Friderika

Kicsit álomszerű, kicsit hézagos

2016.10.06. 08:20

Programkereső

Tihanyi László zeneszerzőként és karmesterként egyike a magyar zenei élet legaktívabb és legkeresettebb résztvevőinek. Az Anyaisten című opera szerzője ezúttal két, az operaműfaj kategóriáival nehezen jellemezhető zenés színpadi művel jelentkezik. A művekről, és a felnövekvő új zeneszerző generációról is beszélgettünk.

- A CAFe Budapest keretében két új zenés színházi darabjával ismerkedhet meg a közönség, amelyek műfaji besorolása csak első látásra egyszerű. Miről van szó pontosan?

- Semi-operák, vagy még divatosabb kifejezéssel stage musicok kerülnek színpadra, olyan alkotások, amelyekben egyenrangúan fontos a zene, az énekhang, a próza és a tánc. Ez az első két ilyen művem, a 2007-ben bemutatott eddigi egyetlen operám ízig-vérig kőszínházi darab, ami az egyik legfontosabb mű az életemben, de biztos voltam benne, hogy ha lesz még zenés színpadi alkotásom, akkor valami gyökeresen mást fogok kipróbálni.

Tihanyi László
Tihanyi László
Fotó: Posztós János

- Hogyan állt össze az elképzelése a Fehér rózsával és Vörös izzással kapcsolatban?
- Hosszabb ideje gondolkodtam már egy olyan kompozíción, ami egy tragikus szerelmi történetet mond el, úgy, hogy mindez nem, vagy csak alig jelenik meg szövegszerűen. A Vörös izzás mintegy háromnegyed órás anyagával készültem el először, amiben egy női narrátor, a darab bizonyos pontján hat énekes és öt hangszeres vesz részt. Középkori és keresztény tematikában kezdtem el gondolkodni, de nem találtam megfelelő szöveget, mígnem két olyan japán monda jött velem szembe, amiből ki tudtam alakítani egy koherens történetet. Nem szerettem volna imitálni semmit, egyszerűen csak elfogadni, és hozzáengedni a saját zenei gondolataimhoz azt az attitűdöt, ami a japán kultúrához hozzátartozik.

- A Fehér rózsa ezzel szemben egy abszolút európai történet, egy férfi és nő tragikus házasságáról.

- Ebben a darabban az idővel kezdtem el játszani. Egyrészt a feleség barátnőjéhez írt leveleiből követhetjük a történetet a kezdetektől a tragikus pontig, míg a férj a jelenből halad visszafelé szintén a tragikus eseményig úgy, mintha naplórészleteket olvasna fel. A két ember nem képes arra, hogy megbeszéljék a problémáikat. Ennek megfelelően az énekesek a narráció szövegéből kiragadott kulcsszavakat éneklik majd, amelyek bár nem állnak össze mondatokká, de mint szavak, megjelenítenek egy-egy érzelmi szituációt.

- Két különböző történet, egy megfoghatatlan műfaj keretei között. Mi köti össze a két alkotást?

- A történetekben részemről a megkomponálás módja a közös. Álomszerűen, kicsit hézagosan, bizonyos dolgokat nem kimondva, inkább csak érzékeltetve tálalok mindent. Reményeim szerint a cselekményben található hézagokat a zene egészíti ki, a zenében találhatóakat a tánc tölti fel, az itt fellehető töredékeket pedig a szöveges narráció kovácsolja egésszé.

- Megítélése szerint mi jellemzi a saját zenei nyelvét?

- Azzal a jelzővel szoktak illetni, hogy én vagyok a legfrankofónabb beállítottságú zeneszerző, ami annak tulajdonítható, hogy nem érzem nagyon szerencsésnek azt a rendkívül eltúlzott dominanciát, amit a magyar zenei köztudatban a német zene élvez. Engem a francia zene ugyanannyira érdekel, talán ezért is, a saját műveimben egyfajta egyensúlyra próbálok törekedni, fontosnak tartom a melodikus és a harmonikus gondolkodás kiegyenlítését, a forma és a struktúra megtervezése mellett pedig azonos súlyúnak érzem a hangszerelési és a hangszínbeli megtervezettséget.

- A kortárs zenével kapcsolatban megfogalmazott befogadói kritikákra Önnek mi a válasza?

- Miután én vagyok az első befogadója a művemnek, ha az akkor engem meggyőz, gond nélkül bocsájtom mások elé. Külső igényeket nem tudok kielégíteni, és ha létezik is elvont szakmai elvárás, engem az nem motivál. Ma nagyon sok emberhez eljut a zene, nem tudjuk lokalizálni a közönséget, így nem is értelmes törekedni valamilyen vélt közönségízlés kielégítésére.

- A Zeneakadémia oktatójaként mi az, amit a zeneszerzésről átad a fiataloknak?

Tihanyi László
Tihanyi László
Fotó: Nagy Attila

- Azt szeretném, ha nem klisékben gondolkoznának, és nem azt várnák a tanáraiktól, hogy kész, tartalommal megtölthető formákat adnak nekik. Szükséges, hogy mindig konkrétumokban, adott zeneművek és művészeti kérdések alapján ítélkezzenek. A másik része, hogy megpróbálok rájönni, hogy egy adott csoport mire fogékony leginkább, és mire lenne a legnagyobb szüksége. Utána megpróbálom megtalálni azt a pontot, ahol ez az én preferenciáimmal találkozik.

- Tapasztalatai alapján, és az utánpótlást tekintve, milyen jövőt jósol a magyar zeneszerzésnek?

- A mostani húszéveseknél különböző, de nagyon jól összepasszítható, ígéretes tehetségeket látok, ezért – talán az én generációm feltűnése óta először – nem csak egy-egy jelentős szerző, hanem egy komplett generáció megjelenését várom.