Előd

Férfiak nagybetűvel

2017.02.05. 10:12

Programkereső

Az egyikük egy munkamániás tenor, a másik talán a legjobb rosszfiú a basszbaritonok sorából. Aleksandrs Antonenko és Ildebrando D'Arcangelo az Operaház Háry Estélyének sztárvendégei lesznek.

Habár erről meglehetősen ritkán ejtünk szót, azért az opera világához nemcsak a zene és a dráma izgalmas és emelkedett elegye vonz sokunkat, hanem az a természetes vágy is, hogy a színpadon igazi nőket és igazi férfiakat láthassunk. Mielőtt még bárki is fölhördülne, sietve jelzem: ez az óhaj teljességgel összhangban áll a műfaj több mint négy évszázados történetével. Merthogy a nagy, közepes és kis mesterek egyaránt arra törekedtek már a kezdetektől fogva, hogy ábrázolják és felmagasztalják közös emberi létezésünknek ezt a két főcsoportját, vagy még pontosabban ezek eszményített képviselőit: a nagybetűs Férfit és Nőt. Énekszólamok szélsőséges pillanatai és drámai összecsapások hatásos jelenetei mellett bizony ennek érzékletessé tételét kell szolgálniuk maguknak az operaénekeseknek is: nemcsak a hangjukkal, de az egész színpadi kiállásukkal is. Így válhatott egykoron felfokozott feminin ideállá Maria Callas vagy Házy Erzsébet (s ma Anna Nyetrebko), illetve a hatványra emelt maszkulin indulat megtestesítőjévé mondjuk Mario Del Monaco. A jelenség tehát korántsem új, s aki ezt mégis külsődleges divathullámnak vagy épp az operavilág legújabb kori elfajzásának véli, alighanem vajmi keveset ért a művészet ezen ágából.

Ildebrando D’Arcangelo
Ildebrando D’Arcangelo
Fotó: Opera Magazin - Operaház

Mindezt azért szögeztem le így elöljáróban, mert a február végi Háry Estély két külföldi vendége két valódi Férfi lesz. Vagyis olyan operaművészek, akik egész színpadi létezésükkel, éneklésükkel – de megjelenésükkel és kisugárzásukkal is elénk idézik majd e természetes közegében, vagyis a való életben már csak igen ritkán felbukkanó fenomént.

A negyvenhetedik születésnapjához közelítő olasz basszbariton, Ildebrando D'Arcangelo kapcsán mindezt talán már felesleges is elmondani, hiszen külleme révén a „latin szerető” közkedvelt képzetét már az első pillanatban felidéző énekes markáns vonásaival és daliás termetével már-már zavarba ejtően sármos jelenség. Esetében már réges-rég olyan méreteket öltött az ez irányú rajongás, hogy a pescarai orgonista fia rendszerint hamar el is tereli a szót szerencsés fizikumáról: „Én elsősorban a hangomra összpontosítok, mert az opera műfajában az éneklés a legfontosabb, s talán csak jóval azután a húspiac. A hasizmomra is csupán azért vigyázok, mert ha nem marad a megfelelő pozícióban, nem lehetek többé Don Giovanni, s mehetek vissza Leporellónak.”

„Az operaénekes olyan, mint a pap” – mondja D'Arcangelo, aki igencsak élvezi, sőt kiélvezi a fordulatok lehetőségét –, „a mi szakmánk egyik csodája a szerepek és a stílusok váltogatása; imádok rosszfiú lenni, éppúgy, ahogy jófiú is. Rém unalmas lenne mindig ugyanazt a figurát játszani és ugyanabban a feladatkörben mozogni.” Az olasz világsztár ilyesformán azután a Háry Estélyen sem fog majd unatkozni, elvégre diadalmas és nőhódító torreádor (Escamillo a  Carmen ből), megvesztegethető zenetanár (Don Basilio  A sevillai borbély ból) és még delejező erejű sátán (Mefisztó a  Faust ból) is válhat belőle ezen az egyetlen, február 25-i estén.

Ildebrando D’Arcangelo
Ildebrando D’Arcangelo
Fotó: Uve Arens / DG / Opera Magazin - Operaház

A negyvenegy éves lett tenorista, Aleksandrs Antonenko az elmúlt szűk évtized nagy felfedezettje – és hőse, hiszen bátor emberek sorsát énekli meg és játssza el a legfontosabb operaházak színpadán. Radames, Manrico, Cavaradossi és a nagy erejű Sámson gyakori alakítója, s egyszersmind a New York-i Metropolitan Opera legelső nem feketére mázolt Otellója korántsem az egyetlen világhódító lett muzsikus napjainkban, gondoljunk csak a mezzoszoprán Elīna Garančára vagy a karmester Mariss Jansonsra. Antonenko ezt így magyarázza: „Lettország közel van Moszkvához és Szentpétervárhoz, ami erős kulturális és zenei befolyást gyakorolt ránk az évszázadok során. De ennél is fontosabb, hogy saját jogon is nagyon komoly zenei hagyományaink vannak, s ne feledjük, hajdanán még Richard Wagner is dolgozott Rigában!”

Aleksandrs Antonenko
Aleksandrs Antonenko
Fotó: Opera Magazin - Operaház

A megtermett alkatú és erős színpadi kisugárzású tenorista fellépési naptárja már évekre előre tele van róva, azonban a roppant munkabírású énekest ez láthatóan nem aggasztja: „Munka, munka és újra csak munka – ez tart engem tökéletes formában. Ezért azután nem is igen van szükségem másfajta edzésre, s ha mégis pihennék egy kicsit, akkor leginkább horgászom vagy a kertemet ápolom.”

Aleksandrs Antonenko, Sonya Yoncheva
Aleksandrs Antonenko, Sonya Yoncheva
Fotó: Ken Howard / Opera Magazin - Operaház

Antonenko, akárcsak az est másik vendégművésze, D'Arcangelo, otthonosan mozog az operavilág majd' minden szögletében, így akár az egyes nemzeti közönségek összehasonlítására is szívesen vállalkozik: „Országtól függően igen nagy különbségek tapasztalhatók az operaközönség temperamentumában. Ezen én is gyakran meglepődöm, mert néha rácáfolnak az előzetes feltételezésekre is. Svédországban és Norvégiában például mindig erős és heves tetszésnyilvánításra kész a hallgatóság, míg a szláv publikumok higgadtabbak, a lett nagyérdemű pedig még náluk is visszafogottabb.”

Ildebrando D'Arcangelo már járt és fel is lépett Budapesten, ám Aleksandrs Antonenko most először énekel majd nálunk. Így aztán a magyar közönségről még csupán előzetes elképzelései lehetnek. Egyszóval rajtunk és persze rajta áll is majd, hogy megtapasztalhassa a hazai zenebarátok rendszerint könnyen lelkesülőnek azonosított vérmérsékletét.

„A derék bécsiek legalább a színpadon lássanak férfiakat” – mondja Németh László történelmi drámájában a címszereplő Széchenyi István, s bizony valahogy mi is így lehetünk ezzel: Operába járunk, hogy végre szembe kerülhessünk a maszkulin erő e nemes formájával. Előadásokon, vagy mint ahogy ezúttal kínálkozik a lehetőség: a február 25-i Háry Estélyen!

Forrás: Opera Magazin