Sámuel, Hajna

Utoljára látható Fekete Gyula operája

2016.11.02. 15:35 Módosítva: 2016-11-02 15:35:54

Programkereső

Fekete Gyula operáját, az Egy anya történetét november 7-én és 8-án láthatja utoljára a közönség a Zeneakadémia és az Operettszínház együttműködésében a Solti-teremben.

 Az Andersen meséje nyomán íródott alkotás, melyet Zsótér Sándor állított színpadra, az önzetlen, önfeláldozó szeretetről szól. A történet szerint a Halál elragad egy kisgyermeket az anyjától, aki elindul, hogy megkeresse őt. Útja során találkozik az Éjszakával, a Csipkebokorral, a Tóval és a Sírásóval. Segítségükért cserébe mindannyian valamit kérnek tőle. Az egyik a lelkét, a másik a vérét, a harmadik a szeme világát, a negyedik a fiatalságát. Az Anya mindent feláldoz azért, hogy eljusson a Halál birodalmába a gyermekért.

Egy anya története - operabemutató a Zeneakadémiával közösen
Egy anya története - operabemutató a Zeneakadémiával közösen
Fotó: Budapesti Operettszínház

Frankó Tünde szerint, aki az Anyát személyesíti meg, mindegy, hogy ezek valóban megtörténnek-e vagy csak szimbolikus jelentéssel bírnak, ilyen stációkon egy nő, aki elveszíti a gyermekét, érzelmileg biztosan keresztülmegy.

De hiába megy végig, végül ő maga mondja ki, hogy a te véred az én vérem, a te csontod az én csontom, és tulajdonképpen eggyé válik a halállal

– véli a művésznő. A Halált alakító Dolhai Attila úgy látja, hogy az általa megformált karakter nem negatív, tetteit nem a gonoszság vezérli, egyszerűen csak a munkáját végzi.

Attól nagyon szép a darab, hogy ebben a mesében egyszer csak meglátod a mai világ kiszolgáltatottságát. Senki nem rossz, vagy gonosz, csak éppen mindenki a saját dolgával foglalkozik, a saját boldogulását keresi. És semmi sincs ingyen. Az Anyának minden segítőnek adnia kell önmagából valamit, hogy tovább engedjék. Ettől válik nagyon maivá ez a történet.

Zsótér Sándor úgy látja:

Andersen meséje egyszerű, durva. Az egyetlen meg nem emészthető motívum az anya döntése a gyereke sorsáról. A zeneszerző a feloldozásra tette a hangsúlyt. Beney Zsuzsa költő, a librettó szerzője az Anya és a Halál szerelméről írt szenvedéstörténetet.

Fekete Gyula zeneszerző tíz évvel ezelőtt kereste meg Zsótér Sándort azzal, hogy szeretné, ha megrendezné operáját. Az előadás létrehozására végül 2015-ben, a Budapesti Operettszínház és a Miskolci Operafesztivál együttműködésében nyílt lehetőség.

Az előadás egy négy részre osztott házban játszódik, ahol a történet alakjai mint egy család tagjai jelennek meg. Mindannyian végig színpadon vannak, és ha nem is tartózkodnak egy térben, mindig reagálnak a másik helyiségben zajló eseményekre.

Ez nem könnyű, mert folyamatosan jelen kell lenni testben, hangban és szellemben, ami iszonyatosan nagy koncentrációt igényel

- meséli az Éj szerepét alakító Nádasi Veronika. És bár a mű az opera minden szabályának megfelel, mégis - valamennyi művész szerint - egyfajta crossovernek tekinthető, amely lehetőséget ad arra is, hogy a musicalből érkező Nádasi Veronika a saját stílusában énekeljen. 

A szerző kifejezett kérése volt, hogy musicalesen énekeljek. Maga a darab is, a szerepem pedig kifejezetten nagyon dallamos, helyenként szinte popos, könnyűzenei hangzású, fantasztikus muzsika. Amikor az egyik próbán megmutattam Fekete Gyulának, hogy musicales stílusban is el lehet énekelni, annyira megtetszett neki, hogy azt kérte, maradjon ilyen, amivel a rendező is egyet értett.

– idézi fel a művésznő.

Zsótér Sándor folyamatosan azt mondogatta: felejtsd el, hogy operát énekelsz, most legyen Mick Jaggeres, most Jimmy Hendrixes. Ne érdekeljenek a leszabályozott klisék, amivel egy operát el kell énekelni!

– teszi hozzá Langer Soma, aki a Csipkebokor alakjában tűnik fel.

Gyula valóban nyitott volt a tekintetben, hogy kicsit formálhatjuk a hangokat, de istenigazából az a fajta kettősség, amit Vera is megfogalmazott, az én esetemben nem volt, nem lehetett érvényes. A Halál szerepében muszáj klasszikus módon énekelni

– folytatja a gondolatot Dolhai Attila.

Gyula inkább arra volt nyitott, és ebben a rendezővel maximálisan egyet értettek, hogy mindenki azt mutassa, amiben a legjobb. Ne akarjon más lenni. És az a csodálatos, hogy Fekete Gyula zenéjében ez a sokszínűség egységgé tud kovácsolódni.

Frankó Tünde szerint nagyon modern az énekelni való és a zenei megfogalmazás, miközben sok helyen populáris a muzsika, „de ahol komplikáltabb a zenei anyag, ott a mondanivaló annyira magával ragadó, hogy a nézőknek nem tűnik fel a darab technikai és zenei nehézsége”. Zsótér Sándor úgy látja: „a zene feszegeti az operai határokat, az előadás meg csak megy utána. A darab oratórium-musical. Statikus és táncos egyszerre. Ladányi Andrea élete legkisebb díszletében statikus táncokkal oldotta fel ezt az ellentmondást. A társulat tagjai közül egy operaénekes, egy musicalből opera felé haladó énekes, egy operettprimadonna, két musical sztár adta tehetségét, lendületét, szeretetét, vérét. Nagyon megszerettem őket” – zárja gondolatait a rendező.

A társulat első alkalommal dolgozott a leginkább prózai rendezéseiről ismert Kossuth-díjas Zsótér Sándorral. Ez a találkozás mindannyiuk számára fontos és meghatározó volt. „Mi hozzászoktunk ahhoz, hogy elsősorban a zenén keresztül nyúlunk egy-egy műhöz. Borzasztóan izgalmas volt azt látni, ahogy egy rendező más irányból közelíti meg a darabot” – mondja Frankó Tünde. „Az első pillanattól kezdve, ahogy Sándor megérkezett és elkezdte mondani, mit és hogy szeretne, milyen világba álmodta meg ezt a történetet, olyan volt mintha egy lelki kurzuson vettünk volna részt, miközben a szakmáról is elég sok mindent tanultunk” – teszi hozzá Dolhai Attila. Balassa Krisztián az együttgondolkodás lehetőségét és egymás elképzeléseinek kölcsönös figyelembevételét emeli ki a rendezővel és a zeneszerzővel való közös munkája során.

„A kezdet kezdetétől mindenben támogattuk egymást. Sándor olyan dolgokra világított rá ebben a gyönyörű-szomorú mesében, amiket mi nem is vettünk észre. Gyula azt mondta, ő már tíz éve kiírta magából ezt a dolgot, úgy tekint rá, mint a gyerekére, nekem viszont teljesen új volt és most elkezdte az én szemüvegemen keresztül nézni. Jó volt, hogy sok tekintetben flexibilis volt. Sándor is velünk, rajtunk keresztül tanulta meg a zenét és ebből felépített egy világot, ami szerintem nagyon koherens és nagyon szép. Fantasztikus kirándulásnak tekintem ezt a munkát, örökre szóló élmény volt velük dolgozni.”

Az előadás különleges látványvilága Ambrus Mária díszlet- és Benedek Mari jelmeztervező munkáját dicséri. A Zeneakadémia rektora, Vígh Andrea és a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Lőrinczy György által kezdeményezett együttműködés keretében megvalósuló produkció fontos találkozási pont a két intézmény életében. Fekete Gyula maga is a Zeneakadémia tanszékvezető egyetemi tanára, a Sírásót életre keltő Blazsó Domonkos a Zeneakadémia opera tanszakos hallgatója, valamint az Operettszínház zenészeinek többsége, művészei közül többen is ott végezték zenei tanulmányaikat.

Az Egy anya története sokszínű, a műfaji határokon átívelő muzsikájának köszönhetően minden zene iránt nyitott és fogékony néző számára különleges élményt kínál. Az örökérvényű anderseni mese az Operettszínház előadásában a mához szól, miközben alapvető, zsigeri emberi érzésekről beszél, látlelet ad mai korunkról is.