Olivér

Mágikus kromatizmus

A szerelemről és más démonokról az Operaházban

2017.02.01. 10:27

Programkereső

Eötvös Péter operáját az évad legizgalmasabb bemutatójának ígérték, és nem is okozott csalódást a García Marquez-regényből készült adaptáció, csupa jóérzéssel távoztam a magyarországi premierről.

Legfőképpen azért, mert egy igazán gyönyörű zene került terítékre. Eötvös ötödik operája a mű, a tavaly a Nemzetiben bemutatott Senza sangue után a második, amit rövid időn belül hallhatott tőle a budapesti közönség. Mégis itt, A szerelemről és más démonokról esetében éreztem azt, hogy az a különleges tónus, színvilág és érzület, melyet Eötvös zenéje hordoz, ezúttal nagyszerűen megtalálta a tárgyát: a spanyol mágikus realizmust.

Fodor Bernadett és Tetiana Zhuravel
Fodor Bernadett és Tetiana Zhuravel
Fotó: Magyar Állami Operaház

Persze, kihívás úgy használni ezt az irodalmi slágerkifejezést, hogy ne tűnjön blődnek, nem is erőltetném túlságosan. Eötvös és a szövegíró, Hamvai Kornél sem teszik, nem hangsúlyozzák a regénybeli időt és helyszínt (a 18. századi spanyol Kolumbia), hanem a történelemből kiemelve mutatják be a történetet. Eötvösnek mindenesetre kapóra jött a téma, hogy a progresszivitásukról nem híres Glyndebourne-i Operafesztiválnak bel canto típusú darabot írjon. Zenéje inkább melankolikus, mint diabolikus, még a legnagyobb csúcspontokban is inkább befelé forduló. Ez nem az, amire Ligeti azt mondta egykor, hogy "csúnya zenét" írtak (bár az sem volt az), hanem olyan, amely könnyedén és gyorsan tanítja meg a saját "nyelvére" a hallgatót.

Impozáns az opera vizuális megjelenítése. Valamiféle fúzióját kapjuk a modern és a klasszikus látványvilágnak:

a színes és úrias öltözékek, egy-két dolmány, rakott szoknya mellett a kortárs rendezői színházhoz tartozó látványelemek - akár a minimalista egyszerűségű fémállvány a második felvonásból, vagy a modern férfiöltönyben gyülekező, maszkos démonok. Helmut Stümer látvány- és jelmeztervező sikerrel keveri tehát a kártyákat, még akkor is, ha a néhol ízléstelen és tolakodó vetítés zavaróan hat.

Silviu Purcărete rendező abbéli igyekezetét, hogy egy zárt közösségben játszódó történetből kiemelje Sierva Maria történetét, félsikernek érzem. Egyrészt, a sokszereplős nagyjelenetek hatásosak, borzongatóak és nagyszerűen festenek.

A századeleji barbarizmus energiái élednek újjá a színpadon, csak éppen új köntösben és új zenei nyelven, a színpadról áradó levegő nehéz és fülledt.

 Másrészt viszont, a rendezésnek nem mindig sikerül áthidalni azt a szakadékot, mely az egyén és a közösség között tátong. Sierva Maria egy passzív főhős - mindig történnek vele a dolgok, soha nem ő alakítja a sorsát. Úgy kell bemutatni őt, mint a vallásos fanatizmus áldozatát, akit démoni erővel száll meg a szerelem. Alakja viszont távol kerül a nézőtől, nehéz beleérezni a sorsába, csupán egy hatalmas tabló egyik kockája lesz. A zenének egy második felvonásbeli ária erejéig sikerül felszámolnia ezt a távolságot, a színpadi megjelenítés viszont aligha enged közel a karakterhez. Még a Cayetano Delaura atyával közös szerelmi jelenet is inkább nyomasztó távolságtartással zajlik: a pár egymásnak háttal, szertartásos lassúsággal vetkőzik, mígnem rájuk nem rontanak a zárda lakói.

Meláth Andrea
Meláth Andrea
Fotó: Magyar Állami Operaház

Tetiana Zhuravel ukrán szoprán törékeny alakja és könnyen képzett hangja révén tökéletes a főhősnő szerepére. Nem primadonnai szerepről van szó, sőt ha tetszik, épp az ellenkezőjéről.

Zhuravel éppen úgy ér el hatást, ahogy ebben a szerepben kell: a hibátlan technika mellé egy fokozott érzelmi töltet párosul.

 Szintén nagyszerű Kovácsházi István a márki szerepében, még ha nem sok teret kap hangi adottságainak megmutatására. Cayetano atya szerepében Haja Zsoltot láttuk, akinek hangja néhol beleveszett a zenekarba. Boncsér Gergely egyre magabiztosabban bánik a hangjával, előadása most ugyan mértéktartó, de ezzel együtt pontos és megbízható volt. Hasonlót mondhatok Cser Krisztiánról, aki a legkarakteresebb hanggal van megáldva a férfiszereplők közül. Egy női triász uralta a mellékszerepeket: Balatoni Éva az őrült Martina szerepében nem csak énekesként, hanem színészként is nagyszerű, Meláth Andrea az apátnő szerepében hátborzongatóan jó előadást nyújt. Fodor Bernadett a fekete szolgáló, Dominga szerepében kiváló.

Eötvös Péter operája mindenképpen erős évkezdés az operában. Én leginkább annak örülök, hogy kilenc évvel az ősbemutató után végre Budapestre is eljutott a darab, ráadásul a szerző vezényletével.