Zsuzsanna

A színekben rejlik a lényeg

2016.12.23. 08:30

Programkereső

A szicíliai és ecuadori szülők gyermekeként Amerikában nevelkedett operaénekes, Charles Castronovo decemberben Puccini Bohémélet című operájában lépett fel a Magyar Állami Operaházban. Az énekes, bár rocksztárnak készült, később mégis az operát választotta. Erről, a nyelvek sokszínűségéről, Rodolfo karakteréről és szilveszteri szokásokról is beszélgettünk.
Castronovo

- Nem először énekel a Magyar Állami Operaházban. Emlékszik az első alkalomra?

- Ha jól emlékszem, öt évvel ezelőtt léptem fel utoljára Magyarországon. Rövid időt töltöttem itt, két nap próba után két előadást adtunk a Traviatából. Most Rodolfóként állok színpadra a Bohéméletben. Őszintén szólva ezt a szerepet sokkal jobban szeretem.

- Mikor énekelte először Rodolfo szerepét?

- Mindig türelmes vagyok magammal, amikor új szerepekről van szó. Rodolfót 2005-ben formáltam meg először Detroitban. Az akkori felkészültségemhez képest sikeres volt az előadás, de úgy döntöttem, hogy egy időre pihentetem a szerepet. A következő alkalom 2009-ben volt, ekkor viszont már a berlini Stadtsopernben léptem fel, mára pedig úgy érzem, egyértelműen birtoklom a szerepet.

- Amerikában született olasz és ecuadori szülőktől. Hogyan került közel az opera műfajához?

- Édesapám azt mondta, hogy gyerekként mindig lelkesített a zene és a tánc. Tizenhárom éves lehettem, amikor gitározni kezdtem. Különböző rockbandákban játszottam, még akkor is, amikor már operaénekesnek készültem. Egyszer a középiskolában Beatles-számokat énekeltünk a szünetben, amikor odajött az iskolai kórus vezetője, és azt mondta, be kellene állnom a kórusba. Én azt feleltem, hogy inkább rocksztár leszek. Erre azt válaszolta, gondoljam meg, mert jelenleg tizenhat lány jár a kórusba, és csak két fiú. Tudta, hogyan kell meggyőzni egy tizenévest.

H16A9333p.rakossy resize
Fotó: Rákossy Péter

- Ez a döntés sok mindenben hozhatott változást.

- Az egyik kórustársamat nagyon érdekelte az opera, és kölcsönadott egy lemezt tenoráriákkal. Meghallgattam, romantikusnak találtam, és rögtön megpróbáltam mimikával utánozni az énekest. Felismertem, hogy ez való inkább nekem, sokkal tisztább és puhább volt a hangom, mint hogy rockot énekeljek.

- Az operák nyelvezetével kapcsolatosan jelentett valami előnyt, hogy olasz és spanyol felmenőkkel bír?

- Az angol az anyanyelvem, mert New Yorkban születtem bevándorlócsaládban. Otthon persze beszéltünk olaszul, vagyis inkább szicíliai nyelven és spanyolul, de nem naponta, így egyiket sem beszélem tökéletesen. Sok énekes ért minden szót, de a lényeg szerintem a nyelvek színében rejlik – nekem ez segített, hogy közelebb kerüljek például az olasz operákhoz.

H16A9847p.rakossy resize
Fotó: Rákossy Péter

- Karrierjét Mozarttal kezdte, most mégis inkább az olasz opera a fő profilja. Többet szeretett volna?

- Igen, de továbbra is éneklek Mozartot. Természetes úton találtak meg a bel canto karakterek, ugyanakkor azt mondhatom, hogy a francia repertoárban érzem magam a legjobban. Ezekben a művekben nem válnak el olyan élesen az érzelmes tenor és a hőstenor szerepek, inkább valamiféle egyensúly jellemzi a karaktereket. Az egyik álomszerepem például Werther, akiről tudom, hogy egyszer képes leszek elénekelni, ha viszont valamiért holnap már nem énekelhetnék, akkor azonnal Turiddut választanám a Parasztbecsületből.

- Ha ugyanazt a karaktert énekli estéről estére, mint Budapesten Rodolfót, hogyan viszonyul az egyes előadásokhoz?

- Rodolfo nagyon becsületes karakter, akit természetesen kell játszani, és nem szükséges minden este valami újat mutatni. Az a fontos, hogy a szerep megérintse a hallgatóságot, hiszen egy nagyon őszinte emberről van szó, aki romantikus és humoros, a fináléban pedig előbújik belőle a felelősségérzet: megijed, mert szegény, és úgy érzi, nem képes gondoskodni a választottjáról.

- Hogyan tölti a karácsonyt és ünnepli az újévet?

- Orosz feleségemtől két fiam van. Az oroszok számára nagyon fontos az újév megünneplése, szinte kötelező programot szervezni, az amerikaiakra ez annyira nem jellemző. Karácsonykor kibontjuk majd az ajándékokat családi körben, én pedig külön örülni fogok, hogy végre a saját ágyamban alhatok. Újévkor pedig otthon leszünk Los Angelesben, kimegyünk majd a városba a gyerekek nélkül, és ott várjuk 2017 első perceit.