében, lehet is nevetni az ő karakterén: demenciában szenved, romantikus álmodozó, aki ugyanakkor a pokolba kívánja a halott férjét, szörnyű állapotú szendvicseket eszik, és nagyon izgul Billyért.

Mrs. Wilkinson, a tánctanárnő megformálója Auksz Éva, az este egyik legrokonszenvesebb figurája. Hálás szerep egyébként: szellemes dumái vannak, szép, színes jelmezei és dinamikus, tüzes táncjelenetei. Fejszés Attiláról nehezen hiszem el, hogy Stohl fia a musicalben, de egy kis képzelőerővel túllendülök rajta. Van két kiváló mellékszereplőnk is, a zongorakísérő Mr. Braithwaite szerepében Ömböli Pál néhány táncos számot is bevállal (inkább medve-, mint balettalkat, de ez annál viccesebb), Fillár István a bokszedző szerepében csak annyit merít a zsánerfigura maníros elemeiből, amennyit szabad – egyébként alkalma van egy Margaret Thatcher-parókában is bohóckodni, a hasonlóság hátborzongató.

A történet erénye egyébként, hogy egy viszonylag egyszerű alapsztori ügyesen van megterhelve különböző szintű konfliktusokkal. A szerkezetet a közösség és az egyén szembeállása mozgatja: Billy táncos szeretne lenni egy olyan közegben, ahol a munkás életforma apáról fiúra öröklődik. Az apa, Jackie arra kényszerül, hogy Billy érdekében újra munkába álljon, holott a barátai és bajtársai hosszú idő óta elkötelezetten sztrájkolnak.

A maga módján még a nagymama is az individualizmus mellett foglal állást, amikor kijelenti, hogy ha még egyszer élne, nem házasodna meg, hanem a saját boldogságán dolgozna. Szirtes Tamás rendezése hatásos jelenetekben élezi ki ezeket az ellentéteket: Billy sorsa a koreográfiában is egybefonódik a külső történésekkel, a sztrájkkal, a rendőri atrocitásokkal.

Nem lehet eléggé dicsérni, hogy a nagy, társadalmi léptékű tablóképek és az intim, személyes történések milyen jól ellensúlyozzák és egészítik ki egymást. Jól tálalja a rendezés a másság problematikáját is – mégpedig úgy, hogy egyáltalán nem jelenik meg „problémaként”. Michael homoszexualitása expliciten kimondatlan, de azért egyértelmű: 2016-ban már nem ezzel kapcsolatos a történet fő üzenete, szerencsére túljutottunk azon, hogy erre drámai konfliktust kelljen építeni.

A zenekart Köteles Géza igazgatja, egyébként ide sem fér, hány együttes vesz még részt a produkcióban: itt van a Magyar Nemzeti Balett, az Opera Énekkara és Gyermekkara és sokan mások.

És természetesen, mivel ez egy musical, a színpadi látvány kellően nagystílű. Vannak igazi táncos nagyjelenetek – a koreográfus Tihanyi Ákos –, egy igazán ízlésesen megoldott vetített háttér, illetve könnyen mozdítható díszlet – díszlettervező Szlávik István –, és egy csomó balettozó kislány, akikre öröm ránézni: ügyesek, okosak és szellemesek. Ahogy Kulikova Ksenia és Borsai German balett-táncosokat nézik, akik a Hattyúk tavának zenéjére piruetteznek, talán az is megfordul a fejükben, hogy néhány év múlva ők táncolhatnak a helyükben.