Cecília

Ezt kell tudni a Mariinszkij Színházról

2016.10.18. 09:47

Programkereső

1860. október 14-én, 156 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a világ egyik leghíresebb operaháza, a szentpétervári Mariinszkij Színház.

A színház eredeti épülete a Körhinta téren (Карусельная площадь) helyezkedett el, amit csak később neveztek át Színház térré (Театральная площадь), ahol mai is található a Mariinszkij épületegyüttese. A színház épülete, vagy ahogy a péterváriak becézik: a Marinka, másfél évszázad elteltével a város egyik szimbólumává nőtte ki magát, ami nélkül észak Velencéje már nem lenne ugyanaz. Színház és koncerttermei folyamatosan, estéről estére telt házzal működve hozzák el a megszokott repertoárdarabokat és a világ operajátszásának újdonságait az orosz és a nemzetközi közönségnek.

A szentpétervári Mariinszkij Színház épülete
A szentpétervári Mariinszkij Színház épülete
Fotó: Ur Máté - Fidelio

Az opera- és balettszínház színpadán mások mellett olyan legendás táncosok léptek fel mint a cári balett csillagai Matilda Kseszinszkaja és Anna Pavlova, valamint a Szergej Gyjagilev fémjelezte orosz balett kiemelkedő táncos koreográfusa, Vaclav Nyizsinszkij.

A neves orosz színház fennállásának 156. évfordulóján az épülettel kapcsolatos legérdekesebb tények közül válogattunk:

Van egy Mariinszkij III.

Kevesen tudják, hogy a színház néhány éve átadott modern épülete, amely Mariinszkij II. néven került be a köztudatba valójában már a harmadik játszóhely. A jelenlegi épület helyén már II. Erzsébet cárnő uralkodása alatt is működött egy társulat, amely 1783-tól kezdve tartott itt előadásokat az akkori kőszínházban. A most is látogatható színházat csak több mint ötven évvel később, 1859-ben kezdték építeni, miután leégett a régi Körhinta téren álló Cirkusz. Az új színházat már a Pétervári Konzervatórium közelben álló épületével harmóniában tervezetek és építettek.

mari
Fotó: Ur Máté - Fidelio

Egy nő és a Mariinszkij

Az újonnan felépülő színház a Mariinszkij nevet II. Sándor cár felesége, Maria Alekszandrovna cárné tiszteletére kapta. A cárné alakja a színház címerébe is bekerült, és nemcsak az Alekszandr Golovin által készített portré díszíti most a színház óriási színpadi függönyét (1914-től), de az épület minden függönye, szőttese Maria Alekszandrovna alakjára és pompázatos ruhájára emlékezteti az odalátogatókat.

Az első előadás

A Mariinszkij Színház Mihail Glinka Életemet a cárért című operájával nyitotta meg kapuit. Az előadás a szovjet időszakban is repertoáron maradt, igaz, az opera címét egyszerűen Iván Szuszanyinra változtatták. Érdekes tény, hogy mint később a zeneszerző feljegyzéseiből kiderült, Glinka is ezt a címet szánta volna színpadi művének, de ugyancsak ideológiai okokból ezt nem engedélyezték. A cári színházak főigazgatóságának vezetője Sztyepan Gedeonov úgy vélte, hogy sokkal inkább olyan címre van szükség, amely kifejezi a haza és az uralkodó iránti elköteleződést. Ez a címötlet az, amit ma is használunk, és a Mariinszkij műsorában is így találhatjuk meg Glinka operáját.

Egy titkos ajtó

A cári családnak eredetileg is terveztek egy olyan uralkodói páholyt, amelyből ünnepélyes keretek között, természetesen a legjobb szögből nézhették végig az előadásokat. A uralkodók és kísérőik ugyanakkor az évtizedek során sokkal jobban kedvelték azt a családi páholyt, ami éppen a színház mindenkori igazgatójának ülőhelyével szemben volt, közel a színpadhoz. Ebbe a helyiségbe egy titkos ajtót is elrejtettek, amely egyenesen a szólisták öltözőjének folyosójára vezetett, hogy a cár az előadás után a legrövidebb úton ki tudja fejezni gratulációját.

A legenda szerint II. Miklós, az Orosz Birodalom utolsó cárja, sokszor nyitogatta ezt az ajtót, mégpedig azért, hogy kettesben lehessen Matilda Kseszinszkaja balett táncossal, akihez gyengéd érzelmek fűzték.

Egy különleges csillár

A Mariinszkij Színház régi épületének nagytermét egy háromemeletes bronzcsillár díszíti. A két és fél tonnás lámpaszerkezetet 210 égő és 23 ezer kristálycsüngő ékesíti. A csillár feletti plafonrészen pedig 12 orosz író portréja található, köztük Gogol és Fonvizin, jelezve, hogy a színház tradicionálisan prózai előadásoknak is helyet adott.

Fjodor Saljapin Borisz Godunov szerepében
Fjodor Saljapin Borisz Godunov szerepében

Fjodor Saljapin portréja

Alekszandr Golovin legendás festő és díszlettervező volt, akinek szívesen állt modellt minden művész, többek között Fjodor Saljapin is. Saljapint a Borisz Godunov címszerepében örökített meg Golovin méghozzá rögtön Muszorgszkij operájának bemutatója után. Később az énekest még két szerepben ábrázolta a művész, köztük a démoni Mefisztofeleként, de a leghíresebb a Borisz maradt. A kép ma a pétervári Orosz Múzeumban látható.

Harang a kulisszák mögött

A Mariinszkij színpada mögött ma is ott van az a közel 200 éves öntöttvas harang, amit Muszorgszkij két művéhez, a Borisz Godunov és Hovanscsina című operákhoz használtak. A harangot Pétervár egyik, a bolsevikok által felrobbantott templomából mentették ki a város csatornáin keresztül. A harang az 1930-as években került végleg a színház használatába és tulajdonába is.

Egy megvadult szamár

Az 1970-80-as évek fordulóján a Don Quijote előadáshoz valódi lovat és szamarat használt a rendező, amiből több bonyodalom kerekedett a színházban. Az egyik alkalommal a Don Quijotét alakító énekes úgy döntött, odalép sarkantyújával a lónak, mire az minden szelídsége ellenére felágaskodott és ledobta a lovasát. A lovat kivezették, az előadás pedig ment tovább mintha így tervezték volna, a közönség alig vett észre valamit.

1980-ban egy sokkal kellemetlenebb eset történt az előadáson, amikor is a lóidomár betegsége miatt máshonnan kellett lovat kölcsönözni az előadáshoz. Csak a műsor közben derült ki, hogy a ló ezúttal nem csődör, hanem kanca volt, aki annyira elbűvölte Sancho Panza szamarát, hogy az megiramodott és ledobva lovasát azonnal akcióba is lépett. A zenekari árokból hallatszó nevetéssel tarkítva a függöny bezárult, az előadást pedig felfüggesztették.

marinszkij.doc2
Fotó: mariinsky.ru

„Jó lesz az így is”

A 1970-es években felújításokat végeztek a színházban. A zenekari árok megbontásakor törött kristálydarabokat találtak a padló alatt. A munkások szemétnek gondolták a törmelékeket és ennek megfelelően ki is dobták azokat. Csak a felújítás utáni első előadáson derült ki, hogy a kristálytörmelékek a hangzás és az akusztika elősegítés érdekében voltak ott. A rendszeres látogatók szóvá is tették a minőségváltozást, ezt azonban a mai közönség már érzékelheti.